Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Külvilág
Első<< Előző18192021222324

Az alábbi hírt a Duna Televízió PR munkatársai juttatták el szerkesztőségünk címére:

Az ellenzéki politikus üdvözölte az Alkotmánybíróság különadóról született tegnapi döntését és bírálta a Fidesz Alkotmánybíróságot érintő törvénymódosítását

Vélhetően számos per indul majd a magán-nyugdíjpénztári befizetések tizennégy hónapos állami felfüggesztése miatt, hiszen ez a döntés három millió ember vitális érdekeit sérti – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Szanyi Tibor szocialista politikus, országgyűlési képviselő. Elmondta: pártja is pert indít az ügyben. Az Alkotmánybíróság tegnapi döntését a különadó eltörléséről helyeselte, bírálta ugyanakkor a Fidesz AB-vel kapcsolatos törvényjavaslatát.

Mi az MSZP gondja a magán-nyugdíjpénztári befizetések állami korlátozásával, miközben a kormány megbízottja, Selmeczi Gabriella úgy nyilatkozott: a magán-nyugdíjpénztáraknak át nem utalt összegeket nyugdíjak kifizetésére használják fel, továbbá egyéni számlán n

Külvilág:

miabonyunk - 2010.10.26. 19:03:40

Még az év elején jártunk Pannonhalmán, a Főapátságban és környékén, párommal Tyb-bel. Most megmutatjuk Önöknek, hogy mi is a varázslat, mely elkápráztatott és ámulatba ejtett bennünket. Az igaság az, hogy farkasordító hideg volt, fújt a szél és még a napocska sem világította meg a tájat. Ennek ellenére mi felhőtlenül lenyűgözve bolyongtunk a történelmi helyen, melyet folyamatosan és nagy léptékben fejlesztenek is.

Az Apátság emberközpontú mivoltáról árulkodik a papok borászata, a levendulaolaj gyártás, a kiváló testedzési lehetőséget nyújtó tornapálya és…. Szemfüles szerkesztőtársam észrevett valamit az ablakban: Coca- Colas palackokat. Íme a képes élménybeszámoló és álljon itt néhány fontos információ is arról, hogy miért is érdemes felkeresni a Pannonhalmi Apátságot:

Több mint ezer esztendeje szent ez a hely számunkra, magyarok számára, hiszen 996-ban az itt megtelepedő bencés szerzetesek, a helyet kiválasztó Géza nagyfejedelem és Szent István királyunk meg

Külvilág:

Az alábbi írást a Duna televízió szerkesztősége küldte el nekünk:

Állami parancsra rendőrterror folyt Budapest utcáin 2006. október 23-án – nyilatkozta Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A tárca még várja a további bejelentéseket, eddig a jogosultak zömével sikerült peren kívül megegyezni és kifizetni a kárpótlásokat az elszenvedett sérülésekért. A politikus szerint a jogellenes törvényi intézkedésekre parancsot adókat is meg kell találni az ügy végleges lezárásához.

Kétszázmillió forinttal kárpótolja a belügyminisztérium a 2006 októberi rendőri túlkapások sérültjeit - a százkét jogosult közül kilencvennyolccal egyezett meg a tárca. Az Országgyűlés még nyáron döntött a bántalmazottaknak nyújtandó kártérítésről.

A 2006 őszén történteket nem lehet egyszerűen rendőri túlkapásnak nevezni – az brutális rendőrterror volt, amit a hírek szerint kormányzati megrendelésre k&o

Külvilág:

Abonyban a maximum összegre emelték a polgármester fizetését, Nagykőrösön meg több, mint másfél millióval jutalmazták meg már az alakuló ülésen Dr. Czira Szabolcs polgármestert, aki körzetünk országgyűlési képviselője is egyben. Íme László Ferenc írása erről:

A nagykőrösi önkormányzat képviselő-testületének október 14-ei alakulóülésén a polgármesteri illetmény és költségátalány megállapítását tárgyaló napirend során a helyi Fidesz elnökének szóbeli javaslatára a testület fideszes többsége háromhavi fizetésének megfelelő jutalmat szavazott meg Czira Szabolcs polgármesternek, aki egyben a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is.

Most már csak az a kérdés, mivel érdemelte ki a város első embere, hogy eskütétele után másfél órával már megítéljék neki polgármesteri illetményének háromszorosát, azaz 1 565 400 forintot? Talán szépen mondta el az esküt? Vagy tagoltan olvasta fel beszédét? Mert ennél többet nem csinált abban a másfél órában, ami az alakulóülés

Külvilág:

miabonyunk - 2010.10.17. 21:23:46

Nem kis lakossági felzúdulást keltett Cegléden, hogy az egyik alpolgármester nem helybéli, hanem nagykőrösi. Ennek kapcsán a www.ctv.hu –n, azaz a Cegléd televízió internetes hírportálján egy olvasó erőteljesen „ beszólt „ és a következőt írta kommentként:

„Ez kabaré...
Van egy ember, aki a TV vitában nyíltan bevallja, hogy nem ért a város dolgaihoz, nem ismeri a város problémáit, egyben kiderül, hogy még az érintett választókerület ét sem, valamint az is, hogy emberileg sem igazán rátermett komolyabb megbízatásra, és tessék, alpolgármester lesz, továbbá tekintettel arra, hogy Földi Úr, mármint a László az Országgyűlésben időzik, gyakorlatilag ő lesz a város ura. …. „

Mint ismeretes, Ceglédnek abonyi származású a polgármestere, Földi László személyében, de Ő már legalább évek óta itt él. Mint arról már beszámoltunk, Földi Áron LMP-s, abonyi képviselő listán jutott be Cegléd testületébe. Ez sem tetszik az ottaniaknak, annak ellenére, hogy Áronnak ceglédi

Külvilág:

miabonyunk - 2010.01.07. 22:50:11

Tetétlen nem lacafacázik….

 

Kőröstetétlen a közelmúltban nyert el húszmillió forintot az Árpád Fejedelem Általános Iskola energetikai korszerűsítésére, melyből nyílászárókat cserélnek és megújul az intézmény külső homlokzata is új arculatot kap, hőszigetelik. A parányi település kiizzadja a tetemesnek nevezhető 6,5 milliónyi önerőt is. Sőt, már most nekiláttak a nyílászárók cseréjének. A téli szünet után ezek fele már korszerű, modern lett. Ráadásul, hétvégente, rugalmasan dolgoznak tovább a teljes megvalósításon, hiszen itt a fűtési szezon és drága az energia.

 


Pásztor Imre polgármester lapunknak elmondta, hogy az épület komplett módon a ballagásra lesz kész. De minél előbb végezni szeretnének az ajtók és ablakok cseréjével, mert már most  megtakarításokat akarnak elérni a fűtésszámlában. Ezen kívül Kőröstetétlen beadott egy nagy pályázatot is, melyből térségi idősek otthonát építenének. A település bízik ezen projekt sikerében is, jó hír, hogy m&

Külvilág:
Első<< Előző18192021222324
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok