veroniq - 2010.12.06. 01:28:03
Mit csináltak a DALMA Dance Club lányai?
A DALMA tánccsoport ismét remek eredményeket ért el, ezúttal az Országos Moderntánc Kupasorozaton, melyet Csepelen, 2010. november 27.-én rendeztek. Íme az eredmények, melyek önmagukért beszélnek:
veroniq - 2010.12.05. 10:57:41
veroniq - 2010.12.04. 11:44:54
Az alábbi hírt a Duna TV sajtósai küldték el szerkesztőségünk címére:
Bencsik János: A kormánynak kötelessége megvédeni a lakossági gázfogyasztókat
A lakossági fogyasztók közel hatvan százalékának nem emelkedik majd a gáz ára januártól – a kormányzat sávos rendszerben alakította ki a jövő év elejétől érvényes gázárakat. Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este azt mondta: a kormányzat a fogyasztók védelme terén a gázár-képlet átalakításával megtette, ami a hatáskörébe tartozott. Egyben cáfolta a gázszolgáltatók állításait, miszerint a nyár óta folyó tárgyalásokkal ellentétes irányú kormányzati döntés született volna. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közelmúltbeli találkozójáról úgy nyilatkozott: az a hosszú távú együttműködést volt hivatott megalapozni.
Főzni jó - 2010.12.04. 11:22:07
Képek a varázstojásról ITT megtekinthetők! Fotó: LŐVE
Varázstojás a konyhámban
Vannak olyan hagyományos ételek, melyek egy kis érdekes, különleges elkészítési móddal valódi csemegévé varázsolhatók. Ilyen az a „ tükörtojás „ is, melyet Erdélyben kapható, kerámia sütőformában készítettem el. Sajnos tudom, hogy ennek hiányában bajos a sütés, most mégis megmutatom Önöknek, hogy mit is alkottam egy fenséges reggeli alkalmából. Ha Erdélyben járnak tehát, feltétlenül érdemes ezt a kerámia- sütő edényt beszerezniük.
Íme az elkészítés:
veroniq - 2010.12.03. 14:53:19
Az előző rendkívüli testületi ülésen Tóth Ernő nyugdíjas pedagógus boldogan nyújtotta át a helyi KDNP nevében azt a tablót a polgármesternek, melyen az abonyi díszpolgárok nevei szerepelnek.
veroniq - 2010.12.02. 11:59:47
Az AboPOL KFT diszpécser szolgálat ellátására elsősorban női munkaerőt keres. A munkaköri feladat a távfelügyeleti központ számítástechnikai hátterének kezelése, ügyfélszolgálati tájékoztatás.
A diszpécseri tevékenység 24 órás (non-stop) szolgálat, ünnep- és munkaszüneti napokon is. A munkarend 12 órás szolgálatteljesítés, melyet legalább 12 órás pihenő követ.
Feltétel: minimum 22 éves életkor, megfelelő kommunikációs készség, kezelői szintű számítástechnikai ismeret, büntetlen előélet.
Bérezés: megegyezés szerint.
Az állás azonnal betölthető!
Jelentkezni lehet a +36/70/369-2950 telefonszámon, valamint az abony@abopol.hu elektronikus címre továbbított levélben.
veroniq - 2010.12.02. 11:20:53
Figyelem, VÁM-osok ezekben a percekben is járják Abony területét, vélhetően jövedéki adó köteles termékeket ellenőriznek!
Olvasónk elmondása szerint éppen a Kistemetőnél járnak, vélhetően egy pálinkafőzőt vettek célba.
FELHÍVÁS: A MiCsillagunk!
Kedves Olvasóink!
Bizonyára sokuknak feltűnt, hogy Abony városában a karácsonyi „ díszkivilágítás „ enyhén szólva is szegényesnek mondható. Mivel többször elhangzott már a városvezetésnek azon véleménye, hogy a lakosságnak is tennie kell, ha szeretne javítani bizonyos helyzeteken – amivel természetesen egyet is értünk-, úgy gondoltuk, hogy most teszünk. Szeretnénk gyűjtést rendezni annak érdekében, hogy villanyoszlopra szerelhető, maradandó világító díszt, esetleg díszeket adományozhassunk Abony városának, melyben közösen gyönyörködhetünk majd az ünnep alkalmával.
Részletek:
veroniq - 2010.12.02. 08:40:26
December elsején nem csupán a tél reccsentett rá az abonyiakra, hanem egy nem várt áramszünet is. Pontosabban a város egész területén hosszú ideig nem volt áram.
A probléma akkor kezdődött, amikor a lakosok java része hazaért. Délután fél öt tájban már sok helyen nem volt áram, majd visszajött kétszer viszonylag rövidebb idő után. Viszont este fél hét tájt a háztartások jelentős részében megállt az élet- egyesek szerint egész Abony területén- és csupán háromnegyed kilenckor állt helyre a rend. Még ezt követően is voltak rövidebb ideig tartó kimaradások.
Az E.ON hibabejelentő munkatársai azt mondták olvasóinknak, hogy a nagy mennyiségű ónos eső súlyát nem bírták már el a vezetékek, ezért azok több helyen leszakadtak.
Ezrek áram nélkül, késnek a vonatok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 12 ezer, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4.733 háztartás maradt áram nélkül - közölte éjjel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az áramkimaradást a jegesedés miatt leszakadt vezetékek okozták.
Az áramszolgáltatás helyreállításáért a katasztrófavédelem és a területen működő szolgáltató, az E.ON Titász Áramszolgáltató közösen dolgozik. Petróczi Tímea elmondta, hogy a szolgáltató a hiba elhárításához szükséges valamennyi információt megkapta.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények