Nem mese ez gyermek!- mondhatja az, aki ezt az igaz történetet elolvassa, az ÉLET írta, és bizonyítja, hogy van ÉLET ott, ahol segítenek, ahol csodák történnek, és újjászületnek EMBEREK. Egy vesetranszplantált Barátom, Olvasónk küldte el nekem ezt a kis történetet, melyet ajánlok minden olyan Embertársam figyelmébe, aki olyan dolgokon aggódik például, hogy milyen étel kerüljön az asztalra, mit vegyen fel estére, milyen autót vásároljon magának vagy hová is menjen nyaralni.
És ajánlom ezt azoknak is, akik mélyszegénységben élnek, a házukra vagy autójukra már rátenyerelt a bank, vagy kikapcsolták az áramot a házukból… Szóval ajánlom ezt azért, hogy feltöltődjenek. Van még rosszabb. De az Élet Él, mert Élni akar. Soha ne adják fel! LŐVE
„ Ma 16 éve annak, hogy valaki kaviccsal dobálta az ablakomat hajnali 4 körül, mivel még kapucsengőnk, telefonunk nem volt. Kinéztem nagy mérgesen és a mentők voltak. Rövid egyeztetés után kiderült, engem akarnak vinni transzplantációra :)
Nejem elkezdett aggódni, hogy most mi lesz? Elmegyek? Bevállalom? Annyit tudni kell, hogy az utcánkban lakik az egyik (volt) betegtársam lánya és tőle tudtam, hogy a Miklós bácsi két héttel a műtét után meghalt. Én úgy gondoltam, csak ez az egy esélyem van, megyek. 1 óra körül már a műtőasztalon feküdtem. Altatás közben már mozgatni nem tudtam semmimet,
még a szemem sem tudtam kinyitni, de sajnos éreztem amikor „rajzolták” be a műtét helyét...
Iszonyúan elkezdtem félni, hogy mi lesz ha végig érezni fogom a vágásokat...?! Aztán egyszer csak hallom az altató orvos hangját, hogy „na már csak ez hiányzott... fibrillál...” Nekem közben végigfutott az agyamon, (mivel épp akkoriban ment az egyik kórház sorozat) hogy itt jó helyen vagyok. Majd újraélesztenek. Ha nem sikerül, végül is mindent elintéztem már, nincs miért aggódnom, nincs semmi, amit még be kellene fejeznem. Az élet megy tovább nélkülem is.
Egyszer már egyébként is voltam klinikai halálban Cegléden a kórházban. Úgy 8-9 percig élesztgettek akkor. - Ettől fogva filmszakadás volt. Következő kép már az volt, hogy éreztem ismét, hogy nyomkodják a hasamat, mintha tuszkolták volna vissza a belső szerveimet. Mint Kiderült, Marofka doktor végezte az utolsó simításokat, ragasztotta be a műtéti sebet.
Közben persze próbáltak fölébreszteni. Én meg azt hittem, hogy nem sikerült a műtét, halott vagyok és dobálnak vissza mindent és majd tolnak ki a hullaházba :) Aztán a doki bácsi mondta, hogy sikerült a műtét, megy a vesém, már a vizelet is megindult. Félig kómában voltam és még mindig nem akartam elhinni. Ahogy kezdtem észhez térni, egyre jobban tudatosult bennem, hogy ÉLEK!
Van egy új vesém ami működik. Sajnos valami gond volt, mivel eléggé vérzékeny vagyok, nem állt el a vérzés. Másnap újból föl kellett nyitni és valahogy elsütögették a vérzőkéket :) Ami utána következett, az a hat nap, az kissé húzós volt számomra. A lényeg, hogy volt 12 liter vizeletem naponta. Nem győztem szörpökkel, üdítőkkel, teával, vízzel pótolni. Már
undorodtam minden folyadéktól :) Majd szép lassan csökkent a mennyiség 6 liter környékére és később a normális mennyiségre. Azóta szerencsére különösebb gond nem volt velem.
Mindezért nagy köszönet illeti szegedi klinika transzplant team-jét! Dr. Szederkényi Edit, Dr. Marofka Ferenc és Dr. Szenohradszky Pál főorvos Úr volt a team. Ők hárman műtöttek, de a Marofka doktor volt az aki engem operált.
KÖSZÖNÖM!"