Soha nem fogom elfelejteni. A gyönyörű lányom, aki most 22, azt mondta, nem kéne elköltöznünk a meseszép, és kétszer nagyobb házunkba, mert nagyon fél. Még pedig attól, hogy az új ház kéményén nem tud majd bejönni a Mikulás. Folytassam? Nálunk, nekünk az egyik legszebb ünnep. Amikor a csizmák és cipők kikerülnek… Nálunk az ágy mellé, van ahol az ablakba. A kisfiam most 9 éves, ennyi volt a lányom is, mikor rettegni kezdett…. Talán nincs is igazi Mikulás? Lehet, hogy ez Te vagy, anyukám? Nem, nem én vagyok, ezt mindig határozottan tagadtam…. Sőt, nem, most sem én vagyok az. Én csak az örömhozó, az vagyok, aki felszárítja a könnyeket, aki az év 364 vagy plusz egy napján rendelkezésre állok, és szeretem, beszélgetek vele. Nem vagyok Mikulás, anya vagyok, a nap 24 órájában, az én anyukám is ilyen, tőlem messze... Mert szeretem. És szeret engem.
A nagymamám volt nekem a másik legfontosabb személy az életemben. Ilyenkor, mindig eszembe jut. Nagy dunyhájával, ahova reggel ötkor felkelve Mikulás reggelén, minden év december 6-án az összes, számos csomag tartalmát kiöntöttem! Boldogan dúskáltam, és napokon át játszottam boltost az igaz csemegékkel, hiszen több is volt, egy- egy darabból. Boci csoki, amit itthon gyártottak még… Málnás töltött tejcsoki, és egyszer a legnagyobb meglepi. Egy nyakba akasztható hasított bőr kis pénztárca féle, benne egy zöld HÚSZAS, ami most vélhetően 10.000 forintot biztosan ér…. Emlékszem… És te? Ugye, te is? És a gyermeked is fog? Biztosan, csak rajtad múlik az örök emlék bevésése… Tedd meg! Érdemes!
Lőrinczy Veronika