veroniq - 2011.11.16. 10:52
Kedves törzsolvasóink, „ Dagi „ és párja Marika, szerencsésen visszaértek Floridába, ahonnan ezt a pár fényképet is küldték nekünk. Jó pár hetet töltöttek el Abonyban, mely települést érzik a hazájuknak. Párommal és kisfiammal meg is látogattuk őket, ezen időszak alatt Abonyban, és pár felejthetetlen órát is eltöltöttünk együtt.
veroniq - 2011.11.16. 10:12
Megszólal a tulajdonos - A mai napon a faárus autó tulajdonosa lapunkat megkereste és kérte, hogy tegyem közzé az itt olvasható helyesbítést. Elmondta, hogy a gépjárműről faértékesítés nem történik, soha egyetlen egyszer sem történt, ez egy abonyi telephellyel rendelkező, bejegyzett cég, mely Abonynak fizet adót. Semmi sem tiltja, hogy a Penny Market parkolójában álljon a gépjármű, akár fával is megrakva.
veroniq - 2011.11.15. 18:57
veroniq - 2011.11.15. 18:48
Abony város polgármestere Romhányiné Dr. Balogh Edit tájékoztatta a lakosságot a Kincskeresőben, majd mindezt a település hivatalos honlapjára is feltetette. Ezek szerint hiába szabadult el a svájci frank menet közben, a 2,2 milliárd forintos kötvénykibocsátással remekül járt Abony. Közben fejcsere történt, a Gazdasági - Pénzügyi Osztály vezetője inkább visszamnet GYED-re. Íme, a számok polgármesterünk tollából:
veroniq - 2011.11.15. 18:29
Kistérség- Jegyzői szakmai műhely Ceglédbercelen- Abonyból megint senki sem men el!- A múlt heti önkormányzati szakmai értekezlet folytatásaként ismételten szakmai rendezvénynek adott otthont a ceglédberceli Polgármesteri Hivatal. A rendezvény szakmai műhelyként biztosított lehetőséget a térség jegyzői számára a készülődő új önkormányzati törvény megvitatására.
veroniq - 2011.11.15. 13:03
Mivel az idei népszámlálás befejeződött, de ennek ellenére még nem jelent meg hivatalos tájékoztatás a városvezetés részéről ebben a tárgyban, kérdéseimmel ma az aljegyzőhöz fordultam, akinek mielőbbi válaszát várom. Íme, levelem:
veroniq - 2011.11.15. 11:50
November 4-én utalta át a Pest megyei önkormányzat a nevelőszülők elmaradt októberi ellátmányát és nevelési díját, valamint a novemberben esedékes nevelési díjat is - közölte a megyeháza sajtófőnöke, Ambrus András az MTI-vel. Az [origo] szerdán számolt be arról, hogy a nyári csúszások után októberben ismét nem kapták meg a nekik járó összeget a Pest megyei nevelőszülők.
veroniq - 2011.11.14. 15:16
veroniq - 2011.11.13. 17:29
Márton napon Abonyban immár nagy hagyománya van az esti lámpás felvonulásnak Az ünneplők sötétedés után kifejezetten erre az alkalomra készített lámpákkal kezükben vonultak fel a település utcáin. Becslések szerint mintegy hatszázan lehettek a gyermekek és kísérőik. Lámpás készítő versenyt is hirdettek, melyre több, mint 120 alkotás érkezett... Galéria: ITT (fotó: Polyák Attila)
veroniq - 2011.11.11. 13:45
Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester, nyilván takarékossági okokból ezek után gázzal jár, vagyis gépjárműjébe beszereltette a gázt. Nyilván ezt fog tankolni ezek után. Minderről Olvasónk számolt be lapunknak, és hozzátette, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen biztosan ingyen tankolják tele az autóját az abonyi gázkúton.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények