admin - 2015.03.23. 19:06
(MTI) - Újabb mérnöki szak indításával, illetve duális képzési lehetőségek feltérképezésével kapcsolatos szándéknyilatkozatot írt alá Túróczi Imre, a Szolnoki Főiskola rektora és Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója. Az új szak indításával a mérnökhiányt kívánják orvosolni a megyeszékhelyen.
A főiskola rektora az MTI-nek elmondta: az új típusú szakot, amelyen villamos-vagy mechatronikai mérnököket oktatnának, a főiskola saját képzési rendszerén belül vagy más felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozataként tervezik létrehozni. A szükséges szakembergárda képzésére nappali és levelező tagozatot is indítanának a Szolnoki Főiskolán, évfolyamonként összesen ötven-száz hallgatónak. Ha lenne elég szakember, az ipari parkban a termelésen kívül a termékfejlesztés fejlődhetne - tette hozzá.
veroniq - 2015.03.08. 19:47
Március 7-én benépesült a Somogyi Imre Általános Iskola a leendő első osztályosokkal, akik vidáman érkeztek a nagy találkozásra, amikor első alkalommal nézhettek szét komolyabban a majdani suliban. Foglalkozásokkal várták a gyerekeket számos helyen a tanítók. Úgy tudjuk, hogy nagy a túljelentkezés, négy első osztály indul. Különösen a matek tagozat viszi mostanában a prímet, hiszen ide a legnagyobb a túljelentkezés.
admin - 2015.03.04. 15:37
Hallgassuk és nézzük meg az abonyi fúvósok minősítő hangversenyét ezen a videón, amit kedves Olvasónk küldött nekünk.
veroniq - 2015.02.28. 13:50
Gönczöl Józsefné Katika, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 4/B osztályának osztályfőnöke nyugdíjas lett. Szűcs Ágnes tanító néni gyönyörű meglepetés műsort szervezett számára a gyerekekkel.
veroniq - 2015.02.24. 11:28
Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk a Somogyi Imre Általános Iskola 3. m osztálya diákjainak, és felkészítő tanáruknak, Feke Miklósnénak, Marcsi néninek! Nem kisebb tettet hajtottak végre, mint hogy három csapattal is bejutottak országos matematika csapatverseny országos döntőjébe az oktatási intézmény matematika- informatika tagozatos diákjai.
/ Felső képen a Ravasz matekosok /
A Matek Guru csapatversenyben második helyen kerültek be a következő csapattagok az országos döntőbe:
veroniq - 2015.02.17. 14:18
A Kinizsi Gimnázium diűákjai az elmúlt fél évben számos szép versenyeredményt értek el.
Szerkesztőségünk nevében is sok szeretettel gratulálunk!
Telek Viktória – az UDO Moderntánc kupasorozaton soloban 1. helyezést ért el, csapatban egy ezüst és egy aranyérmet nyert.
Molnár Nikoletta Norvégiában a Nemzetközi kadet versenyen aranyérmet nyert birkózásban.
Al-Taji Petra – Pest Megyei Matematika Verseny 10. helyezés, felkészítő tanár Herédi János tanár úr.
Balogh Annának – Szent-Györgyi Ifjú kinevezést adományozott a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány.
Balogh Anna az idei biológia OKTV-n is bejutott a második fordulóba, felkészítő tanár dr. Balangó László tanár úr.
Bagi Sándor az Abonyi Kézilabda Klub legjobb férfi junior játékosa lett 2014-ben.
veroniq - 2015.02.17. 10:52
Nyílt nap a Református Általános Iskola
Kőröstetéleni Tagintézményében
2015. február 17 -én, kedden
Nyílt napra várjuk a leendő első osztályosok és a jelenlegi tanulóink szüleit.
Tervezett program:
7:55 Gyülekező az Ökumenikus templomnál
8:00-8.15 Hétkezdő áhítat
Tartja: Nt. Sőreg Norbert lelkipásztor
8:25-8:55 Tájékoztatás az iskoláról, napi programról
Vetítés az iskolai életről
Részletek, képek a címre kattintva!
veroniq - 2015.02.16. 18:44
admin - 2015.02.12. 13:55
Először tettek hatósági vizsgát 2015. február 9-én a Pest megyei Sulimoped program diákjai. A 2014/15. tanévben a Pest megyei Abonyban szervezik meg a programot. Az e-learning, valamint néhány személyes konzultáció után Cegléden, a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének Ceglédi Járművizsgáztatási Csoportjánál adtak számot tudásukról a hallgatók. A sikeres elméleti vizsga után kezdődhetnek a gyakorlati felkészítések, valamint az elsősegélynyújtó képzés lebonyolítása.
Forrás: police.hu
admin - 2015.02.11. 13:51
Kedves egyetemista Olvasónk kért meg, hogy segítsünk szakdolgozata megírásában!
Egészségre nevelés a 0-3 éves korú gyermekeknél
Kedves Kitöltő!
Bölcskei-Molnár Zsófia vagyok, az egri Eszterházy Károlya Főiskola csecsemő és kisgyermeknevelő szak végzős hallgatója. Kérdőívem kitöltésével a segítségét szeretném kérni a szakdolgozatom megírásához. A kitöltés névtelen és önkéntes, csak pár percet vesz igénybe. Szakdolgozatom témája az egészségfejlesztés a bölcsődében. Kitöltését előre is köszönöm.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények