veroniq - 2011.04.26. 20:10:38
Idén is többtízezer forintos vásárlási utalványokat lehet nyerni az önkormányzat Városszépítési Programján. A verseny célja, hogy ösztönözzék a ceglédieket környezetük rendben tartására, szépítésére. A jelentkezési határidő május huszadika. A Kossuth Ferenc utcai paneltömbök előtt tavaly a lakók közösen alakítottak ki sziklakertes pihenőparkot. A Pesti úti óvoda pedig udvarát szépítette, kerékpárutat építettek a gyerekeknek és gumiburkolattal látták el a betonplaccot. A lakóközösség és az óvoda ezzel nyert, nem csak a szép látványt, hiszen elsők lettek a város által hirdetett versenyen. Együtt tehát sokkal többet tehetünk környezetünkért-pontosan ez vezérelte a ceglédi önkormányzatot, amikor három évvel ezelőtt meghirdette a környezetszépítési és környezetvédelmi programot.
A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki után a legsúlyosabb katasztrófa. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államokkeleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le.
Forrás: Wikipedia
Képgalériák: Index galéria, HVG galéria, The New York Times - LENS
Videók a cikkben!
veroniq - 2011.04.22. 14:27:21
Roma nőket és gyerekeket költöztettek el a rokonaik Gyöngyöspatáról – új tartózkodási helyük egyelőre ismeretlen. A településen március eleje óta járőröz többek közt a Szebb Jövőért Polgárőr egyesület, péntektől pedig a „Véderő” egyesület katonai jellegű önvédelmi és kiképző tábora is elkezdi működését. A hétvégi programon az érdeklődök fegyverismeretet, lövészetet, közelharcot tanulhatnak. A szervezők arra kérték a jelentkezőket, hogy aki tud, hozzon airsoft fegyvert és bokszkesztyűt.
Ennek hatására péntek reggel 8 órakor összesen 276 ember hagyta el a települést. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke a Független Hírügynökségnek nem kívánta elárulni, hová mentek.
A település polgármestere kedden egészségügyi okokra hivatkozva lemondott.
Forrás: Független Hírügynökség
veroniq - 2011.04.20. 15:42:11
Sajnos Cegléden sincs kolbászból a kerítés, mint ahogyan ez kiderül a www.panorama-online.hu olvasói leveléből. Itt is sorozatos betöréseket elkövető bűnbandák tartják rettegésben a település lakóit.
Íme a cikk minderről:
Keserű ébredés: kirabolt ingatlanra érkezünk. Érezzük amikor a kaput nyitjuk, hogy látogatónk volt. Ablak betörve, kerítés rongálva, nyitott ólak, és takarmányt tároló helység ajtaja tárva-nyitva. Már sokadjára! Számot nem írok, mert el sem hinnék... Egy év telt el az első betöréstől, és már egy kezemen sem tudom megszámolni hogy hány eset történt.
Dórika - 2011.04.20. 13:43:43
Egyre több betörést és lopást követnek el a falvakban, ezért a négy éve bezárt rendőrőrs újranyitását szorgalmazza Jászkarajenő, Törtel és Kőröstetétlen. A három község 2007-óta tarozik az abonyi kapitánysághoz. A falvak vezetői úgy látják, csak folyamatos rendőri jelenlét hozhat nyugalmat az ott lakóknak.
Pest megye biztonságos települése - hirdeti a tábla mindhárom község határában. A 2003-ban elnyert cím már a múlté. Törtel önkormányzata szerint az utóbbi időben majdnem megduplázódott a betörések, lopások száma. A faluban élők úgy érzik, semmi sincs biztonságban.
yoyo - 2011.04.19. 16:35:20
Aki esetleg nem lépett volna kapcsolatba a világ legjobban felfegyverkezett - és legzöldebb - nyulával, itt az ideje - ugyanis kora ellenére remek, pörgős játékról van szó.
Itt töltheted le: http://www.abandonia.com/en/downloadgame/294
A játék igazi 2D-s, scrollozós alkotás, minden 3D elemet mellőzve. Aki valaha látott Mariót, nem fog tőle megijedni, valamint ez nagyságrendekkel szebb is annál. Változatos pályák, rengeteg tereptárgy, kidolgozott elő- és háttér, hihetetlen dizájnnal rendelkező ellenfelek. Persze azért nem UT3-szintű a látvány (elvégre 1998-ban készült), de simán jól néz ki, és (valószínűleg) maximális grafikán fog menni a gépeden.
A történetben az első részből már jól ismert Jazzt, vagy piros fajtársát, a kissé idióta Spazt irányíthatjuk, célunk ismét a gonosz Teknős Nagyúr legyőzése lesz. Fontos, hogy számunkra a megfelelő stílusú karaktert válasszuk. Jazz képes helikopter-üzemmódba kapcsolni füleivel, Spaz pedig a levegőben is ugorhat egyet; emellett még egy-egy közelharci mozdulatban térnek el egymástól, de ez már nem annyira lényeges - a játék folyamán keveset fogjuk használni ezeket. Döntő különbség tehát nem tapasztalható kettejük között, ami nem nagy baj, bár nem fogjuk újra kezdeni a játékot a másik hős kedvéért.
Dórika - 2011.04.18. 11:08:13
Unaloműzés gyanánt megosztok most a kedves Olvasókkal néhány kevésbé ismert tényt a világról, amelyben élünk.
-Az ókori Görögországban a lánykérés módszere az volt, ha egy almát dobtak a kiszemelt hölgynek. Ha a hölgy ezt elkapta, elfogadta az ajánlatot.
- A közhiedelemmel ellentétben az elefántok nem félnek az egerektől.
-Mindenki tudja, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, ezért aztán a szülők erőszeretettel erőltetik le gyermekeik torkán. Az igazság azonban az, hogy a spenót semmivel sem tartalmaz több vasat, mint bármely más zöldség. A félreértés még az 50-es évekből származik, amikor egy élelmiszerkutató rossz helyre tett egy tizedesvesszőt, így a vizsgálat eredménye tízszeres vastartalmat mutatott a valósághoz képest.
admin - 2011.04.16. 17:47:57
veroniq - 2011.04.16. 14:36:45
Sajtóértesülések szerint Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselőtestületének március 31-ei ülésén Czira Szabolcspolgármester, a térség fideszes országgyűlési képviselője, valamint a többséget alkotó kormánypárti települési képviselők a város történetében eddig példátlan módon azért nem fogadták el Pest megye legeredményesebb rendőrkapitányának beszámolóját, mert a közelmúltban néhányuk hozzátartozóját megbüntették a rendőrök.
veroniq - 2011.04.15. 12:45:40
A tegnapi este folyamán felhívott egy abonyi szemtanú, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjaként járt Hajdúhadházán. Olvasónk elmondta, hogy egy óra alatt őt négyszer igazoltatták a rendőrök. Megtudtam, hogy iszonyatos mennyiségű támogatást kapnak magánszemélyektől és vállalkozóktól is, akik élelemmel, üdítőitallal segítenek. „ Szeretettel fogadtak itt bennünket, a békés lakosság örült, hogy itt vagyunk. Úgy érzem, hogy a „ kisrendőrök „ is velünk vannak, de persze ők parancsot teljesítenek. A cigányvajda is vendégünk volt egy pörköltre és egyet értett azzal, hogy a társadalomnak ki kellene vetnie magából a bűnöző elemeket. Úgy vettem észre, még ő is örül annak, hogy ott vagyunk.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények