veroniq - 2013.06.11. 08:04
Városszerte talákozhatunk a képen látható látvánnyal. Olvasónk kérésének megfelelően fényképeztem most le Önöknek Abony egyik közkedvelt szórakozóhelyének udvarát. A lakók kérik, hogy amennyiben a tulajdonos teheti, tegye rendbe a telket, hiszen az utcában élők mindent megtesznek annak érdekében, hogy szép, virágos környezetetet varázsoljanak. Szerintük szomorú látvány a patinás épület udvara. Én pedig nagyon remélem, hogy hamarosan azt fényképezhetem le, hogy szépen rendbe tette a tulajodnos az udvart. Előre is köszönjük a lakók nevében is. LŐVE
veroniq - 2013.06.07. 16:53
Ez jutott eszembe, amikor az olvasónk által küldött képeket nézegettem. Néhány évvel ezelőtt végre szilárd burkolattal látták el a Csiky Gergely utcát. Ám, ahogyan az a képeinken is jól látszik, nem a terveknek megfelelően sikeredett, mert hiába van az utcában csapadék vízelvezető csatorna, azon megáll az esőlé.... Nos, jöttek és garanciális javításokat végeznek rajta, de ez fajta albizésnek fest. Kitettek oda táblákat is, mely hirdeti, hogy folyik a munka.
veroniq - 2013.06.03. 15:28
Olvasónk: Szia Lőve! Nézd csak ezeket a jó, dolgos embereket. Ma délelőtt fényképeztem le őket. Kb. 2 óra hosszáig ültek így a fűnyírókon. Beszélgettek, cigiztek, nézelődtek.Szóval mindent csináltak a munkán kívül! Kicsit gusztustalan!!!!!!!!!!!! Mindezt közpénzből.....
veroniq - 2013.06.02. 11:35
A közelmúltban drága közpénzből kiárkoltak a Homok úton, a Szabadidő Park mögött, mára azonban ennek már nyoma sincs. Pontosabban a burgying alatt ott lapul az árok, mely szerepét képtelen betölteni, tekintettel arra, hogy így biztosan nem vezeti le a vizet. Ennek következtében az út állaga romlik.... Miért fizettek ezért súlyos tízezreket vajon? Kár, hogy ez így megy ezen a településen....
veroniq - 2013.06.02. 10:53
Van egy ilyen mondás, mint a fenti cím.... Nem akarok megsérteni senkit, de ez jutott eszembe arról a számtalan rémtettről, melyet magukkal nem bíró nebulócskák hajtanak végre az úgynevezett Központi Ebédlőben. Volt már plafonra ragasztgatott szalámikarika, betört, kiszedet ajtó, szétnyúzott WC és mosdó. Most újabb móka következett: Unalmunkban kaparjuk szét a falat..... Valóban nem lehet ezzel a problémával mit kezdeni?
veroniq - 2013.06.02. 10:44
A közelmúltban arról számoltunk be, hogy a vállalkozó összekeverte az útfelújítási program során a Piszke utcát egy másikkal, ezért a jó mminőségű utat kezdte el " rendbe tenni". A lakók már akkor nagyon kiakadtak, hiszen saját maguk és rendezgették az utat. A " felújításnak " meg is lett az eredménye, az út állagában jelentős romlás következett be, ahogyan az képeinken is látható. A lakók mélységesen fel vannak háborodva a történteken, ami nem is csoda......
veroniq - 2013.06.02. 10:14
Felhábrodottan vette tudomásul Abony város lakossága, hogy még idén, a Március 15-i rendezvényt követően, vélhetően 16-án ismeretlen tettes vagy tettesek ellopták az úgynevezett Országzászlót. Elvileg van ott térfigyelő kamera is, de a zászló sorsa ismeretlen. Azóta azonban eltelt jó pár hét, mondhatni hónap, de a pótlásáról senki sem gondoskodott. Pedig, Nemzeti Gyásznap lesz 2013. június 4-én, és ilyenkor illene fél árbócra ereszteni a nem létező zászlót.....
veroniq - 2013.05.30. 21:30
A Vidékfejlesztési Minisztérium nagy reményeket fűzött a háztáji programhoz. Kerepesen száz mázsa vetőburgonyát osztottak szét támogatásként, a cigányok azonban megették azt. A helyi cigány vezető szerint nem ettől lettek rosszul, hanem a szilvától és a drogtól. Mulatságos, ám közel sem meglepő esemény történt Kerepesen. A háztáji program elindításaként a Pest megyei településen száz mázsa vetőburgonyát adott át hétfőn a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos és Franka Tibor,.....
veroniq - 2013.05.30. 10:12
MTI- Az Abony és Újszász közötti mellékút megyehatárig tartó részének rekonstrukcióját most kezdi el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A cég szóvivője azt mondta: ezzel Pest megye legrosszabb állapotban lévő útszakasza újul meg, a beruházás több mint 1,2 milliárd forintba kerül. Pécsi Norbert Sándor elmondta: az építkezés Abony belterületén indul és a megyehatárig tart. A 6,43 kilométeres szakaszt teljes körűen felújítják.
veroniq - 2013.05.26. 12:17
Igaz, hogy csak pár méterre van légvonalban az abonyi Városházától a Sportcsarnok és a Taverna közti közterület, mégsincs gazdája. Jól látszik, hogy az ivókút használaton kívül van, az ágyást és a füves területet gyom lepi. Idén még valószínűleg nem tették ezt rendbe, pedig jól látható helyen van. Hatalmas gyomnövények éktelenkednek, a fű is magokat növesztett már. Ajánlom az illetékesek figyelmébe ezeket a képeket......
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények