Assumptio beatae Mariae virginis – Nagyboldogasszony ünnepe

Jeruzsálemben már az V. század elején ünnepelték Mária halálának napját, amelyet átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek (dormitio) neveztek. A VI. században az ünnep a keleti egyházban Dormitio sanctae Mariae (Szűz Mária elszenderedése) néven vált általánossá, nyugaton egy századdal később terjedt el. A VIII. századtól Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae virginis elnevezéssel szerepel a kalendáriumokban. Rómában I. Sergius tette hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliával ünnepelték; a múlt század közepéig oktáva, nyolcnapos ünnep is kapcsolódott hozzá.

Az ünnepet Szent István király is megülte, és a krónikák szerint e napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába – ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.

Aba-Novák Vilmos: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának

Nagyboldogasszony Szűz Máriának a magyarok által használt neve. A krónikák Szent Gellért érdemének tulajdonítják, hogy Jézus anyja magyar földön a Boldogasszony nevet kapta: a velencei származású püspök fehérvári beszédében nevezte Boldogasszonynak Máriát. Az Érdy-kódex szerint „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szüz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé." Mivel a keresztény hagyományban Szűz Mária születését is megünneplik, így annak az ünnepnek a neve Kisboldogasszony lett, míg a Boldogságos Szűz mennybevétele a Nagyboldogasszony ünnepe elnevezést kapta.

Az Árpád-ház megkeresztelkedett nemzetsége Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában olvashatjuk: az országot, vagyis önnön uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. E választásban nyilván a pogány Boldogasszony-tisztelet, archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott: Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja.

Az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma; a koronázótemplomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáróhely és templom az ő pártfogása alatt álltak. Árpád fehéregyházi sírja fölé is Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot; Mária oltalma alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó- és temetkezőhelye, továbbá az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki, váci, győri püspöki székesegyház – Szent István király alapításai.

A néphitben évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Piusz pápa emelte dogmai rangra 1950-ben a Munificentissimus Deus kezdetű bullájában: „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

Mária mennybevételésről XVI. Benedek pápa a következőket mondta 2010-ben, a Castel Gandolfó-i Villanovai Szent Tamás-templomban bemutatott Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisén: hisszük, hogy Mária – szent fiához, Jézus Krisztushoz hasonlóan – legyőzte a halált, és az égi dicsőségben van; teljes valójában, testestül-lelkestül. A mennybe felvett Mária nincs messze tőlünk, a menny ugyanis nem a világegyetem egy bizonyos helyére utal, hanem valami sokkal nagyobbra, amit emberi fogalmakkal nehezen tudunk meghatározni. Az ég, a menny szóval arra utalunk, hogy a közénk eljött Isten nem hagy bennünket sorsunkra sem a halálban, sem a halál után, hanem az örökkévalóságot ajándékozza nekünk. Isten sohasem múlik el, mindnyájan szeretete erejében létezünk. Isten szeretete győzi le a halált és ajándékozza számunkra az örökkévalóságot. Ez a szeretet fogalmazódik meg a menny szóban. Isten befogadja örökkévalóságába mindazt, ami most életünkben szenvedés, szeretet, remény, öröm, szomorúság. Istenben az egész ember megtisztul, és így elnyeri az örökkévalóságot. A mennybe felvett Máriában az emberi teremtmény Isten világa szerinti teljes megvalósulását szemléljük.

Magyar Kurír

(gj)