Mi Abonyunk - Kara hatvan új munkahelyet teremt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.07.03. 13:02

Bár alapvetően nem önkormányzati feladat, mégis több kistérségi település munkahelyteremtő programot dolgozott ki és beadták a pályázatukat az úgynevezett START mintaprogramra. Nagykőrös is köztük van, több, mint 100 fővel számolnak. A kistérség többi települése összefogott és közösen indulnak. A részletekről Palya Istvánt, Jászkarajenő polgármesterét kérdeztem, aki nagyon bízik a sikerben.

Megtudtam, hogy nagyívű elképzeléseik vannak, ők sem a közterületek gereblyézésére szeretnének foglalkoztatási programot megvalósítani. 15 főt foglalkoztatnak első körben, őket fél évig alkalmazzák és a végcél az, hogy összesen 60 munkavállaló dolgozhasson, és később önállóan is képesek legyenek jövedelmet termelni.

„ Nagyon jó lenne, ha a munka világától eltávolodott embertársainkat vissza tudnánk ide vezetni. Olyan munkát végezhetnek majd nálunk, amit később otthon is tudnak végezni. Termelő tevékenységet fogunk végezni, kifejezetten olyan árukra, melyek felvevőpiaca gyakorlatilag korlátlan. A lényeg a biztonságos termelésben rejlik és a józanészben. Nem szabad elrugaszkodni a valóságtól a tervezéskor. Téli-nyári elfoglaltságot szeretnénk adni az embereknek.

Gyümölcsfákat fogunk telepíteni, 40-50 vagy akár száz fát és megtanítjuk a programban részt vevőket az agrotechinkára. Az a borzasztó, hogy ma drágább az alma, mint a banán vagy a narancs. Magunkon kell segítenünk, hiszen a gondoskodó állam, mint olyan megszűnt. Három vagy négy féle gyümölcsöt fogunk termelni folyamatosan, beszállítók lesznek a helyi konyhára. Azt tervezzük, hogy ezek a termékek az alma, meggy, cseresznye, barack lesznek. Ezeket lehet, hogy tartósítjuk is majd.

Arra is gondoltunk, hogy a hat település közösen üzemeltessen egy szociális bolt hálózatot. Visszatérve Karára, energiafű termelését is tervbe vettük, de gombatermesztés is szerepel a projektben. A gyümölcsösnek több év kell, a gombának nem. Ez mindig termelhető, nem olyan bonyolult a technológiája sem. Tartósítani is lehet a terméket. A foglalkoztatottakat tanfolyamon fogjuk képezni. A végére a gombaüzem húsz főnek is adhat folyamatosan munkát. Erre is van felvevőpiac, akár helyben is.

Remek a kapcsolatunk a munkaügyi központtal, ők szóltak, hogy van egy ilyen lehetőség, miután már a szociális földprogramunkat kidolgoztuk, de abban sajnos rajtunk kívülálló okok miatt nem tudtunk részt venni. Aztán a többiek csatlakoztak hozzánk. Bíztató, hogy Újszilvás is benne van a projektben, ők nagyon eredményesek a pályázatokban, fejlesztésekben. Bízom benne, hogy pozitív elbírálásban részesülünk. Már a második fordulóra is beadtuk a pályamunkát. Mi mindent megteszünk a sikerért. „- mondta el lapunknak adott interjújában Palya István polgámester

LŐVE
 

Közélet:
 5 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Szilveszter a Főtéren

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Persze, persze...

karai -

2012.07.08. 22:30:37

Hol fognak gombát termelni, hol lesz a gyümölcsös, ki és hol fog konzerválni?  Mivel fogják öntözni a fákat, ha nincs lehetőség a vizvételre? NA ÉS FŐLEG KIFOGJA EZEKET AZ EMBEREKET A MUNKAVILÁGÁBA BELETERELNI? A legnagyobb részük olyan messze estett tőle, hogy egy élet kevés ahhoz, hogy ez a rátermett faluvezetés belekergesse őket  munkavilágába. Jaj  a vezér már megint nem tudja mit beszél!

lacko

Tárgyilagos -

2012.07.03. 23:08:04

lacko ritkán ad nekem igazat.....ezek szerint már nem ülnek egymás ölében.....pedig nagyon úgy tűnt éveken keresztül........

puff ..stb

lacko1988 -

2012.07.03. 20:36:50

Verus! Ez már a sokadik maszlag amit megetetnek veled! Tárgyilagosnak van igaza. Ebből úgyanúgy nem lesz semmi, mint a többi légvárból! Lásd benzinkút! 2 éve kapott az önkormányzat kidolgozott tervet, kivitelezővel, hellyel stb- Vulgárisan kész pi...a, meleg málé! Azóta sem történt semmi! Nálunk már nem eszi a nyúl a füvet! Téged úgy látszik még sikerül elkábítani!

pufffffffffff 2

veroniq -

2012.07.03. 13:27:23

Megbeszéltünk! Kifaggatom! {#emotions_dlg.sm}

puffffffffffff.

Tárgyilagos -

2012.07.03. 13:16:05

Ez a sokadik igéret amiből hazugság lesz mert kiderül hogy semmi nem lesz belőle.Talán visszaugorhatnánk az időben egész a választási igéretekig.....MI IS VALÓSULT MEG EDDIG?????

Vera,ebben kérj már interjút legközelebb kérlek.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok