Természetes-gyermekcentrikus nevelési útmutató
I.
Novemberben Dr. Homoki Ildikó csecsemő-és gyermekgyógyász szakorvos tartott előadást a baba-mama klub vendégei számára. A doktornő Desmond Morris Babafigyelőben című könyvéből dolgozott fel fejezeteket. Az előadásból megtudhattuk hogyan születik az újszülött, mi jellemzi, illetve megismerhettük egy-egy viselkedésének mozgatórugóit.
A szerző a babák megfigyelései alapján érdekes kérdésekre kereste a választ, például miért sír a baba, mi nyugtatja meg, vagy hogy hogyan ronthatjuk el. Véleménye szerint a gyermekek fegyelmezését csak a gyermekkorban (egy éves kor után) szabad, illetve lehet elkezdeni, erre a csecsemőkor nem alkalmas. Továbbá hangsúlyozza, hogy a csecsemőt nem lehet túlszeretni! Helytelen a babákat szigorú napirendhez igazítani, rendszabályozni. Gyermekünknek okozunk kárt azzal ha nem az ő, hanem saját magunk igényeihez igazítjuk gondozását.
Mit is jelent ez?
Mindezek megértéséhez vissza kell kanyarodnunk az ősi társadalmakhoz, melyben az anyák nem az éppen aktuális divatot követték a gyermeknevelésben, hanem a szívüket és az ösztöneiket. A babákat nem hagyták magukra, folyamatosan testkontaktusban voltak vele, nem úgy, mint a modern társadalmakban, ahol külön szobába, kiságyba, babakocsiba teszik.
Természetes-gyermekcentrikus nevelés alatt egy olyan irányzatot kell értenünk, amely a gyermek szükségleteinek kielégítését célozza meg, anélkül, hogy befolyásolni próbálná viselkedését. Újabban ez a nevelési módszer a kötődő nevelés elnevezést viseli, ami utal a gyermek szülőhöz való biztonságos kötődésére. Lényege a gyermek jelzéseire adott adekvát válaszadás, mely nem jelent mást, minthogy a baba sírását ne hagyjuk soha figyelmen kívül, arra megfelelően reagáljunk. Legyen annak oka az éhség, a pelus tartalom kényelmetlensége, vagy a társas igény. Mindig kapja meg amire szüksége van, ha szopizni akar szoptassuk meg, ha a testközelségünkre vágyik bújjunk hozzá, vagy hordozzuk. A lényeg, hogy a csecsemő ne érezze elveszettnek, cserbenhagyottnak, magányosnak magát. A biztonságot adó érzés, hogy szeretik, figyelnek rá, kezdeményezővé teszi.
Manapság szeretnénk ha a csecsemő alkalmazkodna a mi napirendünkhöz, így megszokott életvitelünket kevésbé borítaná fel, de a csecsemő nem ilyen, erre nem képes. Ő csak azt érzi, hogy szeretne védelmező karok közt lenni a megszokott biztonságos anyaméhből kikerülvén, az anya közelségére vágyik. Azt hiszem a mai nőknek még nehezebb a dolguk, hogy teljesítsék mindezt, mivel az első gyermek születésének időpontja a nők életkorát illetően jócskán kitolódott. Az idő előrehaladtával egyre kevésbé vagyunk rugalmasak, a már kialakult életvitelünk oly megszokottá válik, hogy nehéz a váltás, bizonyos szükségleteinkről nem szívesen mondunk le. Ma a családokra nem jellemző a több generációs együttélési forma sem, ami elődeinknek komoly segítséget jelentett a baba gondozásában. De a szakemberek véleménye szerint megéri odafigyelni a baba igényeire és kielégíteni azokat az első időkben maximálisan, mert a későbbi években „megtérül” a belefektetett energia. Követői szerint az ilyen környezetben nevelt csecsemőből kiegyensúlyozott, boldog gyermek, majd felnőtt válik.
Folyt. Köv.
T.M.