Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Citrom-díj
Első<< Előző73747576777879Következő >>Utolsó

Ahogy az Orbán-kormány az államigazgatás más területein, úgy a tankönyvek ügyében is bebizonyította, alkalmatlan az ország vezetésére. Először kitalálták, már nyár közepén beszedik a pénzt a családoktól, de csak szeptemberben adják oda érte a könyveket. Kész átverés. Aztán jött a Könyvtárellátó levele, amiben fenyegetően közölték, aki nem tartja be a határidőt, az nem kap könyvet. A szokásos agresszív Fidesz-stílus. Majd jött az utalvány-mizéria: aki utalvánnyal egyenlítené ki a könyvek árát, az kénytelen valamelyik megyeszékhely egyetlen kijelölt postahivatalába utazni.

Citrom-díj:
MSZP   

A Magyar Honvédség szervezésből megbukott, mondta olvasónk, aki közölte, hogy már reggel nyolc órától egybefüggő kocsisor áll Nagykőrös körforgalmától egészen Kecskemétig, a rendezvény helyszínéig, a 441-es úton. A magasban honvédségi helikopterek köröznek, és lesik a magasból a több kilométer hosszú kocsisort, de segíteni nem segít senki. Már koccanásos balesetek is történtek, három személyautó csúszott egymásba. Van, aki már reggel négy óra óta úton van, az emberek az árokparton végzik el ügyes- bajos kisebb és nagyobb dolgaikat, egymásnak adogatják a vizes palackokat.

Citrom-díj:
   

veroniq - 2013.07.31. 01:37

Te szeretnél ilyen címmel folyamatosan e- mailt kapni? Letiltás munkabérből - 0172.V.079/2013/7 (vh ügyszám) Hát én nem! Először elolvastam, miután frászt kaptam és azt hittem, hogy nő létemre mégis megtörtént a csoda és tartásdíjat kell fizetnem, vagy nem tudom miért tiltanának le bármit is a saját magam által befizetett tetemes járulékok mellett „ bezsebelt „ fizetésemből…. Aztán megláttam ezt a reklám izét. Ne dőljenek be neki, hazudik! Csal, mint Rodolfo…. Gyenge utánzat.

Citrom-díj:

Kedves Olvasónk jelezte, hogy valami nincsen egészen rendben a Kostyán Andor Rendelőintézet előtt, ahol az útépítés folyik. Mint ahogyan képeinken is remekül látszik, az úgynevezett beton átereszek nincsenek a legjobb „ egészségügyi „ állapotban. Konkrétan nagyon össze vannak törve, lyukasak lettek. A kérdés az, hogy vajon lesz-e mersze az útépítő brigádnak erre ráönteni a hamarosan aktuálissá váló végső fedőrétegeket?

Citrom-díj:
Utak   

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja- A Piac és a Rossman között már csak egy csík látszik a valamikori gyalogátkelő helyből. Nagyon merjük remélni, hogy mire a piaccsarnok megépül, egy szép, újonnan felfestett zebra, azaz pontos, hivatalos nevén gyalogátkelőhely áll majd a lakosság rendelkezésére. Ugyanis a vidékiek nem tudják, csak sejthetik, hogy ez egy gyalogátkelőhely. Vagyis itt veszélyes a közlekedés..... 

Citrom-díj:
Abony   

A mai nap 2013. 07. 21.-én, azaz a mai napon is kint edzettem, sportoltam a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet mögött elterülő focipályára hasonlító füves területen, és a hozzá tartozó elemeket használva. Undor és szomorúság töltött el ma is, a pálya tisztaságát és állapotát tekintve. Teli volt szeméttel, a két kapu közül az egyik eléggé mozog, a régi padokból már csak a beton pillérek maradtak, 2 fém háromszög alakú fém jelzi hogy ott valaha játszótéri hinta és libikóka volt.

Citrom-díj:
Szemét   

Patkányok szaladgálnak az egyik szolnoki iskola előtt. A nagy meleg miatt szaporodhattak el, sokan már nem is mernek arra menni. Rengeteg a patkánylyuk az iskola körül. Egy nő azt mondja, azért költözött el a környékről, mert amikor éjszaka aludt, egy patkány az ágyban megharapta a fülét.- hangzott a hír a TV 2-n. Az Áchim úti iskolánál és annak környékén viszonylag sok rágcsálót láttam mostanában. Félek, hogy a földszinti lakásba bejönnek, így ajtót se merek nyitni – mondta el egy szolnoki olvasónk- írja a www.szoljon.hu

Citrom-díj:
patkány   

A fideszes pofátlanság netovábbja, hogy még ott is sokmilliós jutalmakkal tömik magukat, ahol az elmúlt három évben követ kövön nem hagyva gyakorlatilag mást se csináltak, mint leépítettek, lezüllesztettek és elbocsátottak. A közmédiában ma sokkal több adóforintból sokkal kevesebb dolgozót fizetnek, mint korábban bármikor, de hol a pénz, és főleg: hol a színvonal?

Citrom-díj:
MSZP   

Milyen remek, hogy végre van vezetékes telefonunk! Gondoltam magamban, hiszen ezen ingyen beszélek a szintén vezetékes számok tulajdonosaival. Opcióban, grátisz kaptam ezt a lehetőséget a szolgáltatómtól, miután 20 éves mobil számom mellé vettem internetet, valamint kábel TV-t is. Boldogságom határtalan, mert megajándékoztak még egy mobil stick-el is és ezen kívül annyira elégedett vagyok, hogy azt el sem mondhatom, mert a számlám még így is kevesebb lett, mintha csak mobil telefonom lenne…. Ez maga a csoda, gondoltam magamban, ám az örömömbe egyre több ürüm vegyül. Már reggel nyolc előtt megkezdődik a vezetékes telefonunk csörgése és általában egy női hang jelentkezik be, mindig más és más. Azt még kibírom, amikor valami no name alapítványnak akarnak tőlem pénzt bekaszálni, megszoktam már. Viszont az új divathóbort egy „ apjafa@a „ Kft-től jövő hívás, melyben nem túl kedvesen kérdezik tőlem, hogy szokott-e nekem vagy családtagomnak vagy ismerősömnek fájni a dereka, keze, lába vagy bármi mása. Na, elég.

Citrom-díj:

Az itt látható képeket a Dreher előtt készítette kedves Olvasónk és küldte el nekünk. Ha Ön is lát hasonló jelenséget, kérem küldje el nekünk a képet ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu Közzétesszük. 

Citrom-díj:
Parkolás   
Első<< Előző73747576777879Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok