veroniq - 2012.02.06. 11:51
Az Abonyi Horgász Egyesület ezennel értesíti kedves tagjait, valamint érdeklődő Olvasóit, hogy az Egyesület honlapja elköltözött és itt érhető el: http://www.abonyhorgasz.hu Tartsanak velük ebben az esztendőben is!
veroniq - 2012.02.06. 11:25
Sonda Ipsos: A világ munkavállalóinak egyötöde (19%-a) nagyon szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 %-kal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját. A magyar munkavállalók mobilitási kedve az átlagosnál valamivel alacsonyabb, 15 százalékuk mutat nagy érdeklődést egy ilyen ajánlat hallatán.
veroniq - 2012.02.06. 11:01
A helyi bíróság teljes mértékben helyt adott egy francia térképészeti cég beadványának és komoly büntetést szabott ki az ingyenes térképszolgáltatást üzemeltető amerikai társaságra. Az AFP francia hírügynökség közlése szerint az ítélet értelmében az amerikai cégnek 500 000 euró kártérítést kellene fizetnie a Bottin Cartographes nevű kartográfiai vállalatnak és emellett további 15 000 eurós büntetést is kiróttak rá, amiért a bíróság szerint tisztességtelen piaci magatartást tanúsított.
veroniq - 2012.02.05. 20:35
A Kék Madár Jóléti Alapítvány, Karitász Abonyi Csoportjával és a Városunk Fejlődésért Egyesülettel koözösen jótékonysági estet szervezett Eszenyi Timikéért. Kégaléria ITT, (fotó: Polyák Attilától)
veroniq - 2012.02.05. 19:54
Kedves Olvasóink örvendeztettek meg bennünket a hókuckó képeivel és persze a büszke készítők is itt láthatók. " Ma vasárnap egy hókuckót csináltunk. Nem tartott többe mint, másfél óra. És fel szeretném tenni a Miabonyunkra. Készítők:Stiffl Tamás (11 éves) és Kun Dávid (11 éves )."- írják kedves levelükben.
veroniq - 2012.02.05. 19:44
Olvasónk küldte: Sziasztok!- Tegnap megvolt az idei első teljesítménytúránk. Kemény volt. A téli időjárás valóban télivé tette a történelmi sóutat is, ahol ezúttal még egy látássérült sportegyesület 10 tagja is részt vett 10 látó (igazi teljesítménytúrázó) kísérővel, köztük az egyik látó kísérő Magyar Csaba 12 éves, aki látássérült szüleivel túrázott, Ő személyesen édesapját kísérte Szolnokig a 34 km-es távon.
veroniq - 2012.02.04. 14:52
Kedves Olvasónk osztotta meg a remek linket velünk, melyet ITT érhetnek el és az egyes települések pontos meteorológiai előjelzéseit tartalmazza. Ezek szerint holnap már nem is igazán várható Abonyban csapadék, a hőmérő higanyszála -9 és -12 C közt lesz, szerdán még ennél is hidegebb lesz, de nem fog esni a hó. Mindez bizonyítja, hogy térséünkre nézve mindenképpen vaklárma volt az eszeveszett készenlét. Részletekért katt a címre!
veroniq - 2012.02.04. 13:43
Taroltak az abonyiak!- A zsaruk győztek, második lett az önkormányzat, harmadik a Magyarok Szövetsége! - Igazi egészséges elszántság kellett ahhoz, hogy a hajnali rajtnál megkezdjék munkájukat a Böllérverseny csapatai. Galéria ITT
veroniq - 2012.02.03. 15:16
Igen, a magyarságnak előbb-utóbb döntenie kell. Jelesül abban, hogy tovább megy-e az orbáni úton, vagy visszakanyarodik-e a többpárti demokrácia értékeihez, és annak hagyományos gazdaságpolitikájához. Orbán Viktor immáron kétéves kormányzása alatt két igen nagy hibát követett el. Az egykori liberális demokrata módszeresen lerombolta a III. Köztársaság értékeit, és az új Alaptörvénnyel meg is szüntette azt.
veroniq - 2012.02.03. 14:43
Lapunknak Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere arról számolt be, hogy a farkasordító hideg és a várható nagy hó sem lesz akadálya a településen ezen a héten szombaton, február 4-én megrendezésre kerülő Böllérversenynek. Minden feltétel adott, a csapatok már ma pakolnak, hogy a reggel hét órai kezdéshez rajthoz állhassanak. Sőt, nem bízzák a véletlenre a hóhelyzetet sem, hiszen megrendeltek egy törteli vállalkozót, aki hajnal négykor már elkezdi letakarítani a településeket összekötő utakról a havat. Ez az igazi vagányság! A tavalyi galéria kedvcsinálónak ITT Fotó: Polyák Attila
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények