veroniq - 2016.04.03. 08:30
Lapunk nem hivatalos, de biztos információi szerint Ámán András bűnügyi osztályvezető távozik a Ceglédi Rendőrkapitányságról. Korábban a kiváló szakember a Kunszentmiklósi, valamint a Kecskeméti RK-n is dolgozott.
veroniq - 2016.04.03. 08:25
Pénteken egy 30 éves ceglédi férfi egy abonyi üzlet előtt álló bicikliről levágta a lakatot, amíg a tulajdonos nem figyelt. Ezután ellopta a biciklit. A rendőrök rövid időn belül, a hajnali órákban elfogták a férfit az egyik utcában, és megtalálták nála a biciklit, amit lefoglaltak. A férfi a kihallgatáson beismerte a lopást, őrizetbe vették. A rendőrök 10 óra alatt lezárták a nyomozást, a tolvajnak bíróság elé kell állnia.
veroniq - 2016.04.01. 16:50
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 13020/2085/2015. bűnügyi számon rongálás bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. István 46 éves ceglédi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 46 éves férfi 2015 szeptemberében megbízást adott 42 éves társának arra, hogy gyújtsa fel a sértett gépkocsiját. Gáspár Ferenc ennek hatására 2015. október 31-én 23 óra körüli időben a kerítés kibontását követően bement a férfi ceglédi ingatlanjának udvarára és az ott parkoló autót lelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta.
veroniq - 2016.04.01. 11:43
A tavasz beköszöntével országosan- így a megyénkben is – megnövekedik a szabadtéri tűzesetek száma, ezek többsége összefüggésbe hozható a megkezdett kerti munkákkal. Az erdő- és szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, ilyenkor Magyarországon évente több ezer tűz keletkezik. Ennek érdekében nagyon fontos az égetéssel kapcsolatos szabályok fokozott betartása, figyelembe vétele. A tűzvédelmi hatóságok továbbra is ellenőrzik az égetési szabályok betartását, azokat, akik a szabályokat megsértik, szankcióval sújtják, ami akár helyszíni bírság kiszabását is jelentheti.
veroniq - 2016.03.31. 13:49
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Nem történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Pest megyében. A húsvéti hosszú hétvégén több helyen tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrök Pest megye forgalmasabb útjain, melyek célja a közlekedési balesetek megelőzése, az ünnepek alatt megnövekedett forgalom segítése, valamint a járművezetők figyelmének felhívása volt az ittas vezetés veszélyeire.
veroniq - 2016.03.30. 15:30
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik - a hosszú téli pihenőt követően - a motorkerékpárokat. Ez azonban számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon.
veroniq - 2016.03.30. 13:46
Az esetről tegnap beszámoltunk, most a hivatalos hír következik, képekkel a Katasztrófavédelemtől. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy hatvan négyzetméteres lakóházként használt melléképület kedd délután Jászkarajenőn, a Széchenyi utcában. A tüzet a ceglédi és a szolnoki hivatásos tűzoltók közös erővel, több oldalról, három vízsugár segítségével oltották el, illetve az oltás közben egy gázpalackot is kihoztak az égő épületből.
veroniq - 2016.03.30. 08:06
Dühöngő, késsel hadonászó és lövöldöző férfit fogott el a rendőrség kedden este Szolnokon - közölte a police.hu-n a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. A tájékoztatás szerint, a 34 éves férfi egy szolnoki sörözőben őrjöngött. Hangoskodni, kiabálni kezdett, felborogatta az udvaron elhelyezett sörpadokat és elővette kését, amelyet az egyik asztalba vágott. Eközben saját kezét is megvágta.
veroniq - 2016.03.29. 17:53
Ma, a kora délutáni órákban borzalmas tűzeset történt Jászkarajenőn, ahol egy háromgyermekes, gyermekeit egyedül nevelő anyuka háza teljesen kiégett. Lapinformációink szerint szinte semmijük sem maradt ép,a tűzoltók a tüzet eloltották, de a ház lakhatatlanná vált. Az anyagi kár tetemes, személyi sérülés nem történt. A tűz oka egyelőre ismeretlen, valószínű, hogy elektromos zárlat okozta a tragédiát.
veroniq - 2016.03.29. 11:23
Lángra kapott egy családi ház, illetve a mellé épített melléképület tetőszerkezete Csemőn, a Pesti úton, hétfőn délben. A ceglédi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor az épület tetőzete már nyolcvan százalékában égett, valamint a mennyezete már beszakadt. A tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat, illetve akadályozták meg a tűz további épületekre való továbbterjedését.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények