Mi Abonyunk - Holokauszt emléknap
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.16. 14:03

"A világtörténelem legnagyobb népirtása"- Reuven Rivlin, az izraeli parlament elnöke videoüzenetében a világtörténelem legnagyobb népirtásának nevezve a holokausztot, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a rémtetteknek soha többé nem szabad előfordulnia, és Izrael sem engedi, hogy a Soa feledésbe merüljön. Horváth János, a parlament fideszes korelnöke, akinek felszólalását többen hangos nemtetszéssel fogadták, úgy fogalmazott:

MTI - "a nyilas és hitlerista világ nem a magyar nép világa volt, nem a magyar nép kívánságára mentek végbe a holokauszt borzalmai." A zord idők azonban az egész magyar népet érintették - hívta fel a figyelmet. Megemlítette, hogy ő maga is együtt dolgozott Wallenberggel. Emlékezni kellene azokra is, akik a háború alatt zsidó embereket bújtattak, tiszteletükre emléktáblát avatni, ösztöndíjat alapítani - mondta.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek - akinek beszédét többször éljenző taps szakította meg - hangsúlyozta: a kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal, a gyűlöletkeltéssel, és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, népcsoport ellen. Rámutatott: Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll a héber Biblia lapjain is: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!".

Megemlítette, hogy az Élet menete a Salkaházi Sára rakpartról indult el, ahol Boldog Salkaházi Sára katolikus szerzetesnőt azokkal a zsidó asszonyokkal és gyerekekkel együtt gyilkolták meg, akiket a rendházban rejtegetett. A bíboros kijelentette: az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel, mert "a Biblia szerint minden ember Isten teremtménye." Erdő Péter kiemelte: a gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező, függetlenül attól, hogy azt ki teszi vagy mondja. Ha ebben egyetértünk, ha ezt elismerjük - és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is -, akkor van esélyünk. Akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük - tette hozzá.

 

Kép forrása, megdöbbentő részletek ITT

Történelem:
 10 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ókori település romjait találták meg Szolnokon

Évezredes, római kori leleteket találtak Abonyban

Abonyi iratok a British Museumban

Október 23.: Egy nép azt mondta, elég volt!

Bronzkori szoptatóedényt- cumisüveget - találtak Cegléden

Horror: erőszak és vér tapad az abonyi Vigyázó-kastély történetéhez

Jandácsik Pál Hősök napi megemlékező beszéde

Ásatások a 4-es úton

Abonyi focitörténelem egy képen

Napi érdekes: elérhető a ceglédi hadifogoly- és gyűjtőtábort bemutató 3D-s alkalmazás.

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nevezzük nevén

ellike51 -

2012.04.18. 07:29:01

a hírforrást... Metapédia! Mit is lehet róla tudni? Elég, ha beírjuk a google keresőjéba a szót, máris tudható. Mit ír róla a Wikipédia? - elolvasható.

            Mit ír a Metapédia a Wikipédiáról? az is elolvasható, de a baj csak ott van ezekkel a forrásokkal, hogy szememben nem hitelesek! 

 

Fontos számomra az is, hogy ki mondja, nem csak az, hogy mit mondott.

Ha nem tudod letőlteni.

TATU -

2012.04.18. 06:43:43

Küldj egy e-mail címet az alábbira és atküldöm a teljes txt fájlt  ours48@gmail.com

Én nem értem

ellike51 -

2012.04.18. 06:25:09

TATU az elméletet, mert ellentmondást látok...

 

De korábban írt bejegyzésemben említett ...pédia , amit Te meg is neveztél, ugye Te is tudod, hogy micsoda és mennyire hiteles? Az nem a mazsihisz honlapja.

 

A hivatkozott Mazsihisz honlap pedig a www.mazsihisz.hu , itt nem találkoztam az általad említettekkel.

Itt a neten olvasható Mazsihisz honlapján.

TATU -

2012.04.18. 06:09:38

Az alábbit írd be a google keresőbe: A világ legnagyobb zsidóbűnözői-Metapedia, ha belépsz az oldalra rögtön rögzítenek de ha nem zavar nyugodtan olvass a sorok közt de tőltsd le txt fájlban.Az tény és nagyon szomorú mind az ami szerencsétlen emberekkel megtőrtént,de nemcsak zsidók mások is voltak ott,Komonisták,cigányság,a melegeket is elvitték tehát nagyon összetett sorsú embereket húrcóltak el értelmetlenűl,és még mindig élhetnek a bűnösök közül sérthetetlenül.És még egy miért kell generációknak politikai hazugságokban fel nőni,miért akarják megmondani és törvénybe alkotni mások más érzéseit.Mindenkinek más és más a világnézeti képe,nem bíztos,hogy azt fogadja el amit kötelezővé tennének mások számára.Hazug politikában nöttünk fel gyermekeink is és unokáink is miért nem lehet a valóságot és az igazat kommentálni.Csak nézd meg ahány párt annyi féle a modosítás mire jó ez a tőrténelem szerintem meg másíthatatlan.Attol,hogy nem szertjük egymást és véleményeink néha nem egyeznek még nagyon szépen élhetünk békében.Remélem kielégitő és megtaláljátok amire ti is oly kiváncsiak vagytok.Akiket megmentett Wallemberg azok kerűltek a szovjetekhez nem a gyengék T. taurus.

Megtudjuk

ellike51 -

2012.04.17. 22:38:16

hamarosan, mert TATU válasz nélkül nem hagy bennünket (szerintem). Valahonnan csak vannak információi.

Bocs az előbbiért!

taurus -

2012.04.17. 22:20:20

Tatut megkérem, hogy kicsit érthetőbben fejtse már ki az " elméletét". Engem is érdekel a Wallenberg -sztori. Gondolom, ha visszaadta W. a gyengéket a lágernek, azok még a nyilas és náci táborok lehettek. Hogy tudtak ott éveken keresztül bolsevik terrorista tevékenységet folytatni?

Ha tud olyan pártatlan történészt (nem nyilas zugíró bértollnokra gondolok), aki bizonyítani tudja az általa leírtakat, kérem ossza meg velünk is.

 

Érthetőbben!

taurus -

2012.04.17. 21:58:56

 

 

 

Volt időm

ellike51 -

2012.04.17. 20:47:59

itt a neten bogarászni... de sehol nem találtam erről a hírről hiteles információt.

Találkoztam más - ...pédiás bejegyzéssel, blogokkal, de olyan amit hiteltérdemlő...?

 

Nem tudom TATU honnan szerezte információit? Megosztaná velünk a linket? 

Engem érdekelne.

Wallenberg ????

TATU -

2012.04.17. 17:00:33

World Jawish Congres arhívumából: Wallemberg gátlástalan zsidómentő,magyarországi zsidók százait mentette meg,a gyengéket visszaadta a lágernek,s tette lehetővé,hogy bolsevik terroristaként működjenek hosszú éveken át. Mielőtt bárkiről dicshimnuszokat ejtenénk illene a multjának utána nézni,mert ezt bizony a hittársaik történészei írták le.Az esemény nagyon tragikus és szomorú,csak,hogy az egész a szovjet propaganda szülemény tudja jól mindenki,ebben a zsidóság nagyon jó politikai helyzetet kovácsolt önmaga részére.Amit még nagyon nem értek,mink kegyelettel és főhajtással emlékezünk meg hőseinkről,mi nem dáridózunk táncolunk és ugrabugrálunk.Tisztelettel és méltósággal szoktuk emlékeinket leróni.

Munkaszolgálatosok

Markó Ferenc -

2012.04.16. 20:07:39

További abonyi képek.

 

 

Munkaszolgálatosok Abonyban

 

holokauszt
Ebédosztás a munkaszolgálatosoknak. Abony, 1940

 


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok