veroniq - 2013.09.11. 15:27
Holtan találtak otthonában szerda délelőtt egy 72 éves cibakházi (Jász-Nagykun-Szolnok megye) férfit. Az eddigi adatok szerint az idős ember bűncselekmény áldozata lett. Pásztorné Kovács Ágnes annyit mondott még, hogy a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel több információt egyelőre nem közöl. A megyei főkapitányság emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
veroniq - 2013.09.11. 13:42
Lapinformációink szerint jelenleg helyszínelnek a rendőrség munkatársai Nagykőrösön, a tett színhelyén, ahol az éj leple alatt, vélhetően hajnal kettő és öt óra között eddig ismeretlen tettesek bejutottak egy idős néni lakásába, ahol őt súlyosan bántalmazták. Ököllel verték a fejét csuklyás férfiak, miután „ csak „ tízezer forintot találtak az egyik köcsögben elrejtve a házban.
veroniq - 2013.09.10. 17:50
Abonyi jómadarak verekedtek Újszilváson- Szeptember 7-én Újszilváson abonyi férfiak is keménykedtek, két éppen nagykorú helyi fiatalos lakost hagytak helyben nagyon. F. Ádámot és V. Róbertet ököllel verték, majd mikor a földre kerültek, rugdosni kezdték őket. A verekedésben nem csak abonyiak vettek részt, de három abonyi férfit is őrizetbe vettek a kihallgatás után.
veroniq - 2013.09.09. 18:32
Az ügyészség kérte az előzetes letartóztatás elrendelését, a bíróság háziőrizetet rendelt el.- A Budakörnyéki Járási Ügyészség 2013. szeptember 9. napján halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult bűnügyben tett indítványt annak a férfinak az előzetes letartóztatása elrendelésére, aki 2013. szeptember 07. napján 06 óra 50 perc körüli időben Törtelen, a Kőrösi úton ittas állapotban közlekedett az általa vezetett személygépkocsival Nagykőrös felől Törtel központja felé. A Kőrösi út és a Rét utca kereszteződését megelőző, balra ívelő útszakaszon a gyanúsított ittasságából eredő figyelmetlensége és a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt elvesztette uralmát az általa vezetett személygépkocsi fölött, és az úttestről jobbra letérve elütötte az útpadkán, kerékpárját tartva álló, gyermekkorú sértettet. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
veroniq - 2013.09.09. 15:28
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást C. János és M. Márton abonyi lakosok ellen. A 22 éves illetve 25 éves férfiak 2013. szeptember 1-jén a délutáni órákban bementek egy szolnoki áruházba, ahol több műszaki cikk és kozmetikai termék áruvédelmi etikettjét illetve csomagolását megrongálták, majd azokat ruházatukba rejtve a pénztártól fizetés nélkül távoztak.
veroniq - 2013.09.09. 15:20
Mától fokozott ellenőrzések egyes vonatokon és pályaudvarokon - Budapest, 2013. szeptember 9. A MÁV-START Zrt. szeptember 9-étől ismét fokozott ellenőrzéseket tart a forgalmasabb vonatokon, ami azt jelenti, hogy a megszokotthoz képest több jegyvizsgáló teljesít szolgálatot egyes szerelvényeken. A munkatársak ellenőrzik, hogy az utasok rendelkeznek-e érvényes mentjeggyel vagy bérlettel, illetve megvizsgálják az utazási kedvezmények igénybevételéhez szükséges hivatalos iratokat is.
veroniq - 2013.09.09. 13:40
Az ősz beköszöntével egyidejűleg sajnos ismét megjelentek a házaló faárusok, akik tehergépkocsijukról látszólag kedvező áron kínálnak hasogatott tűzifát, illetve előfordul, hogy a „csábító üzleti lehetőséget” hirdetés útján teszik közzé. A csalók sajnos minden évben több figyelmetlen, hiszékeny embert károsítanak meg! A tűzifával házalók többféle módszerrel csapják be áldozataikat.
veroniq - 2013.09.09. 13:32
A vénasszonyok nyara, legalábbis egy kis időre elbúcsúzott tőlünk és beköszöntött az esős szeptember. Mindannyian tudjuk, hogy az esős időben másképpen kell vezetnünk gépjárműveinket, mások a vezetési technikák. Most mutatunk Önöknek „ vízenfutást „ és elmondjuk, hogyan lehet ezt a szituációt megúszni, azon kívül, hogy inkább otthon maradunk. A hasznos tippek támogatója a JANIK Autósiskola.
veroniq - 2013.09.09. 10:51
A helyzet olyan, mint Abonyban.....- A Ceglédi Panoráma pénteki lapszámában "Éjszaka jönnek, csapatostul" címmel megjelent írás nyomán a témáról forgatott a TV2 stábja. A riport szeptember 8-án este, a TV2 Tények című műsorban került adásba. Ha még egyszer visszajönnek, fegyverrel védem meg azt, ami az enyém! – mondta elkeseredve az az ugyeri férfi, aki lapunkhoz fordult végső kétségbeesésében. Július 1-jétől az új Büntető törvénykönyv hatályba lépésével akár ezt törvényes keretek között megteheti az idős férfi, hiszen az önvédelem és a magántulajdon jogos védelme az új szabályok szerint jelentősen kiszélesedett.
veroniq - 2013.09.07. 23:00
Az esetről természetesen megkérdezem a rendőrség illetékesét. Olvasónk elmondta, hogy mikor látta a TV 2 adásában az autót a baleset helyszínén, felismerte. Elmondta, hogy szerinte ez egy abonyi 24 év körüli fiatalemberé, aki a Toyota Celicát árulta is a www.hasznalauto.hu- n. A feltételezett elkövető 24 év körüli, abonyi férfi, akit a vér- és vizeletvizsgálatot követően vettek őrizetbe a rendőrség munkatársai.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények