veroniq - 2016.11.27. 09:23
Csodaszép díszbe öltöznek településeink, így Abonyba is megérkezett a karácsonyfa, melyre az idei évben nem kerültek ugyan dízsek, de mondhatni, hogy a fa maga a dísz. Egy gyönyörű, kövér fa áll kivilágítva a város főterén, mellette az adventi koszorú is látható, melynek gyertyáit hamarosan szerető, gondos kezek gyújtják meg a helyi hagyományoknak megfelelően. Képgaléria IDE kattintva
„Ne csak adventkor csodálkozzunk rá az életünkre”
Az advent a várakozás ünnepe, és bizony mindannyian várunk valamire. Az élet egy nagy várakozás, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi lesz, miután ezt a földi létet elhagytuk, és ha nincsen egy természetfölötti vonatkozása az életnek, akkor minden rövidre záródik a halállal. Akinek viszont van hite, az tudja, nem zuhan a semmibe. A testünket csak ajándékba kaptuk, a karácsony pedig éppen a megtestesülés ünnepe – mondta Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja a hirado.hu-nak adott interjújában.
veroniq - 2016.11.26. 21:00
Rákóczi utca 26 szám alatt telek eladó! Minden közmű a telken található,egyik, oldalon zsalukő kerités,a leendő ház tervrajzai megvannak, alap ,lábazat, szerelőbeton az készen van. Az ár alku tárgya! +32- 498-163109
veroniq - 2016.11.25. 17:08
Hajrá az utolsó 6 darab belépőért!
Már csak ennyi a készlet!
Rendeld meg, vedd meg most, nehogy lemaradj!
2016. november 26-án, 18 órai kezdettel kerül megrendezésre.
Rendezvény helyszíne: Gyulai Ált. Isk. Aula. Kálvin út.
A hajnalig tartó mulatság hangulatát, több Zenész barátunk szolgáltatja, szünet nélkül.
A sérülésmentes csuklópánt sorszámaival értékes ajándék nyerhető!
Részletek a címre kattintva
veroniq - 2016.11.25. 15:14
Igazi szeretettel, barátságos kiszolgálással,
eredeti márkás ruhákkal várjuk kedves
vásárlóinkat az Ünnepek közeledtével is!
Ez garantáltan IGAZI!
A környéken a legjobb árak, melyek nálunk a földön járnak!
Szép, csinos, elegáns ruhák, kiegészítők: Hölgyeknek és Uraknak!
LILA Redőnyös Bolt, Abony , facebook oldalunk IDE kattintva
veroniq - 2016.11.24. 19:19
Olvasónk írja :
IDE kattintva segíthetünk neki
Kedves Lőrinczy Veronika!
Az alábbi kérdőívet szakdolgozatom részeként készítettem Abony Város Önkormányzatáról. Amennyiben lehetséges, szeretném megkérni, hogy a miabonyunkon is legyen elérhető a kérdőív kitöltése, annak érdekében, hogy minél több abonyi emberhez eljuthasson!
Segítségét előre is nagyon szépen köszönöm!
veroniq - 2016.11.24. 18:42
veroniq - 2016.11.23. 12:25
Új kártevő jelent meg hazánkban: a selyemfényű puszpángmoly- címmel jelent meg írás Bálint gazda honlapján, mely teljes terjedelmében IDE kattintva olvasható. A selyemfényű puszpángmolyt (Cydalima perspectalis) hazánkban Sopron környékén figyelték meg első ízben 2011 őszén, azóta Balaton melletti kertben és Budapesten is károsított a kártevő puszpáng bokrokon.
veroniq - 2016.11.22. 16:23
A fenti ingatlanokat kínálja eladásra Abony város önkormányzata internetes oldalain és az Abonyi Kincskeresőben. Még a Vasút úti iskola is jutányos áron megszerezhető. 15,84 millió forintért....
veroniq - 2016.11.22. 15:25
EGYMILLIÁRD FORINTOT KAPNAK AZ ÓVODAKONYHÁK- címmel jelent meg tegnap országos hír. Négy Pest megyei település volt sikeres ezen a pályázaton, összesen 130 önkormányzat nyert. Gratulálunk szeretettek Nagykőrösnek, mely város összesen 34 497 175 forintot, a teljes megpályázott összeget elnyerte, Törtelnek, mely település 28 339 907 forintot fordíthat a célra, valamint Kocsérnak, ahova kereken 40 millió forint jut. Rajtuk kívül Zebegény ynert még megyénkből, 15 895 226 forintot.
veroniq - 2016.11.22. 10:30
Olvasónk írja: Szia, egy autót kapsz, amit tegnap mutattak be az üzemi gyűlèsen.Ez az egy van belőle a világon, a kecskemèti gyár tanulói èpitettèk, ez egy Cla cabrio.
Ha minden igaz, akkor ez egy ilyesmi autó:
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények