Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző88899091929394Következő >>Utolsó

 

A Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői ünnepélyes állománygyűlés keretében fogadták a rendőrkapitányságon újonnan szolgálatban álló 11 fő próbaidős rendőr őrmestert, akik járőrtárs beosztásban kezdik meg rendőri hivatásuk gyakorlását. A pályakezdő fiatalok közül 5 fő a Ceglédi Rendőrkapitányság közrendvédelmi, illetőleg közlekedésrendészeti osztály, 2-2 fő pedig az Albertirsai, az Abonyi, illetőleg Jászkarajenői Rendőrőrs állományának mindennapi munkáját segítik.

Közbiztonság:

 

Pest megye 13 rendőrkapitányságán 157 tiszthelyettes állt szolgálatba 2016. szeptember 1-jétől.

A kapitányságokon a vezetők köszöntötték az új kollégákat, akik tájékoztatást kaptak az egyes kapitányságok illetékességi területének különlegességeiről.

A vezetők hangsúlyozták, hogy a kollégák munkájára hosszú távon számítanak. Kiemelték, hogy a rendőri hivatás gyakorlásában igazán csak az lehet sikeres, aki szakmailag és emberileg felkészülten áll nap, mint nap szolgálatba, aki törvényes és szakszerű intézkedésekkel segíti az állampolgárokat.

Közbiztonság:

veroniq - 2016.09.05. 19:58

Pénteken véget ért a Gróf Széchenyi Ödön XIII. Országos Tűzoltósport-verseny Budapesten. A szolnoki csapat tagjai közül Bede Péter volt a legeredményesebb versenyző. A megyét Tari Attila, Ónódi Zoltán, Tóth Roland, Rácz Gergő, Cziffra Zsolt, Bede Péter, Skumát Péter, Fazekas József, Daróczi Márton, Ignácz Dávid, Gyöngyi Ferenc képviselte, a versenyen (mások mellett) bíráskodott Sziráki Tamás, a szolnoki kirendeltség tűzoltósági felügyelője.

Közbiztonság:

 

A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntette indult bűnügyben indítványozta annak a  férfinak az előzetes letartóztatását, aki szállásadóját a fejére mért ütésekkel ölte meg  Örkényben. A bűnügy gyanúsítottja, egy férfi albérletben lakott a nála idősebb sértettnél Örkényben. 2016. szeptember 2-án éjszaka az ittas gyanúsított átment a sértett férfi lakrészébe. Ott az  ágyban fekvő férfira támadt, fejét bántalmazta. A sértett a fejére mért ütések következtében életét vesztette.

 

Közbiztonság:
Ügyész   

 

Az abonyi késsel történő rablással kapcsolatban a rendőrség hivatalos közleményét kértem, és elképesztő módon kiderült, hogy a fiatal nő csak kitalálta az esetet, ezzel félrevezette a hatóságokat! Íme, a közlemény: " Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a feljelentés valóban érkezett a fenti eset kapcsán a rendőrségre, azonban a nyomozási cselekmények során kiderült, hogy nem követtek el bűncselekményt a 23 éves nő sérelmére, azt csak kitalálta,ezzel félrevezette a nyomozóhatóságot.

Tehát nem történt rablás szeptember 2-án az esti órákban Abonyban. "

Információk:

 

Közbiztonság:

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola

Útról lesodródva árokba hajtott egy személyautó a 4-es főút 90-es kilométerénél, Abony közelében, szombat délután. A gépkocsiban hárman utaztak, mindhárman önerejükből, sérülések nélkül elhagyták a járművet. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd helyszínelést követően kézi erővel az úttestre kitolták a bajbajutott személygépkocsit.

Közbiztonság:

 

Nagyon reméljük, hogy csupán városi legenda az a történet, mely szerint két nappal ezelőtt Abonyban az egyik dűlőben egy abonyi nőt raboltak ki. Tették mindezt az utcán úgy, hogy torkához kést szorítottak és utána elvették az értékeit. A sértett feljenetést tett a rendőrségen. Az esetről természetesen megkérdezem a rendőrség illetékesét, bízva abban, hogy ez a történet nem igaz.... Minden esetre vigyázzanak magukra, egymásra, értékeikre.

LŐVE

Közbiztonság:
Abony   

 

Az abonyi szatír- ügy újabb zakaszába lépett. A PMRFK sajtószóvivője kérdéseimre az alábbi választ küldte:

Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a rendőrségre az Ön által említett eset kapcsán bejelentés érkezett. A ceglédi Rendőrkapitányságon szeméremsértés vétsége miatt indult eljárás, melynek során a mai napig nem került sor gyanúsítotti kihallgatásra.
A bűncselekményt elkövetőjét a nyomozóhatóság azonosította, a szükséges nyomozási cselekmények elvégzését követően kerülhet sor a kihallgatására.

Információk: 

Közbiztonság:
szatír   

 

Riasztástól számított öt percen belül kint voltak a tűzoltók a szolnoki Plázában, ahonnan szerdán 11.19-kor érkezett a tűzjelző riasztása. Az épület egyik üzlethelyiségében füstölt el egy lámpa transzformátor berendezése, az ott dolgozók a sérült berendezést eltávolították, senki nem sérült meg. A tűzoltók szellőztettek, megvizsgálták, hogy fennáll-e a tűz továbbterjedésének a veszélye, de további beavatkozásra nem volt szükség.

 

Az épületet nem kellett kiüríteni, az üzlet hétköznapi rendjében nem volt nagyobb fennakadás.

Közbiztonság:
Szolnok   

 

Egy fiatal fiú halált okozta a rossz anyag  A Pest Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki olyan kábító hatású  anyagokat kevert és árult a törökbálinti házában, ami egy fiú halálához vezetett. A bűnügy vádlottja egy másik bűnügyben elrendelt előzetes letartóztatásából 2013 októberében házi őrizetbe került. A házi őrizet helyeként egy törökbálinti ház lett kijelölve.

Közbiztonság:
Drog   
Első<< Előző88899091929394Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok