veroniq - 2014.05.06. 17:57
Az Apáczai Kiadó és a Szivárvány gyermekújság ebben a tanévben is meghirdette a hétfordulós levelezős versenyét több tantárgyból. Az osztály több tanulója nagy szorgalommal oldotta meg a feladatokat hónapról hónapra. A kitartó munkának meg lett az eredménye. Az összesített pontszámok alapján Habony Virág, a Somogyi Imre Általános Iskola 4.m osztályos tanulója bejutott az országos döntőbe matematika és magyar tantárgyból.
veroniq - 2014.05.05. 21:16
(MTI) - Nem okozott különösebb nehézséget az idei magyar írásbeli érettségi a diákoknak, néhány tételt gondolkodtatónak, a szövegértéses feladatot kifejezetten könnyűnek tartották az MTI körképe szerint. Aranyi Imre, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója elmondta, eddigi tapasztalatai szerint a diákoknak nem jelentett különösebb nehézséget a feladatok megoldása, megelégedéssel nyugtázták a hétfői magyar írásbeli tételeket. Az írásbeli típusát tekintve alapvetően erre számítottak a tanulók - mondta Aranyi Imre, hozzátéve, a három választható szövegalkotási feladatlap közül általában nagyjából egyenlő arányban választanak az érettségizők.
veroniq - 2014.05.05. 10:03
veroniq - 2014.05.03. 10:18
„Bolyai Farkas léptei nyomán” címmel nyert pályázatot a Határtalanul program keretében a Somogyi Imre Általános Iskola. Az erdélyi tanulmányi kiránduláson a 7. osztályos tanulók közül 58 gyermek április 27-30. között töltött el 4 felejthetetlen napot. Az utazást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. feladatait átvevő Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. A támogatáson nyert összeg 1.326.400 Ft
veroniq - 2014.05.02. 21:34
Újabb országos siker:
két első díjat hoztak el Bihari János Zeneiskola (AMI) növendékei
2014. április 16.
Idén első alkalommal rendezte meg a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Magyar Zeneszerzők Vokális és Hangszeres Műveire Kiírt Országos Versenyt. A szervező iskola célja egy olyan országos rendezvény elindítása volt, ahol kizárólag magyar mesterek művei szólalnak meg a zenetörténet bármelyik korszakából, a hangszereket tekintve különösebb megkötés nélkül. A felhívás pozitív visszhangra talált: 24 intézmény több mint 80 versenyzővel képviseltette magát. A zsűri tagjai az ország különböző zeneművészeti egyetemeinek, szakközépiskolájának oktatói voltak:
veroniq - 2014.05.01. 21:36
A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola utolsó éves diákjai április utolsó napján tartották ballagási ünnepélyüket a Városi Sportcsarnokban. A két végzős osztály nebulóira napokon belül életük egyik legnagyobb próbatétele vár, az érettségi. Szerkesztőségünk, olvasóink nevében ezúttal is kívánok szeretettel sok sikert az érettségihez és a felvételikhez. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években " jó kezekben " voltak Abony egyetlen középiskolájában, és minden feltétel adott a sikerhez. Még van pár nap az írásbeli vizsgákig, mi nagyon szurkolunk! Fogadjátok ezt a képgalériát tőlem olyan szeretettel, ahogyan én kaptalak benneteket lencsevégre ezen a napon. Lőrinczy Veronika
veroniq - 2014.04.30. 14:51
Elért eredményeink- a Dél-Pest Megyei Kamarazene Fesztivál és Verseny
2014. április 15. Cegléd
Kiemelt nívó díjaink: Muhi Angelika Réka- fuvola 2. Felkészítő tanár: Fazekas- Tatár Csilla
Módos Dávid Róbert- gitár 6. Nagypálné Dienes Erika
Muhi Angelika Réka- fuvola 2. Fazekas- Tatár Csilla
Urbán Bianka- fuvola 1.
S. Tóth Izabella – zongora 4. Kovács Erika
veroniq - 2014.04.25. 23:41
Két első díjat hoztak el Bihari János Zeneiskola (AMI) növendékei 2014. április 16.-án. Idén első alkalommal rendezte meg a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Magyar Zeneszerzők Vokális és Hangszeres Műveire Kiírt Országos Versenyt. A szervező iskola célja egy olyan országos rendezvény elindítása volt, ahol kizárólag magyar mesterek művei szólalnak meg a zenetörténet bármelyik korszakából, a hangszereket tekintve különösebb megkötés nélkül. A felhívás pozitív visszhangra talált: 24 intézmény több mint 80 versenyzővel képviseltette magát. A zsűri tagjai az ország különböző zeneművészeti egyetemeinek, szakközépiskolájának oktatói voltak:
veroniq - 2014.04.25. 19:50
veroniq - 2014.04.15. 17:45
Április 15-én délután Szolnokon rendezték meg a Töprengő matekversenyt, melyre abonyi, Somogyi iskolás diákok is utazhattak. Minden iskolából csak két indulót fogadtak, de így is népes volt a mezőny. A második osztályosok között összesen 30 induló volt és nagy örömmel, meglepetéssel zárult a verseny, mert Lőrinczy Kristóf László, az abonyi Somogyi iskola 2. m osztályos tanulója első helyezést ért el.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények