Miközben a kormányzati politikának (a Közgép-csoporton kívül) látszólag a nyugellátásban részesülők a legbiztosabban definiálható kedvezményezettjei, a valóságban a nyugdíjasok a gazdasági szabadságharc első áldozatai közé tartoznak. Azoknak az örök optimistáknak, akik még abban a hitben élnek, hogy a Fidesz megvédte a nyugdíjakat, egy rövid számolást ajánlunk: a mai aktív befizető 30-asok, 40-esek és a mostanában munkába álló generáció létszámában bő egyharmadnyi különbség van a később jövők kárára. Vagyis a húsz év múlva nyugalomba vonulók járandóságát egy náluk lényegesen szűkebb népességű korosztály befizetéseiből kellene kigazdálkodni. Ennek a matekpéldának lett volna a megoldása az öngondoskodás ösztönzése (például a magánnyugdíjrendszer formájában), és ezt szolgálhatná az egyéni nyugdíjszámla, meg a mai járulékok egy részének hosszú távú, a demográfiai tendenciákra is figyelő bölcs befektetése.
A kormány azonban az előrelátás helyett inkább bűvészkedik. A nyugdíjasoknak frontálisan nekifutni nem lehet, a nyugdíjvagyonnak viszont ezer helye van a költségvetésben – és akkor még arról az ellentmondásról nem is beszéltünk, ami a foglalkoztatási helyzet következtében csökkenő járulékbevételek és az inflációkövető nyugdíjemelési ígéretek között feszül.
Forrás, folytatás ITT