Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Gazdaság
Első<< Előző84858687888990Következő >>Utolsó

Negatív megtérülési értékek

 

Mondta ki az a tanácsadó cég, amely közreműködött az abonyi gigapláza és piaccsarnok előzetes üzleti terveinek elkészítésében. Lapunk nem hivatalos információi alapján csak bérbeadás esetén 22-100 év felett, értékesítéssel együtt történő bérbeadás esetén 17-100 év felett térülne meg az a beruházás, mely Abony következő nagyprojektje lenne, a főtér rekonstrukciójával, valamint a művelődési központ építésével együtt. Kalkuláltak bérleti díjakat is, mely üzletek esetén 18,5 EUR/m2/hó, a vásárcsarnok piaci értékesítéssel érintett területén 6,5 EUR/m2/hó és lakások esetében 4 EUR/m2/hó. Vagyis egy 50 m2-es lakás bérleti díja havonta 200 EURO lenne, ami jelenleg 53.000 forint körül van. Még így sem térülnek meg gyorsan a befektetések, melyet az önkormányzatnak saját zsebből kellene előfinanszíroznia.

Gazdaság:
Piac   

A magyar közlöny mai számában jelent meg az a hír, miszerint a mai naptól drágul az áram valamennyi hazai háztartásban. Az országos összehasonlító ár, amely alapvetően az árambeszerzés elismert költségeire vonatkozik 15,97-ről 17,17 forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatói árrés szolgáltatóként differenciálttá változik, sehol sem emelkedett a korábbi inflációkövetéssel megegyező mértékben.Az egyetemes szolgáltatásban érvényesülő áram kb. 6-7 százalékkal emelkedik.

Gazdaság:
Gazdaság   

veroniq - 2011.01.31. 13:19:44

 Demján: Asszimilálhatják Magyarországot, ha nem lépnek többen a termelésbe

 

Az Új Széchenyi Tervet végrehajtó minisztériumnak kiemelkedően fontos szerepe lesz abban, hogy képes legyen beindítani a gazdaságot azokból az eszközökből, amiket a kormány a rendelkezésükre bocsátott; az is kérdés, milyen gyorsasággal végzik majd mindezt - nyilatkozta Demján Sándor a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke azt is kijelentette: ha nem sikerül bővíteni a foglalkoztatottságot és elérni, hogy legalább másfél millió ember vegyen részt a termelésben, a nemzetközi környezet asszimilálhatja Magyarországot.

Gazdaság:

berkatona - 2011.01.29. 11:20:18

Hamarosan itt van 2011.január 31, amikor végleg választani kell az állami-, és a magánnyugdíj-rendszer között.

 „A hallgatás beleegyezés”, mondja a szólás, és ebben a helyzetben is igaz. (Azért valljuk meg, hogy a kormány kicsit az emberek lustaságát is belekalkulálta a dologba.)

 A FIDESZ teljesen átszabná a nyugdíjrendszert, így bizonyossággal nem tudjuk, hogy adóznak-e majd a nyugdíjak, bár a hatályos törvény alapján 2013. január 1-től igen.

Több meglepetést is tartogathat még az új nyugdíjrendszer, amelyet azért jó lett volna tudnunk még január 31 előtt.

Itt van pl. a nyugdíj összege: a legnagyobb (és nem kellemes) meglepetés, amelyet a nyugdíjrendszerünk tartogat számunkra.

  Vannak különböző kalkulátorok, melyek kiszámolják az adott napon és feltételekkel, mennyi nyugdíjat kaphatunk ha maradunk magánnyugdíj-pénztári tagok, ill. ha visszalépnénk az állami nyugdíj rendszerébe. Ezek az összegek csak a mai nap alapján mutatnak reálisnak tűnő értékeket, viszont nagy az esélye, hogy ezek az arányok nem fognak így maradni. Elég magas százalékban változtathatja meg ezeket az összegeket a központi szabályozás. (Volt már rá példa, hogy változott a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett járulék mértéke.)

Gazdaság:
Blogok   
Gazdaság   

Az adójóváírás szűkítése, a nyugdíjak adó alá vonása, a rokkantellátások szigorítása is szóba kerülhet - vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők a februárban bemutatásra kerülő reformcsomagról, amely azonban még mindig nem "forrta ki magát".

 

Egy év alatt lehetetlen 600-800 milliárd forintot lefaragni a költségvetés kiadási oldaláról, de még az is komoly kormányzati erőfeszítéseket igényel, hogy ekkora megtakarítás három év alatt megvalósuljon. Így vélekedtek lapunknak elemzők, mindezt pedig a kormányzati berkeket ismerő források azzal egészítették ki, hogy még korántsem „forrta ki magát” a néhány héten belül bejelentendő reformcsomag.

Gazdaság:
Nyugdíj   
Adó   

veroniq - 2011.01.26. 10:33:59

Bizonyára sok abonyi lakosnak adott munkát egykoron a Szolnoki Cukorgyár. Aztán jött a rendszerváltozás és külföldi kézre került a híres üzem. Most haldoklik. Bontják is már serényen. Íme a www.automendzser.hu írása minderről:

 

Daruk állnak a cukorsiló kétharmad részben lebontott építménye mellett, az egykori Szolnoki Cukorgyár területén. A felszámolt üzemben 2003 őszén adták át az 50 ezer tonna cukor befogadására alkalmas, fűthető, légkondicionált, francia szabadalom alapján készült silót, melynek bontásával várhatóan jóval a 2011 nyári határidő előtt elkészülnek a munkával megbízott pécsi RCF Promotion Kft. szakemberei.

Gazdaság:

Rövidülhet a BAR-lista, ugyanis egy decemberi törvénymódosítás nyomán, a korábbi öt év helyett, csak egy évig lehet megőrizni azok adatait, akik már fizettek a banknak.

 

Egy decemberi törvénymódosítás nyomán hamarosan rövidülhet a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) feketelistáján nyilvántartott lakossági hiteladósok száma. BAR-listára azok kerülnek, akik legalább a minimálbér összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével több mint 90 napos csúszásban vannak. Az is felkerül a lakossági listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaél.

 

(Forrás: www.origo.hu)

Gazdaság:
Gazdaság   

Tavaly december végén mintegy 929 ezer magánszemély szerepelt a BAR-listán, azaz, tartoztak legalább 90 napja a minimálbérnél nagyobb összeggel bankjuknak. Egy rossz adósra két bedőlt hitel jut - írja a Magyar Nemzet.

Tovább nőtt a rossz adósok száma. A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR - közismert nevén BAR-lista) szereplő magánszemélyek száma, tavaly december végén elérte a 929 ezret, az egy évvel korábbi 789 ezer után. Csak 2010 utolsó három hónapjában 57 ezer magánszemély került fel a feketelistára. Az adósok kisebbik része, mintegy 161 ezer ember már rendezte tartozását, ők hamarosan lekerülnek a listáról.

Gazdaság:
Gazdaság   

veroniq - 2011.01.18. 19:36:16

Nyugdíj: minél később, annál fájdalmasabb

 

Az évszázad közepére a lakosság több mint fele nyugdíjas lesz Magyarországon, az ő nyugdíjukat pedig a kisebbségbe kerülő dolgozóknak kell majd ellátni, pedig az ő befizetéseik most sem elégségesek ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák a nyugdíjkasszát. Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten bejelentette, hogy a kormány februárban bemutatja a nyugdíjrendszer reformjáról kialakított elképzeléseit. De mit tehet a kormány, hogyan tudja nullszaldóssá tenni az évi százmilliárdos veszteségeket termelő rendszert, vagyunk-e már olyan eltökéltek, mint a svédek, és tényleg a sok álrokkanttal van-e a legnagyobb baj?

Gazdaság:
Nyugdíj   

veroniq - 2011.01.18. 10:51:50

Indul az új Széchenyi terv!

 

2011. március 1-től adhatóak be az első, kis- és középvállalkozásokat (KKV) érintő pályázatok az Új Széchenyi Terv keretében.

A régóta várt új, 2011-2013 közötti Európai Uniós pályázatok több, mint fele ebben az  évben lesz elérhető, 2012-2013-ban már fokozatosan szűkülnek a lehetőségek. A vállalkozások támogatását biztosítani hivatott pályázati kiírások legtöbbje a KKV körnek szól és elsősorban vidéki régiókban megvalósuló projektekkel lehet pályázni. A pályázóknak érdemes a lehető leghamarabb elkezdeni a felkészülést, hogy a várható pályázati dömping ellenére sikerrel pályázzanak.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében pénteken megjelent pályázati kiírásokat elemezve a 4 Tender Hungary pályázatíró és tanácsadó cég szerint a friss pályázatok rendkívüli lehetőségeket tartogatnak a gazdaság motorjának számító KKV-k számára. Dr. Körmendy Zsófia, a pályázatíró cég ügyvezetője szerint könnyebb lesz pályázni, mint eddig és az ígéretek szerint a döntéshozatal és a támogatások kiutalása is felgyorsul, valamint megjelennek az önerő előteremtését segítő hitellehetőségek is. Az ügyvezető szerint nem árt azonban vigyázni a pályázatok iránt érdeklődőknek: elengedhetetlen az alapos felkészülés, a pályázatok megfelelő előkészítése, a szükséges kötelezettségvállalások átgondolása. Fontos megtervezni, hogy a pályázatokhoz elvárt önerő hogyan lesz előteremtve.

Gazdaság:
Gazdaság   
Első<< Előző84858687888990Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok