veroniq - 2017.01.24. 15:52
Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével a Magyar Autóklub, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos autópályadíj előszobájának tartja - fogalmaz a szervezet egy kedden eljuttatott közleményében.
Az autóklub szerint ahol Európában kilométer-arányos díjfizetés van, annak mértéke kilométerenként 19-31 forint között mozog. Ezzel számolva a kilométer-arányos díj Budapest és Szeged között már egy irányban több lenne, mint a jelenlegi 10 napos e-útdíj 2975 forintos ára.
veroniq - 2017.01.23. 17:33
Évek óta a családi pótlék megvonását vonja maga után, ha egy diák ötven óránál többet hiányzik igazolatlanul, ennek ellenére továbbra sem csökken az általános iskolából lógó gyerekek száma. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) származó adatok azt mutatják, hogy míg a 2012/2013-as tanévben 5165 általános iskolás gyermektől kellett megvonni a családi pótlékot a hiányzások miatt, egy évvel később 5659-től, a 2014/2015-ös tanévben pedig már 5920 főre nőtt az érintettek száma.
veroniq - 2017.01.22. 19:57
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola- Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.
Felesleges cifrázni, kinek mennyit pöfög az új dízel, vagy mennyire káros egy öreg busz, mert a szabályozás szövege alapján ez az egy mondat a lényeges.
veroniq - 2017.01.22. 17:34
A ceglédi rendőröktől kért segítséget 2017. január 20-án a délutáni órákban egy helyi férfi. Elmondta az egyenruhásoknak, hogy van pénze, de mivel mozgáskorlátozott, nem tud elmenni tüzelőt venni.
veroniq - 2017.01.21. 00:13
Galaxy, Sharan, és Alhambra gumi 195/60 R16 C 4 db, jó állapotú eladó! Ára 6000 Ft / db. Érd: 30-9-670-313
veroniq - 2017.01.20. 20:43
Ugye mindenki, aki sok sárgarépát evett kiskorában, kiválóan el tudja fütyülni a Don’t worry, be happy-t? Nem?! Pedig köztudott, hogy a répafogyasztás füttymesterré tesz.
Ne vágjatok ilyen csodálkozó képet, óvatosan a grimaszokkal, a végén még úgy maradtok!
Ismerős?
veroniq - 2017.01.20. 08:28
Kun Szebasztián János szerda délután szökött meg az Abonyi Lakásotthonból. A 13 éves fiúról azóta nem lehet tudni semmit. A gyereket életveszély fenyegetheti, ugyanis hétféle gyógyszert kell szednie, azok viszont nincsenek nála. Ha nem veszi be a gyógyszereit, magára és a környezetére is veszélyessé válik. A fiú 150 centiméter magas, testsúlya 65 kilogramm, zömök testalkatú, haja barna, rövidre nyírt. Szeme színe barna, arca ovális.
veroniq - 2017.01.19. 22:10
Inkább nem is nagyon kommentálnám azt ami történt, csak közszemlére teszem, hogy mi lett az egykoron szebb napokat is látott www.kettorony.hu weboldalból, olvasónk levelét azonban melléteszem.... Majd az Olvasók elmondják, hogy mit is gondolnak minderről. Ha a www.kettorony.hu weblapot keseri valaki, akkor előjön a laza nászutas oldal... A régi, az teljesen eltűnt. A domain nevet megvette más, a korábbi honlap tartalma teljesen eltűnt! Ez egyszerűen félelmetes.... Senkinek jutott eszébe a domain név megvásárlása? Legalább kegyeletből.... Hiszen a KÉTTORONY szerkesztője, Temesközy Tamás súlyos betegségben elhunyt.... Hol vannak, hol voltak az " elvtársak "....
Olvasónk:
Nézd mit leltem:
Ha gondolod akkor tedd közzé. :) www.kettorony.hu
veroniq - 2017.01.18. 20:25
Olvasónk: Most jövünk Cegléd felől és a Röfi Csárdae lőtti sorompó nem világít! Csak addig nyílik fel, hogy épp át lehet jönni alatta!
veroniq - 2017.01.17. 17:26
Vasárnap elhunyt Ernő bácsi, azaz Tóth Ernő, nyugalmazott testnevelő tanár. Szerkesztőségünk, és olvasóink nevében is mély fájdalommal osztozunk a Család gyászában.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények