veroniq - 2010.12.28. 11:22:21
Pásztor a gáton, avagy Tetétlenen maga a polgármester is védekezik
Mint az országos tudósításokban is megjelent, nagy a baj belvíz fronton nem csak Abonyban, de Kőröstetétlenen is. Pásztor Imre polgármester maga is részt vesz a védekezésben, és azt vallja, hogy ettől működik a rendszer. A lakosság is nagy szerepet vállal a munkában, hiszen az ő értékeik forognak közvetlenül veszélyben. Mintegy 30 házról van szó, és ennek érdekében éjt nappallá téve dolgoznak. Pásztor Imre bizakodó, szerinte sikerül megmenteni az ingatlanokat. Mindezt annak ellenére hiszi, hogy Karácsonykor betört a faluba a víz és az utcákon 20 cm-s magasságban hömpölygött az áradat. Azóta már sokat javult a helyzet, de a veszély még nem hárult el.
veroniq - 2010.12.26. 00:20:53
Több mint négyszáz ember mindennapjaihoz nyújt segítséget a tanyagondnoki szolgálat, amely a város északi illetve keleti határában lévő külterületeken dolgozik. Az utak sok helyen járhatatlanná váltak, a térdig érő sárban csak sok száz méteres gyalogolással lehet megközelíteni több tanyát. Olyan idősek is vannak, akiket a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa naponta többször keres fel, hogy tegyen a tűzre, és élelmet, gyógyszert vigyenek neki.
A hó és a felázott talaj tovább rontja az egyébként is mostoha sorsú emberek helyzetét. Ilyenkor a legegyszerűbb teendő elé is megoldhatatlan akadályok tornyosulnak. Az idős emberek élelmiszerért, tüzelőért vagy gyógyszerért sem tudnak elmenni, ahogy orvoshoz sem. Ilyenkor is a tanyagondnoki szolgálatra szorulnak. Azt, akit egészségügyi panasza a városba szólítja, ők hozzák be terepjárón. A kisgyermekes családoknál pedig a védőnői szolgálattal való kapcsolattartást teszik lehetővé. A Máltai Szeretetszolgálat a város keleti és északi határán látja el ezt az ellátást, amely most télen értékelődik fel igazán.
admin - 2010.12.22. 12:48:10
Mennek a ceglédi öreg házak, meg az ész. Már elbontottak rengeteget. A Toldi utcában most bontják az utca legszebb házát, vele szemben árulnak egyet, gondolom rövidesen az új tulaj annak is nekiesik, hogy társas házat építsen a helyére.
Ezek a 90-110 éves házak miért nem kapnak védelmet? Tudja ezt valaki?
No, és a védelem: A Pesti úton évekkel ezelőtt csak úgy kapott a tulaj felújítási engedélyt, hogy megtartja az eredeti homlokzatot. Többmilliós költséggel, nagy odafigyeléssel megóvta, felhúzott mögé egy új házat, tartva a stiláris egységet, majd miután befejezte, megvonták a műemléki védelmet a háztól :((
Ha van még valami vonzó ebben a szerencsétlen városban, akkor ezek a házak azok... no, meg a hölgyek :)) (pardon)
matek - 2010.12.18. 22:17:14
A LIFE magazin összegyűjtötte és közreadta a 2010-es év fotóit.
Figyelem! Nyugalom megzavarására alkalmas képek is láthatóak a következő linken!
veroniq - 2010.12.16. 20:13:21
Három Fideszes polgármester vezeti a mezőnyt. Debrecen első embere, Kósa Lajos áll az első helyen a képviselői tartozások versenyében a maga 85 millió forintjával, amiből 10 millió magánszemélyekkel szemben áll fenn. Jelentős lemaradással követi őt az V. kerületet irányító Rogán Antal 60 millióval, a bronzérmet Kocsis Máté, a Nyócker főnöke szerezte meg 40 millióval.
admin - 2010.12.15. 18:13:03
Benyújtották a képviselőtestület elé a 2011-es költségvetés koncepcióját, melyet a képviselő-testület december 16-i ülésén tárgyal. A részletes költségvetést pedig ennek függvényében a jövő év elején fogadja el a testület. A város költségvetése igazodik az országos költségvetéshez. A törvénytervezet 2011-re a gazdaság növekedésének beindulásával és a foglalkoztatás növekedésével számol a költségvetési stabilitás megőrzése mellett. A költségvetési törvénytervezetet és a helyi igényeket figyelembe véve készült el a ceglédi költségvetési koncepció tervezete.
admin - 2010.12.14. 15:42:22
Majd 50 millió forintból újulhatott meg az Újszilvási Római Katolikus Templom. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával elvégzett beruházás ünnepélyes átadását vasárnap tartották. A templomot a váci megyéspüspök, Dr. Beer Miklós szentelte fel.
Segíts magadon, Isten is megsegít – e mondás igazát bizonyítja az Újszilvási Katolikus Templom megújulása is – köszöntötte a község lakóit Kovács Attila plébános. A falu vezetése úgy döntött, forrást kell találni a templom felújítására, pályázott és nyert. A munkálatok júliusban kezdődtek, vasárnap pedig újra visszatérhettek a hívek templomukba. A beruházást a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára adta át. Czerván György úgy fogalmazott: biztos benne, hogy a munkálatok során nem csak az épület, de a közösség is megerősödött.
veroniq - 2010.12.12. 13:07:20
40 éves a Toldy Ferenc Kórház. 1970-ben adták át a Törteli úti, hét emeletes intézményt. A jubileumot nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték, ahol a kórház volt és jelenlegi vezetői, dolgozói együtt emlékeztek az elmúlt évtizedekre.
Az ország egyik legnagyobb beruházása kezdődött el 1966-ban Cegléden. Rekordidő, alig több mint három év alatt épült fel a Törteli úton a kórház. A hét emeletes, 476 ágyas, jól felszerelt osztályokkal és kiszolgáló egységekkel rendelkező intézmény nem csak Cegléd, de a térség betegeinek ellátását is lehetővé tette. A kórház főépületét 1970-ben avatták fel, az esemény után negyven évvel ünnepségre invitálták a kórház volt és jelenlegi dolgozóit. A jubileumon részt vevőket a polgármester, országggyűlési képviselő, Földi László köszöntötte. Beszédében elismerően szólt a ceglédi kórházban dolgozók áldozatos munkájáról, egyúttal köszönetet mondott azért, hogy minden nehézség ellenére tudásuk legjavával szolgálják a betegeket.
Zsolti - 2010.12.06. 13:28:12
Elhagyatott helyek rovatunk következő bemutatkozója egy hajdanán szebb napokat látott neo-gótikus stílusban épült kastély. Belgiumban, Lede központjában egy hét hektáros parkban fekszik a Mesen kastélya számos melléképülettel körbevéve, mint istálló, üvegház és egy csodálatos kápolna. A kastély elődjét a vikingek elleni védekezés céljából építették még a 9-10. század környékén, közel hét évszázadon át, mint katonai erődítmény müködött. A kastély múltjáról az első források a 16. századból származnak, mikor is a terület tulajdonosa a Bette család lett egészen a 18. szászad végéig. A kastély többszöri átépítés után végső formáját 1628 körül érte el.1796-tól a kastély nem funkcionált lakóépületként. A 19. század során főleg ipari célokra használták, mint gin lepárló üzem, cukorfinomító, dohánygyár, melyek nyomait mai napig számos berendezés őrzi. 1897-ben az ingatlan az egyház tulajdonába került, az apácák iskolává, zárdává alakították és egy kápolnával bővítették ki 1905-ben. 1914-től 1970-ig a kastély, mint elit bentlakásos iskola (Royal Institute de Messines) működött, a francia Saint-Germain-en-Laye iskola utódaként, ahol kizárólag franciául folyt a tanítás.
veroniq - 2010.12.04. 14:56:48
Karai JOBBIK: " Még a WC felé sem tehetnek nélkülünk egy lépést sem! "
Baranyai László, a JOBBIK jászkarajenői szervezetének vezéralakja lapunknak elmondta, hogy a jövőben mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne legyenek törvénytelenségek a faluban. „ Annak ellenére, hogy nem kerültünk be a testületbe, mi ott leszünk minden egyes ülésen és figyeljük a történéseket! Ígérem, hogy még a WC felé sem fognak tudni egy lépést sem tenni nélkülünk a település vezetői. Mindenféle mutyit azonnal nyilvánosságra fogunk hozni! Ha valami jogszerűtlen dolgot tapasztalunk, akkor azonnal szólunk. Igaz, hogy nem lett tagunk a testületben, de elmondhatom, hogy a szervezetünk meglehetősen erős itt helyben, igaz még nem vagyunk annyira közismertek, mint szeretnénk.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények