Mondta kisfiam ártatlanul, mikor hazafelé tartottunk az iskolából. Hétéves, elsős. Új közösség, új gyerekek, új ismerősök, új élmények, új barátságok, új csalódások. Gyönyörűen csillogó zöld, ártatlan szempár nézett velem szembe és önmagam szemeit láttam csillogni a gyermekien értetlen tengerzöldben. Olyan, mint én, suhant át az agyamon. Kívül nem, de belül, minden porcikájában. A szeme…. A lelke tükre. Olyan, mint az enyém.