Határtalanul-Erdélyben- Éve már, hogy iskolánkban egy korábbi ábrándból, terv lett, a tervből pályázat, pár hónapra rá: nyertes pályázat. A kormány által felkínált határon túli több napos kirándulás nagy kihívásnak tűnt és sok lehetőséget csillantott meg számunkra, örömmel vetettük bele magunkat négyen, igazgatónő és az érintett nevelők a szervezésbe. Mivel gyermekeket „külföldre” még nem utaztattunk, bizony, a kollégákkal magunk is lázban voltunk.
Mindenre kiterjedő aprólékos előkészítésbe fogtunk, volt is miért, mert jól túlvállaltuk magunkat. 1400 km-rel mutatott többet a mérő indulásunk után négy nappal, mikor begördült velünk a busz a hazai templom elé. Óra-percre ki kellett dolgoznunk a napirendeket, mert odakint nem tétovázhattunk, nem késlekedhettünk, ha mindent meg akartunk valósítani. Szintén újszerű feladat volt számunkra, megértetni a tanulókkal a trianoni döntés utáni különös helyzet előzményeit és kialakulását, hiszen több generáció többsége csak felszínes tudással rendelkezik erről a kérdésről. A feldolgozás, elfogadtatás, feloldás az ottaniak érdeme, akik megmutatták, hogy így is lehet élni, megmaradni, gyarapodni. Bizton mondhatom, tanulóink az útnak minden élményét jó szívvel fogadták be és maradandó szép emlékként őrzik. Az általuk készített jegyzetek minden véleménynél hitelesebben szólnak, tükrözzék hát mozaikként összerakott gondolataik a négy nap hangulatát!
Kicsit álmosan, fél hatkor indultunk a törteli templom elől. Végtelennek tűnő utazás után értünk a határátkelőhöz. A határt átlépve teljesen más világ tárult elénk. A kiírások nem magyarok, az épületek is mások. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol megnéztük a Kanonok-sort és Szent László nyughelyét. A Sebes-Körös partján sétáltunk a Városházáig, onnan a Holdas-templomig. Aztán rövid utazással megérkeztünk Csucsára, ahol megnéztük Ady Endre feleségének szülőházát és a református templomot. Harmadik célunk, a Tordai-hasadék már jóval messzebb volt. Bementünk a hatalmas sziklafalak közé és megnéztük minden zugát. Nagyon szép és egyben félelmetes hely, ami nekünk, alföldi gyerekeknek talán még érdekesebb. Láttunk paplanernyősöket is, akik egészen közel merészkedtek a sziklafalhoz. Kolozsvár, következő állomásunk szépsége mindenkit megragadott. Láttuk Mátyás király szobrát és szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Farkas utcai híres templomot és sok egyéb történelmi épületet. Nagyon tetszettek a kiülős kávézók, ahol az emberek jó hangulatban beszélgettek. A sok látnivaló szerencsére közel volt egymáshoz, így minden belefért az időbe. Ezután már mindenki nagyon fáradt volt és álmos, de a szobánkban mégis csak beszélgettünk elalvás előtt egy kicsit. Másnap, reggeli után Nagyenyedre indultunk a Bethlen Gábor Kollégiumba, ahol sok tudósunk, politikusunk, művészünk tanult, egyikük Bolyai Farkas, matematikus. Marosvásárhelyen mindenki ámulattal csodálta a Kultúrpalota szépségeit. Bár itt kalandos félóráink voltak a busszal egy szűk utcácskába beszorulva, majd a zuhogó eső elől menedékeket keresve, azért a tervezett nevezetességeket meg tudtuk nézni. Estefelé megérkeztünk a gyönyörű Segesvárra. El is indultunk egy sétára a szemerkélő esőben. Különös hangulata volt a kivilágított és nedvesen csillogó várnegyednek, a szállodai szobánk ablakából pedig láthattuk, ahogy a felhők szépen, lassan leszállnak az éjszakában a közeli hegyek közé. Másnap a Fehéregyháza melletti hősi emlékművet és Petőfi szobrát koszorúztuk meg. Az emlékházban sok új érdekességet tudtunk meg a költőről. Utunkat folytatva Szejkefürdő, Farkaslaka, Korond nevezetességeit vettük sorra, majd a várva-várt barangolás következett a parajdi sóbányában. Estére visszatértünk kolozsvári szállásunkra, ahol vacsora után kerámiatálkáinkat festettük meg a Korondon megfigyelt motívumokkal. Negyedik napunk reggelén Zilahra tartottunk, Ady Endre diákéveinek helyszínére. Innen nem messze, Szilágykrasznán már vártak ránk az iskolában, a polgármesteri hivatalban, a gyönyörű kazettás mennyezetű református templomban, a tornateremben barátságos mérkőzésekre, végül pedig egy étterem kitűnő ebédjére. Ezután elbúcsúztunk vendéglátóinktól és hazafelé indultunk.
Erdély más, mint Magyarország. Sokkal szebb, mint amilyennek korábban gondoltam. Döntően magyarok és románok élnek ebben az országrészben, minden településen más-más arányban. Gyönyörű a táj és sehol nincs szemét. Tisztességes és szorgalmas emberek lakják, a kerteket és földeket szépen gondozzák. Nagyon sok állatot tartanak. Ott béke van, ott nincs semmi gond. Nem is kicsit megérte elutazni, sok szép emléket adott ez a kirándulás. Örülök, hogy megnyertük a pályázatot, ez volt a legfantasztikusabb, legérdekesebb élményem. Köszönöm, hogy ott lehettem, remélem, lesz máskor is lehetőségem ilyen utakon részt venni – írták a törteli Szent István Király Általános Iskola 7.a és 7.b osztályos diákjai.
Összeállította: Káldiné Megyeri Éva kísérő tanárnő