veroniq - 2016.04.22. 13:02
Szóváltásba keveredett két diák a szolnoki Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium előtt még szerdán. Az egyik diák úgy megütötte a másikat, hogy az elesett és súlyos koponyasérülést szenvedett. A rendőrség testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 16 éves tanulóval szemben. Kétségbeesett, szomorú hangú levelet írt egy hölgy a miabonyunk.hu szerkesztőjének. Az abonyi asszony arról panaszkodott, nevelt fiát egy szolnoki középiskolában úgy ellökték, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Nevelt fia azóta is az idegsebészeten fekszik. Az asszony értetlenül áll a történtek előtt és csak reméli, a fiú mihamarabb hazakerülhet. Az esetnek az Új Néplap járt utána.
veroniq - 2016.04.22. 12:50
Nem hivatalos, de megbízható információink szerint az eset a Gergely utcában történt. Egy vadászpuskával követett el öngyilkossági kísérletet egy abonyi hölgy, aki összesen háromszor lőtt. Kétszer a plafonba, a harmadik lövés azonban már a nyakán találta el. Az eset azidő alatt történt, míg a hölgy lánya elment a boltba. A helyszíníről mentőhelikopter vitte a sérültet kórházba, aki kómában van. Mi, abonyiak imádkozzunk az életéért, a felépüléséért. Családjának erőt és kitartást kívánunk.
Korábban ezt írtuk:
Egyelőre csak városi pletykák keringenek arról, hogy mi történt. Úgy tudjuk, hogy a Damjanich útról nyíló kis utcában öngyilkos lett egy hölgy, őt szállították kórházba mentőhelikopterrel. A helyszínelés jelenleg is folyik. Közben levelet írtam a rendőrség szóvivőjének is, az alábbiakat kérdezem tőle:
veroniq - 2016.04.21. 18:58
A Budaörsi Járási Ügyészség gyorsított eljárásának eredményeként 2 év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki egy törökbálinti raktárban
lőfegyvert, lőszert és kézigránátokat tartott. A bűnügy gyanúsítottja, egy budaörsi férfi 2016. év elején egy törökbálinti ipartelep raktárában egy számzáras táskát helyezett el, amelyben két kézigránátot, egy duplacsövű, átalakított, lerövidített csövű és tusú vadászpuskát és vadásztöltényeket rejtett el.
veroniq - 2016.04.20. 14:31
A Szentendrei Járási Ügyészség indítványt tett annak a férfinak az előzetes letartóztatására, aki illegálisan tartott lőfegyverével gyakorlatozott, amikor véletlenül átlőtte egy családi ház falát Szigetmonostoron. 2016 áprilisában az esti órákban egy szigetmonostori családi házban nagy csattanásra lettek figyelmesek. A ház lakói észrevettek egy lyukat a könnyűszerkezetes épület falán, majd azt látták, hogy egy kesztyű az előszoba fogasáról a fürdőszobába repült.
veroniq - 2016.04.20. 14:26
Abonyban a Ceglédi út 70-nél du egytől fél háromig razziáznak a rendőrök, de sok egyéb környékbeli helyen is! Közlekedjenek nagyon óvatosan! Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a holnap reggel hat órakor kezdődő, 24 órás akcióban. Kiss Csaba, az ORFK osztályvezetője elmondta: egy-egy traffipaxot hat-hét helyen vetnek majd be, az ellenőrzések helyszínét és időpontját a rendőrség honlapján teszik közzé.
veroniq - 2016.04.18. 19:34
Facebook-on írja Olvasónk: Ma délután 17:30 körül a szomszédban egy sötét színű Volvó állt meg gyanús küllemű személyekkel. (Abony, Batthyány Lajos utca).
Kérdeztem mit vagy kit keresnek , ekkor jött a válasz, hogy jó minőségű szőnyeget árulnak.(Hozzáteszem a környező házakba csengettek, s akartak bekéredzkedni megmutatni a portékát.)
A Volvón elöl nem volt rendszám, öltönyös "úriemberek" és nagyhangú asszony társaságában történt mindez.
Mikor mondtam ideges hangon, hogy nem érdekel, kocsiba ugrottak és elszáguldottak.
veroniq - 2016.04.18. 13:13
Pénteken éjszaka kidőlt a túrkevei szélmalom egyik oldala. A Kisújszállási úton álló épület oldalának egyharmada, annak téglából épült része omlott le a tetőig, így a malom életveszélyessé vált, a környékét is lezárták. A mintegy 18 méter magas, 10 méter átmérőjű, kis méretű tégla a falazatú malom megmaradt része instabil, a tetőszerkezet körül a falazat is megtört, így ez további omlásveszélyt jelent, hiszen a romhatáron belül található a szomszédos telken egy mezőgazdasági épület is.
veroniq - 2016.04.18. 11:42
Ceglédi Panoráma: Cegléden, a kertváros egyik foghíjtelkén landolt rendhagyó módon az országos mentőszolgálat helikoptere vasárnap délután. Információink szerint egy 15 éves fiatalembert élesztettek újra egyik közeli kertes házban. A helikopter másfél órát tartózkodott a Felszegi úti telken, majd 18.00 óra körül a város felett Budapest felé vette az irányt a Heim Pál gyermekkórházba.
veroniq - 2016.04.15. 06:17
Egy nap alatt lezárták a nyomozást a ceglédi rendőrök. A 24 éves nőnek a bíróság előtt kell felelnie tettéért.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya O. Éva 24 éves ceglédi lakos ellen.
veroniq - 2016.04.14. 21:13
Sajnos a képen látható szobornak már csak a hűlt helye van meg. Ellopták mára virradó éjszaka. A nehéz, méteres szobrot valaki elvonszolta, a kerítséen átemelte és elvitte. Ráadásul az eset nem egyedi. Úgy tudjuk, hogy egy másik kertes ház udvaráról pár napja szintén egy hasonló méretű szobrot loptak el. Így kérjük a lakosságot, hogy fokozottan vigyázzanak értékeikre! LŐVE
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények