veroniq - 2016.06.16. 19:24
Két személygépkocsi ütközött össze szerda délután Cegléden, a Felház és a Damjanich utcák kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi egy villanyoszlopnak is neki csapódott, amely az ütközés erejétől kitört. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd biztosították a helyszínt az áramszolgáltató kiérkezéséig, akik gondoskodtak a sérült oszlop cseréjéről. A személyautókban csak a sofőrök utaztak, akik nem szenvedtek sérüléseket.
veroniq - 2016.06.16. 10:28
Kis Grófo állítólag a testvérével egy elszámolási vita miatt megvert és megfenyegetett két abonyi férfit. A mulatós sztár szerint kitaláció az egész ügy. A rendőrség nyomoz.
A rendőrség már megkezdte a nyomozást garázdaság ügyben. A Bors kérdésére a következőt válaszolták.
– Az eset kapcsán a Ceglédi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, amely alapján a nyomozóhatóság garázdaság miatt indított eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – annak jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni – nyilatkozta Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivő.
veroniq - 2016.06.16. 10:23
A ceglédi rendőrök a lopás után néhány órával őrizetbe vették a 32 éves gyanúsítottat.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán N. István 32 éves ceglédi lakos ellen.
A gyanúsított a jelenlegi adatok szerint 2016. június 15-én a hajnali órákban ment be a nyitott ajtón keresztül egy abonyi lakásba és onnan egy női táskát, készpénzt és két mobiltelefont tulajdonított el.
veroniq - 2016.06.16. 07:33
Két kisteherautó ütközött össze kedd délelőtt Törtelen, a Kőrösi úton. Az ütközés következtében az egyik jármű az út menti árokba csapódott. A gépkocsikban csak a sofőrök utaztak, mindketten önerejükből ki tudtak szállni a roncsokból, egyikük azonban megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a teherautókat, majd az árokba hajtott gépkocsit kivontatták.
Foto: BM OKF médiaszerver/PMKI Cegléd HTP
veroniq - 2016.06.14. 14:33
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola- Fának ütközött, majd a szalagkorlátnak csapódott egy kisteherautó, melynek vezetője a roncsba szorult. Fának ütközött, majd a szalagkorlátnak csapódott egy kisteherautó Cegléden, a Külső Kőrösi úton 2016. június 13-án, hétfő délelőtt. A gépkocsiban csak a sofőr utazott, aki a roncsba szorult.
veroniq - 2016.06.14. 11:22
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola
Június 14-én Törtelen a Kőrösi úton baleset történt, ahol kisteher autó koccanásos balesetet szenvedett, egy személygépkocsival ütközött. A kisteherautó egy út menti mély árokban kötött ki, kerekein állt meg. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a sofőrt a helyszínen ellátták. A területre a Ceglédi Hivatásos Tűzoltóság munkatársai vonultak áramtalanították a gépjárműveket, és a műszaki mentést is elvégezték.
veroniq - 2016.06.13. 23:47
Legalábbis több országos portál is erről számolt be. A zenész- énekes tagad, és fel szeretné jelenteni azokat, akik ezt terjesztik róla. Garázdaságban érintett a híres bulibáró, Kis Grófo, akit két férfi azzal vádol, hogy testvérével együtt két hete, vasárnap leszorították őket kocsijukkal az útról.
Gyigor Zoltán és barátja a Fókusznak elmondta egy kellemes vacsorára indult, de állítólag verekedés lett az útszéli csetepaté vége. Gyigor szerint a támadók fenyegetőztek, pofonok csattantak el, majd a két férfit a bulikirály és testvére egy temetőbe szorította be, ahol egy fegyver is előkerült. Gyigor barátja nem vállalta arcát a Fókuszban, csak véraláfutásait mutatta meg, mert mint mondja, fél Kis Grófo rajongóinak bosszújától.
veroniq - 2016.06.13. 18:37
A Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy féltékenységi vita hevében élettársát ölte meg a Pest megyei Apajon. A bűnügy sértettje egy apaji asszony, akinek élettársa emberölés bűntette miatt 2015 áprilisában előzetes letartóztatásba került. A sértett ezt követően ismerkedett meg, és lett élettársa a bűnügy vádlottjának. Sem a férfinak, sem a nőnek nem volt állandó munkája. Mindketten naponta italoztak. Ilyenkor gyakran összevesztek, vitáik féltékenységből eredtek. A veszekedések gyakran a vádlott részéről tettlegességig fajultak.
veroniq - 2016.06.12. 15:42
Kigyulladt egy hatvan négyzetméteres melléképület egy helyisége péntek délelőtt Cegléden, a Kéve utcában. A tűz veszélyeztette a melléképülettel egybeépített főépületet is. A ceglédi hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, illetve akadályozták meg a tűz továbbterjedését.
veroniq - 2016.06.08. 14:03
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Útról lesodródva járdára hajtott egy gépkocsi kedd délelőtt Albertirsán, a Pesti úton. A személyautó a járdán egy éppen ott tartózkodó gyalogost és egy kerékpárost is elsodort, valamint egy távközlési oszlopnak is neki ütközött. Az elütött két ember súlyos sérüléseket szenvedett, egyiküket a mentők mentőhelikopterrel szállították kórházba. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a személygépkocsit, illetve segédkeztek a mentőszolgálat szakembereinek a sérültek mozgatásában.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények