veroniq - 2015.10.21. 18:12
Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester lakossági fórumán megemlítette, hogy nagyon örül annak, hogy ilyen szépek lettek városunkban a rózsák. Szerintem ezek egyenesen ültetvények, melyekből már több ezer tő díszíti szeretett városunkat, mindennyiunk nagy- nagy örömére. Isten éltesse rózsáinkat, gyönyörködjünk bennük még, a tél beállta előtt. Azoknak, akik egész évben gondozták őket, hálás köszönet! LŐVE
veroniq - 2015.10.20. 17:17
A Ceglédi Járás Helyi Védelmi Bizottsága rendes ülést tartott 2015. október 19-én. Az ülés napirendjén szerepelt a Ceglédi Járás Helyi Védelmi Bizottság 2015. éves beszámolója, melyről a HVB elnöke tájékoztatta a Bizottság tagjait. Napirendi pontként szerepelt a HVB elnökének előterjesztésében a HVB Veszély-elhárítási Tervének megvitatása és elfogadása.
veroniq - 2015.10.18. 14:19
Erről számolt be legutóbbi lakossági fórumán a város első asszonya. Romhányiné Dr. Balogh Edit örül annak, hogy megszűntek a szelektív hulladéklerakók, mert a lakosság miatt ezek gyakorlatilag illegális hulladéklerakókként üzemeltek. Balogh Edit szerint ennek is köszönhető, hogy kevesebb a patkány Abonyban. A bűz is megszűnt a szennyvíztele környékén. A város asszony ezt is elmondta, hozzátéve, hogy ez annak köszönhető, hogy korszerűsítették pályázatból a szennyvíztelepet.
veroniq - 2015.10.17. 19:15
Rovatunk támogatója a SPÁTEN italdiszkont, lottózó és Nemzeti Dohánybolt. - Tudtad? A forralt bor Ausztriában és Németországban rendkívül népszerű, évente több millió litert fogyasztanak belőle. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a meleg fűszeres bor nemcsak finom, hanem tulajdonképpen egészséges is. Vegyük például a legártalmatlanabb összetevőt, a fahéjt. A forralt bor kihagyhatatlan fűszere segíti az emésztést, sőt afrodiziákumként is alkalmazható. Már a görög filozófus, Theofrasztosz is kifejezetten borhoz ajánlja.
veroniq - 2015.10.16. 15:48
Szabó Éva radiológusnak ítélték az idei a Nancy Brinker-díjat. A volt budapesti amerikai nagykövetről elnevezett elismerést a mellrák elleni küzdelem résztvevői kaphatják meg. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.
veroniq - 2015.10.13. 20:09
VI. Bátorító, figyelemfelkeltő séta - Városunk Fejlődéséért Egyesület hatodik alkalommal szervezte meg a mellrák megelőzése céljából a bátorító, figyelemfelkeltő sétát. A program részeként a Bihari János Zeneiskola növendékei adtak színvonalas műsort, majd dr.Cornídes Ágnes a Pest megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szűrési koordinátora tartott előadást a lakosság népegészségügyi helyzetéről, a szűrések fontosságáról. Ezt követően dr.Szabó Éva Radiológus Főorvos Abony Város Díszpolgára „Amit a mellrák megelőzéséről tudni kell” címmel adott tájékoztatást.
veroniq - 2015.10.13. 14:38
Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
gyermekfelügyelő
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, Abony, .
veroniq - 2015.10.11. 17:28
Abonyban községi zárlat van, a városból se ki, se be nem lehet méheket hozni, vinni. Mindez szeptember 30-tól érvényben van. A Ceglédi Járási Hivatal vezetője rebndelte el a zárlatot. Közleménye szerint: Abony város közigazgatási területére községi zárlatot rendel el. A zárlat alatt lévő területre méheket bevinni tilos, onnan helyi zárlat alatt nem álló méhészetből kivinni csak a járási főállatorvos engedélyével a zárlat enyhítésére vonatkozó szabályok szerint lehetséges.
veroniq - 2015.10.10. 22:41
Nekem semmi kivetnivalóm nincsen az ellen, amit a hollnad tanárnő csinál. Azaz, saját testén mutatja be az emberi test anatómiáját, kétféle testhez álló ruhát húzva. Így biztsoan megtanulják a nebulók a cseppet sem könnyű tananyagrészt. Minden esetre igen érdekes! Debby Heerkens Hazerswoude Dorp kisvárosában tanít biológiát és testnevelést. A holland pedagógus úgy döntött, egyéni megoldást választ annak érdekében, hogy a gyerekek odafigyeljenek biológiaórán az emberi test anatómiájára.
veroniq - 2015.10.10. 20:46
Mint ahogyan lapunk arról többször is beszámolt, az abonyiak nagy- nagy szomorúságára a Katolikus templom órája hónapok óta pontosan ugyanazt az időt mutatja, elromlott, megállt, nem javítja meg senki. Pedig Abo ny megérdemelné. A SPÁTEN újítása viszont nem csak nekik, hanem nekünk is hasznos. Az aktuális akciókon kívül a fényreklám ugyanis mutatja az IDŐT. A pontosat. No meg az aktuális hőfokot is. Ma 13 C –ot mutatott a Szelei út, Szemere Bertalan út sarkán lévő szerkezet.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények