Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Különvélemény
Első<< Előző2345678Következő >>Utolsó

Olvasónk elmondása szerint őt egy Juhászné néven bemutatkozó, számára ismeretlen nő azzal hívta fel telefonon, hogy szeretné értesíteni arról, hogy Bajnai Gordon nem négy, hanem öt órára érkezik Abonyba, a Kultúra Házába. Olvasónk úgy tudja, hogy ismeretségi körében mintegy 15 másik baloldali szimpatizánst is felhívott az ismeretlen személy. Ő ugyan nem hitte el, hogy ez igaz, időben érkezett, viszont többen is emiatt késve jöttek a rendezvényre.

Különvélemény:

Mostanában egyre több köszönetet kapok azoktól az olvasóktól, akiknek vagy a nyilvánosság erejével, vagy pedig szépen csendesen a háttérben segítek. Ez a dolgom, ezért vagyok. Legalábbis így érzem.  Természetesen kapok kritikát is, sokszor jogosat, mert mindenki hibázik, aki dolgozik. Aztán persze vannak az irigyek, no meg azok, akik legszívesebben megkötöznék a kezemet, leragasztanák a számat egy nagy ragtapasszal, a szememet kendővel kötnék be, és a fülemet is bedugaszolnák annak érdekében, hogy ne írhassam meg az igazságot. Mindazt, ami körülvesz bennünket.

Különvélemény:

veroniq - 2013.12.25. 10:26

A külföldi sajtóban, de a hazai médiában is Magyarországot már csak Orbánisztánnak hívják, teljhatalmú miniszterelnökére célozva és utalva. Ez az államalakulat egy rendkívül érdekes politikai kísérlet, mely folyamatosan túlterjeszkedik, a korábbi állami kereteken. Teszi ezt a nemzeti jövedelem önkényes újraelosztásával, és az úgynevezett független hatalmi ágak elfoglalásával, továbbá a túlzott államosítással is. Tudatosan igyekszik magához kötni közvetlen híveit a földmutyin, a közbeszerzéseken, az Uniós pályázatokon, a dohányboltok és a színházak igazgatásának leosztásán keresztül.

Különvélemény:
FIDESZ   

Önök a Jobbik hivatalos közleményét olvashatják.- Miért asszisztál a hatóság a szélsőliberális agymenéshez? - A Jobbik elképesztőnek tartja az Egyenlő Bánásmód Hatóság közelmúltbéli döntését, amely szerint diszkriminációnak számít, ha egyes szórakozóhelyeket a hölgyvendégek ingyen látogathatnak, míg a férfiaknak fizetniük kell a belépésért. Az nem zavarta a feljelentést tevő okostojást és ezt a liberális viccszervezetet, hogy az eddigi gyakorlattal a hölgyek és a férfiak nagyon nagy része egyaránt meg volt elégedve, de az ombudsman sem talált benne kifogásolnivalót.

Különvélemény:
JOBBIK   

veroniq - 2013.11.14. 11:59

Reggel, MOL kút, kisfiam mellettem, viszem versenyre, matekra, izgulunk mindketten. Háromnegyed tíz van, beállunk szépen a sorba, ma csak tízre kell mennünk a suliba. Előttem egy darab kocsi, nyugati, kissé viseltes. Benne két ember ül. Várunk, nem csinálnak semmit, nem szállnak ki, nem tankolnak. Ülnek és várnak. Egyre idegesebbek, lesek ki a fejemből, várom mi lesz, öt perc telik el.

Elkezdenek egyre szélesebb kézmozdulatokkal mutogatni, integetni a kútkezelő fiatalember felé. Azt hittem, elromlott a kocsijuk. De nem… Valamit mondanak is, nem hallom. Nyilván azt, hogy: Hét, te! Megjegyzem, az autóban két nőnemű egyed ül.

Különvélemény:

 

Az én kedvenc bankom a „ takarékszövetkezet „. Már korábban is így vélekedtem, most azonban egy köszönő kis írás formájában is megteszem azt, hogy kifejezzem örömömet, hogy az immár második alkalommal a terminálban felejtett bankkártyámat visszakapom. Ez egyébként így lenne természetes, csakhogy az ügyintézés gyorsasága, a dolgozók segítőkész együttműködése az, ami kiemelendő. Rohanok sajnos folyton. Sokszor egészen máshol jár már az eszem, mint kellene, ezért benne hagytam már másodszor az automatában a bankkártyámat, a Pátria Takarékszövetkezetnél.

Tovább ->

Különvélemény:

veroniq - 2013.10.16. 12:05

Legalábbis ezt írja Olvasónk, akit Balogh Edit lakossági fóruma inspirált levélírásra. A következőt állapította meg: Látom lehet javaslatot tenni a fejlesztésekre. Szóval szuper lenne, ha a vadi új színháztermet gyerekbaráttá tennék. A nézőtér lapos, a színpad alacsony, a gyerekek nem látnak semmit! Vasárnap elvitte a lányokat az apjuk a Dzsungel könyvére, végig az ölében ültek, mert semmi nem láttak volna. Az első két sor lefoglalva a díszvendégeknek, akik közül nem is érkezett meg mindenki.

Különvélemény:
Abony   

veroniq - 2013.10.15. 19:00

A fűtési szezon elején örömmel írtam cikket arról, hogy visszatértünk a kályhához, azaz beszerezetünk a FERRUM Vas- Műszaki kereskedésből egy kandallót. Azóta nagyon sokan kérdezik tőlem mosolyogva, hogy bevált-e. Én minden esetben fülig érő szájjal közlöm, hogy NANÁ! Igaz, lassan vége a fűtési szezonnal, de már most érdemes elgondolkodni azon, hogy a rossz hatékonyságú kályhákat, elavult kazánokat, gázzabáló konvektorokat és egyéb borzalmakat...... 

Különvélemény:
FERRUM   
Hirdetés   

veroniq - 2013.10.09. 22:52

Állok az egyik abonyi nagyáruház pénztáránál. Fizetni készülök, semmi különöset nem veszek, csak a szokásos egy- két napi bevásárlás. Étel, alapvető élelmiszerek főként. Egy kis kedveskedés a kisfiamnak meg a páromnak. Előttem roma asszony áll, két pici gyerekkel, lehetnek olyan négyéves formák, de lehet, hogy ennél jóval idősebbek, csak picik. Iszonyúan, selypítve beszélnek, nem lehet érteni, látszik rajtuk, hogy talán szellemileg sem épek. Ruhájuk tiszta, nem a legújabb divat szerinti, nem is túl kopottas, de mégis. Olyan, segélycsomagból való talán.

Különvélemény:

veroniq - 2013.08.29. 20:45

Tekintettel arra, hogy a ma délután négy órára meghirdetett nyílt testületi ülés a mai napon még hatkor sem kezdődött el, elhagytam az önkormányzat épületét. A zárt ülés kettőkor vette kezdetét, nem tudták befejezni négy órán át az ottani napirendi pontok tárgyalását. Fél hét tájt hívott egy kedves kollégám telefonon, jelezte nekem, hogy mikor lehet bejutni. Ekkor azonban én már egy igen kedves és örömteli meghívásnak tettem eleget városi civil szervezeteink jóvoltából.

Különvélemény:
Első<< Előző2345678Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok