Így, Karácsony másnapján boldogan nézegetem azokat a tárgyakat, melyeket azoktól kaptunk, akik igen közel állnak hozzánk. Becses darabok ezek, szépek és megérintenek. Olyanok, melyeket nem kötelező gyakorlatként, drága pénzért elidegenedve vettek nekünk. Olyanok, amiket az Ember, akit szeretünk, féltő gondoskodással válogatott nekünk, vagy saját kezűleg készített azért, hogy mosolyt csaljon az arcunkra.
Átölelem őket tekintetemmel és elképzelem, ahogy az „ isteni szikra „ kipattant, amikor a másik nekem vette vagy készítette azt, ami most itt díszíti a házunkat, arra vár a karácsonyfa alatt, hogy használjam. Mert az ajándék maga az Ember….
Nem kell visszavinnem őket, nem kell méretet cserélnem, de bizony boldogan gondolhatok arra, aki meglepett engem. Én ilyen ajándékokat kaptam. A szeretet apró morzsáit. Ilyen ajándékokat kívánok én is Önöknek nagy- nagy szeretettel.
A gyermekek? Hm. Ők általában olyan ajándékokat kapnak, melyhez felnőttre is szükség van. Én így jártam. Rohanunk, elfáradunk, de Karácsonykor megállunk egy picit. Ma reggel hatalmas autópályát építettem, tegnap órákon át társasjátékoztam piciny fiammal. Rám vár egy félelmetesnek tűnő lego járgány és egy 160 darabos kirakó is még. Álljanak meg Önök is egy „ pillanatra „ és élvezzék a közös alkotás örömét. Mert a pillanat soha nem tér vissza. Megérdemlik és megérdemeljük!
Lőrinczy Veronika