veroniq - 2015.09.24. 19:55
Ma a reggeli, délelőtti órákban nem mindennapos balesetnek lehettek szemtanúi a Nagykőrös- Törtel között közlekedők. Pontosabban egy végkifejletet láthattak, így én is. Egy „ szellemautó „ vitte ki a szarvas veszélyre figyelmeztető táblát, majd landolt az erdőben, az árok túlsó oldalán. Ha megszemléljük a gépjárművet- ahogyan abban nekem is volt részem- hamar kiderül, hogy ez az autó saját lábán nem kerülhetett ide, hiszen ez egy roncs, üzemképtelen.
veroniq - 2015.09.23. 11:30
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott szeméremsértés, magánlaksértés, zaklatás, valamint könnyű testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 38 éves nyársapáti lakos ellen. A nyomozás adatai szerint K. László a sértettet több alkalommal, annak akarata ellenére magához szorította, kezeit lefogta, melleit fogdosta, nyakát csókolgatta és szeméremsértő magatartásával a sértett emberi méltóságát sértette.
veroniq - 2015.09.22. 19:26
Kattintson a képre, ha látni szeretné a video-t
Négy autó ütközött a négyes úton Abonynál vasárnap késő délután. Két férfit mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek. Két nőt a tűzoltók vágtak ki a kocsiból, jelenleg őket is kórházban ápolják. A helyszínen többen azt mondták, elképesztő volt az ütközés, de sajnos már megszokott ezen az útszakaszon.
veroniq - 2015.09.22. 18:33
Vizsgálat indult a budapesti Kürt Alapítványi Iskolában, ahol a gyanú szerint a diákok beleköptek a rászorulóknak és menekülteknek készült pogácsákba.
Az intézményben pénteken egy rekordkísérlet keretén belül sütöttek 5540 pogácsát. Egy meg nem erősített beszámoló szerint a diákok beleköptek és „gyanús folyadékot öntöttek” a tésztába, amiről – a 444 szerint – videofelvétel is készült.
veroniq - 2015.09.21. 18:05
A 33 éves gyanúsított egy karóval támadt a sértettre Cegléden. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat Gy. Márton 33 éves ceglédi lakos ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján a 33 éves férfi 2015. szeptember 18-án 19 óra körüli időben Cegléd, Kossuth Ferenc utcában az éppen arra sétáló volt barátnőjére lett figyelmes.
veroniq - 2015.09.20. 16:56
Ekkora baleset volt a 4-es főúton Abony közelében- Az egyik járműből kettő, a másik autóból pedig egy embert kellett feszítővágó segítségével kiszabadítani. Hárman súlyosan megsérültek, amikor négy jármű karambolozott a 4-es főút Abonyt elkerülő szakaszán vasárnap délután, az utat órákra teljes szélességében lezárták, a forgalmat Abony felé terelték - tájékoztatott honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
veroniq - 2015.09.20. 16:28
Mint ahogyan arról lapunk két nappal ezelőtt beszámolt, egy melléképület égett teljes terjedelmében a Simonffy utcában. Ma képekkel is megmutatjuk Önöknek, mit maradt belőle. Vigyázzanak, kerüljék a " tüzes " helyzeteket. Tudják, a vörös kakas nem alszik! LŐVE
Részletek, képek még a címre kattintva!
veroniq - 2015.09.20. 15:25
Lapinformációink szerint Abonyban a MOL kúton kellett intézkedniük az abonyi rendőrség munkatársainak tegnap, szeptember 19-én délután. Ekkor számunkra eddig ismeretlen okok miatt egy kreol bőrű férfit " vittek le a földre " rendőreink. Lapunk úgy tudja, hogy az eset miatt mentőt is kellett hívni. Minderről természetesen megkérdezem az illetékest is. Ha Ön tudja, mi történt pontosan, írjon nekünk: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
veroniq - 2015.09.20. 15:20
Pest megyében Abony közigazgatási területén, lakott területen kívül, a 4-es számú főút 78-as kilométerszelvényénél, 2015. szeptember 20-án 4 óra 23 perc körüli időben egyelőre ismeretlen körülmények között két személygépkocsi összeütközött. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben két személy megsérült.
A helyszínelést teljes útlezárás mellett végezték a rendőrök. A forgalmat Cegléd és Abony irányába elterelték.
veroniq - 2015.09.18. 16:03
Most kaptam az információt, mely szerint Abonyban eddig tisztázatlan okok miatt tűz ütött ki az egyik Simonffy utcai ház udvarában lévő mintegy 15 n m-es alapterületű melléképületében., mely jelenleg teljes terjedelmében lángokban áll. A helyszínen vannak a tűzoltóság munkatársai, a Ceglédi Hivatásos munkatársak vonultak a helyszínre két szerkocsival, három vízsugárral küzdenek a lángok megfékezésén.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények