veroniq - 2016.03.11. 18:41
Lapinformációink szerint ma a Radák úton fényes nappal idősek sérelmére követtek el betörést, a házból készpénzt tulajdonítottak el. Az idős abonyi lakos éppen boltban volt, amikor megtörtént az eset.
veroniq - 2016.03.11. 12:08
A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett annak a férfinak az előzetes letartóztatására, aki több késszúrással megölte, majd Kakucs mellett egy erdőben ágak, gallyak alá rejtette a Népligetből eltűnt fiatal lányt. A bűnügy gyanúsítottja, egy fiatal kakucsi férfi és az ügy sértettje, egy fiatal, szintén kakucsi lány még az általános iskolából ismerték egymást.
veroniq - 2016.03.11. 12:05
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Bálint 32 éves és J. Sándor 26 éves ceglédi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015. december 31-én 21 óra és 23 óra közötti időben egy ceglédi sörözőben leitatták a sértettet, majd a védekezésre képtelen állapotát kihasználva eltulajdonították az arany nyakláncát és az ujjáról az arany pecsétgyűrűjét.
veroniq - 2016.03.10. 21:15
„Az emberi leleményesség nem ismer határokat” - Elméleti és gyakorlati képzést tartott az úgynevezett tömlős mobilgát felépítéséről és használatáról a katasztrófavédelem Szolnokon.
A címben idézett mondat igazolása volt ez a csütörtöki nap, az emberi leleményességről pedig a képzést vezető Szűcs Tamás nyá. tű. ezredes értekezett.
veroniq - 2016.03.09. 21:21
Olvasónk elmondása alapján, aki ezt írta, a következő történt: Bp Nyugati felől és felé késnek a vonatok. Pilisen a városon belül vonat találkozott autóval, amit az átjárótól eltolt kb 500 métert. Eddig 30 perc a késés miatta, aki azt hitte még átér kocsival az IC előtt.
Hivatalos hír:
veroniq - 2016.03.08. 11:39
A négyes főút 86-os kilométerszelvényénél egy utánfutót húzó kistehergépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsival. A súlyos sértültet a Ceglédi Hivatásos Tűzoltóság munkatársai feszítővágóval emelték ki, két könnyű sérült is van. Összesen négyen utaztak a két járműben, egyikük nem szenvedett sérüléseket. A helyszínelés még tart. Útzár nincs.
veroniq - 2016.03.07. 16:09
A Monori Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy gyömrői idősek
otthonában néhány lakó pénzét – több, mint 70 millió forintot – elsikkasztotta. A bűnügy egyik vádlottja egy gyömrői idősek otthonában vezetői feladatokat látott el.
Elhatározta, hogy a munkabérén kívül úgy fog pénzhez jutni, hogy az otthon lakóinak bankszámlájáról a saját bankszámlájára utal pénzt.
veroniq - 2016.03.07. 12:07
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Lesodródott az úttestről, majd oldalával az árokba borult egy kisbusz a 4-es főút 69-es kilométerszelvényénél, Cegléd közelében, vasárnap este. A buszban nyolcan utaztak, közülük ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba szállították. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. Az összetört járművet autómentő segítségével emelték ki az árokból, az elszállításáról a rendőrség gondoskodott.
veroniq - 2016.03.05. 19:57
A Budakörnyéki Járási Ügyészség indítványt tett két férfi előzetes letartóztatására, akik az M7 autópályán és az M0 autóúton átívelő felüljárókról köveket dobáltak, cementes zsákot hajítottak az arra közlekedő járművekre.A bűnügy gyanúsítottjai elhatározták, hogy tréfából járműveket fognak megdobálni. Ezért köveket gyűjtöttek, amiket maguknál tartottak, vagy egyikük személygépkocsijában tároltak. 2016 februárjában ezzel a gépkocsival haladtak Érden, a Velencei úton, amikor az egyik férfi
veroniq - 2016.03.05. 19:33
Húzták, ahogy csak bírták- Dolgoztak az izmok, tágult a tüdő, húzták az evezőkart, és minden érzékszervüket egy dologra összpontosították a katasztrófavédelem versenyzői szombaton Szolnokon: kitartani a végsőkig. A VIII. Katasztrófavédelmi Ergométeres Országos Bajnokságra rekord számú nevezés érkezett, összesen nyolcvanhatan feszültek az evezőkarnak a szolnoki tűzoltóság sportcsarnokában, egyéni és csapatversenyeken égették a kalóriát. Volt, aki az evezésbe, volt, aki a szurkolásba fulladt ki, profik és amatőrök mérték össze erejüket, kitartásukat.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények