veroniq - 2015.10.31. 14:14
Elhunyt szeretteinkről való méltó és biztonságos megemlékezés érdekében a rendőrség a közutakon és a sírkertekben is körültekintésre és óvatosságra hívja fel az állampolgárok figyelmét. A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából – függetlenül az időszakra jellemző esetleges zord körülményektől és földrajzi távolságoktól – szinte minden állampolgár útra kel, hogy felkeresse hozzátartozói örök nyughelyét és lerója kegyeletét rokonai, barátai sírhelyénél.
veroniq - 2015.10.31. 01:40
A képeken látható 20- 30 centis sárkupacokat október 30-án fényképeztem. Vélhetően valamiféle mezőgazdasági gépjármű szórta szét ilyen ocsmány, baleset és életveszélyes módon rakományának egy részét. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét erre, közlekedjenek nagyon óvatosan. Az elkövetőnek meg üzenem, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint ez kimeríti a gondatlan közúti veszélyeztetés fogalmát!
veroniq - 2015.10.30. 09:56
Húsz méter magas terményszárító felső egyharmadában lángra kapott a benne tárolt napraforgó csütörtök délután Nagykőrös határában. A nagykőrösi önkormányzati és a ceglédi hivatásos tűzoltók a termény leürítésével próbálkoztak, de technológiai hiba miatt ez nem volt lehetséges. Emelő segítségével a tároló oldalát a tűzoltóegységek megbontották és több vízsugár segítségével, a lánggal égést megszüntették.
veroniq - 2015.10.28. 13:27
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a 2015. október 30. és november 2. között az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe a megye illetékességi területén.
A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén az alábbi forgalmirend-változások várhatóak:
veroniq - 2015.10.27. 22:30
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Ma este Abony főútján koccanásos baleset volt, erről olvasónk számolt be nekünk, és képeket is küldött minderről. Elmondása szerint a szürke személygépkocsi, mely a Szelei útról, az alsóbbrendűről érkezett, nem adott elsőbbséget, és a baleset ezért következett be. Személyi sérülésről nincs tudomásunk.
veroniq - 2015.10.25. 18:23
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Elesett egy motoros a 311-es úton Tápiószőlős közelében, péntek kora délután. Az esés következtében a motort vezető férfi nem sérült meg, azonban a jármű kigyulladt. A ceglédi hivatásos tűzoltók egy vízsugár segítségével a motorkerékpárt eloltották, illetve a felhevült alkatrészeket visszahűtötték. A tűzoltás ideje alatt egy sávban rendőri irányítás mellett haladt a forgalom az érintett útszakaszon.
veroniq - 2015.10.22. 21:10
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola
Szolnok külterületén, a 4-es számú főúton két kamion ütközött. Egy ember a helyszínen meghalt. Két tehergépkocsi frontálisan ütközött Szolnok külterületén a 4-es számú főút 99-es kilométerszelvényénél csütörtök reggel, a balesetben egy ember a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Ma reggel az egyik abonyi családnak igen kellemetlen meglepetésben volt része, mert a tulajdonukban lévő egyik gépkocsit az éj leple alatt ismeretlen tettesek csúnyán tönkretették. A kis női autót almazöld festékkel fújkálták össze, az okozott kár tetemes.
veroniq - 2015.10.21. 09:38
Önbíráskodó tolvajkergetők.- A Budakörnyéki Járási Ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik egy kerékpártolvajt bántalmaztak és számoltattak el Budakeszin.
veroniq - 2015.10.20. 10:29
Három csapás Domonyban.A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a domonyi férfival szemben, aki egy vascsővel támadt ismerősére Domonyban. Az ügy vádlottja, egy fiatal férfi Domonyban élt. 2013 decemberében egy ismerősével iszogatott, amikor az utcában áramkimaradás lett. A vádlott úgy gondolta, hogy az áramkimaradás áramlopás miatt keletkezett, ezért több utcabeli lakossal hangos vitába keveredett, őket okolva az áramszünetért.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények