veroniq - 2014.05.19. 13:44
veroniq - 2014.05.17. 10:21
Az abonyi Bihari János Zeneiskola 1952-ben az ország első falusi zeneiskolájaként kezdte meg a zenei nevelést. Szabó Sándor (1918-1984) 31 évig volt alapító igazgatója a Zeneiskolának. Évtizedekig kiemelkedő szerepe volt nem csak iskola sikereiben, hanem Abony kulturális életében is. Ezen kívül megszervezte Pest megye Zeneiskola hálózatát.
veroniq - 2014.05.09. 17:31
Cikkünk támogatója a Culture CAFE- Május 8-én benépesült a Kultúra Háza rendezvényterme a Városi versmondó verseny ügyes kis résztvevőivel, a felkészítőkkel és a szülőkkel. Minden kisgyermeket, aki idáig eljutott nagy dicséret illet, hiszen ők azok, akik iskolájukban, korcsoportjukban a legelső helyeken végeztek. Képgaléria IDE kattintva
veroniq - 2014.05.05. 13:58
Május 4-én a ceglédi Kossuth Lajos Művelődési Központban Krúdy Resti Gábli címmel rendeztek egy fantasztikus délelőttöt, mely irodalmi program fejedelmi kiegészítőjeként kulináris utazásra is hívták a szép számú közönséget. Képgaléria a rendezvényről IDE kattintva
veroniq - 2014.04.29. 10:38
Rovatunk támogatója a Culture CAFE- HETI HANG SZÓRÓ - Hangosan arról, ami nekünk fontos - PAJZÁN NÉPI KOMÉDIÁK ABONYBAN - Lopótök, avagy a Mari nem olyan - A beteg disznó
Lopótök, avagy….
Szereplők: Mari, a kikapós feleség, Pista, a szoknyapecér férj, Jóska, a falu „bikája” , Sanyi, egy másik gavallér , Julcsa, a szolgáló, Mama, Mari anyja, Tibi, a szolgáló, Julcsa vőlegénye
Tudatos félrelépések sorozata népi ágyásba öltöztetve, de ez a sosem kihűlő ágyás, melyben ma is szívesen látogatnak az ágyás-ágyasra, félrelépésre önkiképzett kedves polgárok. Itt nincs korosztály, rangbeli távoltartás, amolyan mindenkivel mindenki kalandozás ez, ami a csövön kifér, teljes kavarodásban, forgatagban, futószalag szerűen. Egy felajzott világ skalpgyűjtőinek versenye.
veroniq - 2014.04.23. 09:33
Rovatunkat a Culture Cafe támogatásával olvashatják.- A közelmúltban a Nagybonyi Színkör a Kultúra Házában nagy sikerrel mutatta be a Lopótök, avagy a Mari nem olyan című színdarabot, melyen Polyák Attila fényképezett. Fogadják ezt a pár képet olyan szeretettel, ahogyan mi gratulálunk a színjátszóknak az eredményes előadáshoz.
veroniq - 2014.04.15. 15:31
A közelmúltban nyílt Abony impozáns létesítményében, a Kultúra Házában, Culture Cafe előcsarnokában egy meghatóan szép kiállítás, melyben az abonyi óvodások és kisiskolások, valamint az ügyes kezű óvó- és tanító nénik alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők. A téma a Húsvét, a parányi gyerekkezek maradandót, értékeset, csodaszépet alkottak. A kiállításra éppen csoportok érkeztek, gyerekek, akik nagy érdeklődéssel tekintették meg a műremekeket. Kívánom az alkotóknak, a kicsiknek és a nagyoknak is, hogy ez az alkotókedv soha ne hagyjon alább, és még sok ilyen szépséggel ajándékozzanak meg bennünket.
Képgaléria a címre kattintva
veroniq - 2014.04.14. 12:54
S. TÓTH IZABELLA képviselte a Bihari János Zeneiskolát 2014. április 4-5-én Törökszentmiklóson, a IV. Nemzetközi Zongorafesztiválon. 7 ország versenyzői méretették meg magukat ezen a színvonalas versenyen. A III. korcsoportban 15 versenyző közül IZABELLA EZÜST MINŐSÍTÉSSEL TÉRT HAZA. "Ebben a korcsoportban Arany minősítést nem adott ki a zsűri" Felkészítő tanára: Kovács Erika, aki nagyon büszke növendékére.
veroniq - 2014.04.09. 17:32
Sajnos nem tudjuk, ki jár majd ott közülük, de reméljük, Olvasóink hamarosan megmondják nekem. - A belépődíj nélküli, kétnapos rendezvényre 24 fazekas hozza el portékáit Abonytól Vönöckig az ország minden részéből. Fazekasmesterek országos találkozóját, kirakodóvásárát és versenyét rendezik meg a hétvégén a Tata és Komárom között fekvő Naszályon - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A belépődíj nélküli, kétnapos rendezvényre 24 fazekas hozza el portékáit Abonytól Vönöckig az ország minden részéből, és bemutatót tart mesterségének fogásaiból. Szombaton, a mesterek versenyén lakodalmas fazekat korongoznak négykezesben, azaz párosan.
veroniq - 2014.04.03. 08:56
Háromszéki Kúriák címmel nyílt kiállítás április 2-án a Kultúra Házában, melynek fővédnöki tisztét Dr. Magyar Gábor látta el, aki köszöntőt mondott, csakúgy, mint Földi László parlamenti képviselő. A rendezvényen vendégül látták a Jancsó alapítvány kuratóriumi elnökét is. Jancsó Antal Jancsó Benedekről tartott előadást „ Egy elfeledett háromszéki tudós „ címmel. A rendezvény nagy közérdeklődésre tartott számot, az előadó teremben alig fért el a hallgatóság. Mindez azt jelzi, hogy Erdély, a maga örökségével, csodálatos tájaival, épületeivel és az ott élő emberekkel nagyon népszerű honfitársaink körében. A kiállítás már megtekinthető a Kultúra Házában, annak látogatása ingyenes a közönség számára. A fotók a Székely Nemzeti Múzeum néhai főigazgatójának, Kónya Ádámnak az alkotásai. Kónya, aki a székely zászlót, a Székely Nemzeti Tanács hivatalos lobogóját is tervezte, kúriákat fotózott Háromszéken.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények