veroniq - 2013.02.10. 10:30
Február 9-én fényes nappal Abonyban a Nagykőrösi úton egy idős néni házába mentek be ismeretlen elkövetők. A 80 éves hölgy tetten érte az illetéktelen behatolókat, majd azok kínozni kezdték, addig bántalmazták, amíg meg nem mondta, hogy hol van a pénze. Elvitték a pénzét és otthagyták a súlyos állapotban lévő asszonyt, aki jelenleg kórházban van, intenzív osztályon. Az idős asszonyhoz egyébként két hete már fényes nappal bementek, akkor nem volt otthon.
veroniq - 2013.02.08. 12:09
Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenysége számokban- A tűzoltóságok életében 2012 meghatározó év volt, hiszen állami irányítás alá kerültek a hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, ami új hatósági és műveletirányítási szemlélet kialakításával is együtt járt. A tavalyi év és az előző évek adatainak összevetése alapján elmondható, hogy az integráció és az ehhez kapcsolódó új hatósági és műveletirányítási szemlélet beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
veroniq - 2013.02.06. 13:36
A helyszínelés igen gyorsan végetért, erre most a terelőúton van baleset: 40-es, 27-es km., de csak félpályás lezárással jár.Ezért terelték be Abonyba a forgalmat: A 4-esen Cegléd és Abony között, a 79-es km-nél kamion és autó ütközött, teljes lezárás van, leterelik a 40-esre a forgalmat. Vigyázzanak magukra és egymásra, kerüljék el ezt az útszakaszt!
veroniq - 2013.02.05. 20:33
Bizonyára sok minden lankad Abonyban, de a betörési kedv egyelőre sajnos nem annyira. Ugyanis olvasóink arról számoltak be, hogy a tolvajok újabb kerékpárok eltulajdonításával próbálkoznak, házakat törnek fel és volt a közelmúltban olyan tanya is, amit kifosztottak. Itt mintegy 200 liternyi pálinkát toltak el taligában egy gyümölcsös ültetvényen keresztül. Mi, továbbra is nagyon bízunk Abony város új rendőri vezetésében.
veroniq - 2013.02.05. 17:58
Olvasónk jelenti: A Fűzfa kocsma előtt a Szelei úton éppen most szedik szét atomjaira az Abony szerte jól ismert és rettegett Volkswagen Transportert, melynek rendszáma az én monogramommal kezdődik. Idegen rendőrök vannak a területen, egy Lada Nivával érkeztek. Már egy autómentő is megérkezett, valószínű, hogy azzal szállítják el a szétszedett gépjárművet. A Transporter a szökésben lévő országosan körözött K. Gábor és testvéreinek személyéhez köthető.
veroniq - 2013.02.05. 12:56
A Belügyminisztérium egy decemberi rendelete értelmében mintegy 130-160 ezer vagyonőrnek kell idén kötelezően negyven órás újraképzésen részt vennie, amint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara honlapján olvasható azért, mert sok panasz érkezett rájuk, és ezzel a biztonsági szakma hírneve romlik. A képzés költségét, 11 595 forintot és természetesen az utazást is az őrök fizetik maguknak az esetenként 300 forintos órabérükből. Az egy hetes távollétet a kormány nem kompenzálja, sem az őröknek kieső bért, sem a munkáltatóknak a kieső dolgozók miatt keletkező költségeket.
veroniq - 2013.02.03. 15:21
veroniq - 2013.02.03. 12:37
Több olavsónk egy azonos jelenségre hívta fel figyelmemet. SMS-ben írták: A Bercsényi- Kölcsey környékén éjszaka megint járkáltak a norvégok! Másik Olvasónk: Az éjjel a Bercsényi úton több ház udvarára, hívatlan látogatók érkeztek!!! Hála az éber szomszédoknak, riasztónak, kutyáknak, tudomásom szerint eredménytelenul távoztak! A rendőrség percek alatt a helyszínre érkezett, de addigra elinaltak!
veroniq - 2013.02.01. 13:14
A mai napon az Index átvette a Szoljon.hu cikkét, mely a MiAbonyunk írása alapján látott napvilágot. A dolog ezzel még korántsem ért véget, hiszen a mai napon Abonyban forgatott a TV 2 és az RTL Klub stábja is. A polgármestert is keresték, de Romhányiné Dr. Balogh Edit nem állt a kamerák elé. Mint a cikk eredeti forrását, a MiAbonyunk szerkesztőségét, vagyis pontosabban engem is megkerestek az országos tv-k munkatársai.
veroniq - 2013.01.31. 20:51
( A képen Török Csaba, ceglédi rendőrkapitány ) - A mai képviselő testületi ülésen ígéretéhez híven Török Csaba, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője bemutatta Abony új rendőri vezetőit. Az új őrsparancsnok az előzetesen lapunkon megjelenteknek megfelelően Schönléber Zoltán hadnagy lett, az őrsparancsnok helyettes pedig Koncz Bálint őrnagy. Holnaptól munkába is állnak, Weigel Harri hadnagy, aki eddig volt az abonyi őrs parancsnoka, a Jászkarajenői újonnan megnyitott őrsöt vezeti február 1-től.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények