veroniq - 2013.01.05. 15:47
Különös oka volt az áramszünetnek, vagyis a vezeték felrobbanásának, mely miatt sötétség borult Abonyra a közelmúltban. Legalábbis arról beszélnek a városban, hogy NEM öregedett el a vezeték, nem ázott be. Annál inkább az történt, hogy ismeretlen tettesek az olajat kiengedték a trafóból, majd több házba is betörtek a vaksötétben. Hogy a hír igaz-e egyelőre nem tudom, megkérdezem minderről az E.ON illetékeseit!
veroniq - 2013.01.05. 13:50
Mikor történik meg végre a felelősségre vonás?- A 4-es metró kapcsán előnytelen, a fővárosnak súlyos károkat okozó szerződéseket kötöttek a liberális-szocialista éra idején, amivel a jelek szerint a jelenlegi városvezetés is tisztában van. A fővárosi Jobbik szerint felháborító, hogy ennek ellenére mégsem történt meg az elszámoltatás. Tarlós István azt nyilatkozta, a 6-7 éve kötött megállapodásoknál jogi problémák, többletkövetelések álltak elő, ez pedig veszélyezteti a metróvonal átadását. Ez is azt bizonyítja, hogy azok, akik ezeket a szerződéseket kötötték, nem a főváros érdekei szerint jártak el, mint ahogy sok más esetben sem.
veroniq - 2013.01.03. 15:41
A közelmúltban „ Elkésett a mentő „ címmel tettem közzé egy hírt, melyhez rengeteg komment érkezett és parázs vita bontakozott ki. A mai napon kézhez vehettem Lovas Ottó, a Ceglédi Mentőállomás állomásvezetőjének levelét, melyet különös megtiszteltetésnek veszek. Én Őt nem kerestem meg, ennek ellenére korrekt és részletes tájékoztatást kaptam a konkrét esettel kapcsolatban. A beteg már menthetetlen volt sajnos. Íme, most megosztom Önökkel levelét, teljes terjedelmében:
veroniq - 2013.01.02. 20:16
Mikor Polyák Attila békésen sétált az iroda felé a fényképezőgépéért, mert le szerette volna fényképezni a sötétbe burkolózó várost, hatalmas nagy csörömpölésre lett figyelmes. Ez nem volt más, mint a MiAbonyunk iroda közelében lévő Ékszerbolt kirakata.... Fotó: Polyák Attila
veroniq - 2013.01.02. 16:56
Idén szilveszter éjjel is sokan megadták a módját, hogy elbúcsúztassák az óévet. A jelek szerint kérhetnek bármennyit a tűzijátékokért az árusok, az emberek nem sajnálnak rá költeni. – Országszerte 2800 riasztást kaptak kollégáim, ebből több mint hatszázszor a fővárosban kellett elsősegélyt nyújtani – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
veroniq - 2013.01.01. 17:00
Beugráltak a portára, elzavarták őket a lakók, vannak vagy negyvenen és nagyon pofátlanul viselkednek.- Olvasónk meséli: Az este 8.10- kor erre felénk beugrott egy ember az egyik ház udvarára és megfogták. Oda járnak be tényleg, ahol a kapukilincs meg volt jelölve sárga festékkel. Máshová is bementek sajnos. Elfutott az elkövető, azt is tudjuk, kik voltak….. Kinn voltunk éjszaka, mert a kerteken keresztül menekültek a gyalogosok, a nőt elvitték a rendőrök.
veroniq - 2013.01.01. 16:28
Tavaly is megtörtént, most megint. Már menetrendszerűenek tűnik, hogy a Templomnál lévő Betlehemet ismeretlen tettesek megrongálják. Olvasónk írja: Sziasztok és BÚÉK mindenkinek! Remélem láttátok, hogy az előző éjjel a templom előtti betlehemet megrongálták. Valaki nagyon „jól” szilveszterezett. Szerintem nagyon nagy arcátlanság más munkáját így megtiporni és megalázni. Szégyellje magát a tettes! Üdv: egy olvasótok
Tavalyi fénykép!
veroniq - 2013.01.01. 12:05
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 11 súlyos, 20 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrök összesen 73 személyt fogtak el, ebből 48 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 21 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 206 személyt állítottak elő, köztük 65 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
veroniq - 2013.01.01. 10:40
Mint minden évben, idén is gyilkosságok, csalások borzolták a kedélyeket, ám akadt több olyan bűnügy, ami emlékezetessé teszi 2012-t - főként persze nagy visszhangot kiváltott emberölési ügyek. De előfordult az is, hogy egy játék fegyver miatt kivonul a TEK. Érthetetlen gyilkosságok, furcsa monogramok, pánik az elsősegélydobozok miatt, de Luke Skywalker is új értelmet nyert idén. Összegyűjtöttük az esztendő legtragikusabb és legemlékezetesebb bűncselekményeit és rendőri akcióit.
veroniq - 2012.12.28. 20:38
Elfogták azt az ötfős csoportot, amely több mint 100 millió forint értékben lopott családi házakból Szolnokon, Túrkevén, Abonyban, Cegléden és Kecskeméten. A négy törökszentmiklósi és egy szolnoki férfi jómódú családok kertes házába tört be feszítővassal, miután hatástalanította a riasztórendszereket. Ékszereket, készpénzt, műszaki cikkeket, festményt és pisztolyt vittek el – zsákmányuk alkalmanként meghaladta a tízmillió forintot.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények