Szombat reggel.Gondolataim a napi teendők körül forognak, Kissé megfeledkezve az Év Ünnepéről. A reggeli kötelező gyakorlatok után kocsiba vágom magam és irány az elintézendők, melyeknek általában soha sem érünk a végére. Egyik helyszínről a másikra "vágtázok" már amennyire az útviszonyok ezt megengedik.

Sokadalom a Fő téren. Tudom. Beszéltünk róla a miabonyunkon, hogy milyen nagyszerű lenne, ha egy kicsit szebb lenne a Város Karácsonyfája. Néhányan ígérték, hogy ott lesznek a megbeszélt időben és hoznak díszeket. S, lám ott voltak! A dermesztően hideg szél ellenére és díszítették a Fát. A Mi Karácsonyfánkat.Aki ott volt így, vagy úgy segítette a díszítést. Jó érzés töltött el, mely tompította a bőrömbe hasító hideg szél okozta csípésszerű fájdalmat. A csekély létszámú, de lelkes csapat számára ott és akkor megszűnt a külvilág. Csak egymásra  és a feladatra koncentráltak. Egy-egy mosoly és a munka gyümölcsének szépsége feledtette velük az időjárás zord kíséretét, ennél a rendkívüli összefogásnál.

Lehettek volna többen és lehetett volna több dísz is a Karácsonyfán. Talán legközelebb többen gondolják úgy, mint Ők...

Köszönet Nekik érte!  

A felemelő gondolatok árnyékában kicsit keserűen, de optimistán gondolok utólag arra, hogy talán a jövőben egyszer majd nem kell félteni a Karácsonyfánkat (sem) a garázdáktól, a lelkiismeretlen vandáloktól. Ez lesz a szebb jövő (?). Talán... Mert nem szabad feladni. Az ünnepet ünnepelni kell és élvezni az örömöt. Ettől  (is) vagyunk emberek. Ne hagyjuk, hogy bárki tönkretegye az örömünket! Védjük, óvjuk a Legszebb Ünnepünk jelképét!

Szép Karácsonyt, Boldog Ünnepet minden Abonyinak!

TYB