Szoljon.hu cikke- „Munkavállalókat keresnek, dolgoztatják őket, de a munkabérüket maguk teszik zsebre... Az én férjem azóta sem tud elhelyezkedni. Nincs mit ennünk, a számláinkat sem tudjuk fizetni. Nem volt karácsonyfánk, nem volt egy szem szaloncukrunk sem, sőt ennivalónk sincs, sajnos ez az igazság.” A fenti levélrészlet egy kétségbeesett abonyi asszony leveléből való, akinek férje és fia egy rákócziújfalui kft. szervezésében „töltött” pár hetet Németországban, München közelében, külső épületszigetelési munkákon. Nagy várakozásokkal mentek, aztán csalódottan, kifizetetlenül tértek haza.
— Újsághirdetés alapján, a múlt év augusztusában kerültünk kapcsolatba a kft. tulajdonosával és a feleségével — mesélte a levélíró asszony férje, Hubai László, a család takaros, rendben lévő abonyi házának fűtetlen konyhájában üldögélve.
— Szabályos munkaszerződést kötöttünk, amiben itthon fizetendő bruttó százötezer forint bért kötöttünk ki, s mellette óránként hat eurót ígértek a munkában töltött idő után. Azt is vállalták, hogy kint majd, utólag, kifizetik a kiutazás költségét is. Mi ugyanis saját kocsival mentünk. A fiam biztos állást adott fel a németországi jó kereset reményében. Külső épületszigetelésen kezdtünk dolgozni, és emellett én még a munkásszállító kisbuszt is vezettem.
A történet folytatása már sajnálatosan ismerős és sajnálatosan magyar.
Folytatás itt Olvasd el, érdemes!
Beküldő: Markó Ferenc