Az alábbiakban egy nagyon tanulságos elemző cikket olvashatnak a magyar jövőről.- Fidesz-képviselők dezertálása, tüntetések, uniós közvetítés, új választások – ez az egyik forgatókönyve a következő parlamenti voksolás utáni időszakra cikkünk filozófus szerzőjének, aki szerint a jogállam helyreállítása csakis szigorú jogtisztelettel lehetséges. Orbán Viktor nemrég kijelentette, rendszere kész, már csak bejáratásra vár.
MTI fotó, Földi Imre
A kötcsei vízió megvalósult: létrejött a „centrális erőtér”, közepén egy nagy kormányzó párttal, mely – Orbán reményei szerint – tizenöt-húsz éven át egyedül, vitapartner és versenytárs nélkül fogalmazza meg „a nemzeti ügyeket”.
Valóban kitart-e a rezsim tizenöt-húsz évig? Ez kétféleképpen volna lehetséges. Az egyik lehetőség, hogy szilárd, önfenntartásra képes rendszerré szerveződik. A másik, hogy bár instabil, mégsem lehet békés, jogtisztelő eszközökkel megváltoztatni. Cikkem kérdése kettős tehát. Stabil rendszer épülhet-e Orbán víziójára? Van-e jogszerű visszaút a vitázó és versengő demokráciához?
Közjogi dúlás
Amikor az Orbán által vezetett pártalakulat a listás szavazatok 53 százalékával a mandátumok 68 százalékának birtokába jutott, a „kétharmados többség” eszeveszett iramban látott neki a köztársaság szétverésének. Szitává lőtték a rendszerváltás alkotmányát. Rajtaütésszerű alkotmányozással a helyébe szuszakoltak egy alaptörvénynek nevezett dokumentumot, mely a pillanatnyi többség ideológiai hegemóniáját hivatott szimbolikusan megjeleníteni és politikai hegemóniáját az államhatalomba bebetonozni. Az Alkotmánybíróság (AB) törvénymegsemmisítő határozatára a bírák jogkörének csorbításával, a Költségvetési Tanács kritikájára a testület szétkergetésével vágtak vissza. Megszállták a választási bizottságot, az AB-t, az ORTT helyébe állított, elképesztően nagy hatalmú médiahatóságot, a jegybank monetáris tanácsát; bizalmi emberüket nevezték ki az ügyészség, a számvevőszék, a versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a bírósági hivatal elnökének posztjára. Miután szervezeti és személyi intézkedések sorával elbontották a hatalmi önkény útjában álló kordonokat, gátlástalanul nekiestek a védtelenné vált egyéni és csoportos jogoknak, a hajléktalanok kriminalizálásától és a szegénység stigmatizálásától a sztrájk- és a szakszervezeti jogok szűkítésén, kulturális műhelyek felszámolásán, bejegyzett egyházak jogfosztásán, megfélemlítési célú rendőri és ügyészségi eljárásokon át a magán-nyugdíjpénztári tagok kifosztásáig és diszkriminatív módon kivetett válságadókig. Ez a kormányzat mindenkit legyőzendő ellenségként kezel, aki nem tőle függ, országhatáron belül és kívül egyaránt. Hadat üzent a nem parírozó külhoni magyar pártoknak csakúgy, mint a bankoknak és a multiknak, „kipaterolta” az IMF-et, tüntetően negligálta az uniós jogot. Ha rajta múlik, nem áll meg, míg akaratérvényesítésének bármiféle – törvényi, gazdasági vagy szociológiai – korlátai vannak.
Azonban nem csak rajta múlik.
A rezsim paraméterei
Az önálló hatalmi ágak kormányzati befolyás alá vonása, a jogalkotás és kormányzás eljárási korlátainak felpuhítása, az állam súlyának megnövelése a nem állami szervezetekkel szemben, az államapparátuson belüli szervezeti központosítás, a formális hatáskörök és alá-fölé rendeltségi viszonyok összekuszálása, a köztisztviselők kiszolgáltatott helyzetbe hozása, a parlamenti ellenzék megfosztása maradék előjogaitól, durva választási versenyelőny biztosítása a kormányzó pártnak: e változások külön-külön talán csak anomáliák volnának az alkotmányos demokrácia modelljén belül, együtt azonban rendszerré állnak össze. Ez a rendszer inkább az autokráciák rokona, mint a demokráciáké. Amikor állást foglalunk az Orbán-rezsimmel szemben, érthető módon erre összpontosítjuk a figyelmünket. Amikor azonban azt kérdezzük, mekkora esélye van a rezsimnek a megszilárdulásra, azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen paraméterek közt zajlik az autokrácia kiépítése.
Folytatás ITT