Kedves törzsolvasónk Ellike örvendeztetett meg ezzel a klasszikusnak számító kis darabbal, melyet most boldogan teszek közzé, felvállalva az esetleges " plégiumgyanút" is. Íme: Lefelé a lejtőn (Moldova György)- Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli: - Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim "hamiskártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek,
de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált.
A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt
tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba,
de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül
tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy
alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz
alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa
cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab
volt. És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a
tubenthali pályán. Istenem
én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső,
vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán
ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni.
De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik felfázhattam,
mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem
tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam
senkit, lekuporodtam. Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett
szétkapcsolni, csak
egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes
natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel
szólva a munka éppen dandárjában volt,mikor legnagyobb megdöbbenésemre a
síléc megindult alattam - úgy látszik, rosszul vágtam le a
hóekehelyzetet. Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam,
és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem
akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű
testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit
mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban: -
Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni,
kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a
bugyimat. A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az
elsősegélyhelyre, a bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a
törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az
orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
- Ön szintén kezdő, uram?
- Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös
lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
- Mi történt?
- Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam
nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje
a nyakában, overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a
vakbél-operációjának a helye is látszott, egyébről nem is beszélve.
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem,
hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány.
Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
- Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a
nyolcnapi üdülési díjat.
"Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak
egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot!
Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog."
Moldova György honlapja sok- sok érdekességgel itt eléhető!