Nagy nap ez a mai....
Imádom. Gyönyörű emlékek élnek bennem. Gyermekkoromból, felnőtt gyerekeim gyermekkorából, kicsiny, ötéves Kristófom mindennapjaiból. Gyerekszáj, gyereklélek, hit. Te hiszel a Mikulásban? A Télapóban? Én igen.
Otthon Mikulás előestéjén kiskoromban kitettük a cipőinket, mindet összegyűjtöttük, amit csak találtunk. Reggelre teltek meg a lábbelik, mesébe illő csudafinomságokkal. Hajnalban keltem, hogy legyen időm mindent egyesével végignézni, megszimatolni a csokimikulás fantasztikus illatát. Hmmm. Akkor még igazi csokiból készítették és nem a húsvéti nyulakat öltöztették más köntösbe… Fogtam az összes csomagocskámat és bevonultam vele a drága nagymamám ágyába. A jó meleg dunyha alá bújtam és a csomagok tartalmát kiöntöttem a tetejére, fészket formáltam a puha paplanból . Dúskáltam, számlálgattam, csoportosítgattam. Aztán napokig édességboltosat játszottam. Spóroltam, takarékoskodtam. Nem úgy, mint arany húgom, aki édességfalóként pár nap alatt mindent eltüntetett, majd titokban dézsmálgatta az én raktárkészletemet. Boldog voltam, még akkor is, amikor valahogy megvilágosodtam: még sincs Mikulás. Nem annyira bántam, mert azokat, akik nekem ezeket a meglepetés csomagokat cipőimbe készítették, még jobban szerettem, mint a Mikulást….
A már nagykorú gyerekeim életében a tél kulcsfigurája volt a Mikulás. Különösen Zsófi lányom fantáziáját birizgálta intenzíven a téma. Rettegett attól, amikor másik házba költöztünk- megjegyzem ez nyáron volt -, hogy nem fog odatalálni hozzánk a Mikulás. Aztán mikor elmagyaráztam neki, hogy Ő mindenre képes és különben is profi térképe van, azzal jött elő, hogy akkor meg nem fog beférni a kéményen, mert túl kicsinek néz ki…. Mondtam neki, ez nem jelenthet akadályt, hiszen bemászik az ablakon, majd nyitva nagyjuk!
Dani fiam volt vagy két és fél, amikor elsétáltunk a központba. A COOP előtt egyszer csak előjött a sötétből a Mikulás, krampuszával és kedvesen megszólította fiamat, majd egy szaloncukrot nyomott a kezébe. Nos, én frászt kaptam nagy hirtelen a jelenségtől, de Danim nem… Valahogy így szólt: „ Na, hello Mikulás, jól vagy? „ – életében először látott élőben ilyet… A szemében a gyermeki ártatlanság milliónyi csillaga fénylett.
Kristóffal ma este Mikulás partyn jártunk Anyukámnál, ahol összegyűlt a család, egy sült krumpli evészetre és egy nagy beszélgetésre meg egy kis ajándékozásra. Hazafelé kisfiam végig arról beszélt, hogy hány cipőt tesz ki reggelre, és hogy ő milyen jó volt, meg egyébként is ő még csak életében egyszer kapott virgácsot, de csak azért azt is, mert rossz volt és nem mosott biztos fogat egyszer. Be nem állt a kis szája… Hazajöttünk és kikészítettük a cipőket. Kisfiam az igazak álmát alussza. Hozzá már megérkezett a Mikulás. Mert hisz, mert hinni akar, mert szeretném, hogy higgyen. A csodában, a szeretetben és a belső békében. Szép ébredést kicsi Kristóf! Leld örömöd az ajándékokban!
Szeretettel ölel a Te Mikulásod: Anya
Ne várd a csodát, mert soha nem jön el! A csoda itt van: bennem, Benned, Bennünk! Csak bízni kell benne, hogy létezik. Akár a Mikulás!
Lőrinczy Veronika
Ha Önök is szeretnék a Mikulással kapcsolatos élményeiket velünk megosztani, kérem írjanak ide kommentet vagy küldjék el azt ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Természetesen képeket is örömmel fogadunk!