Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Gazdaság
Első<< Előző9101112131415Következő >>Utolsó

 

 
A közelmúltban számoltunk be róla, hogy egy igen kedves, fiatal közismert abonyi pár nagy dolgot talált ki, és hiánypótló szolgáltatásként boltot nyitott. Sajnos korunk népbetegségei a különféle emésztőrendszeri panaszok, vagy a cukorbetegség. Ezen a helyen nekik is kaphatóak élelmiszerek. Vége az interneten való drága rendeléseknek, hiszen helyben is kapható több százféle termék. Dóri és Laci büszkén mutatja kincseit, a boltban fellelhető portékákat. Közben vevők is érkeznek szép számmal. Szemmel látható, hogy igenis szükség van arra, amit csinálnak. Dóri az eladó, látszik rajta, hogy nagyon szereti azt amit csinál. Szívvel és lélekkel. A termékek jelentős többsége, mintegy 80- 90 %-a magyar. Még erre is ügyelnek, környékbeli termelőktől is szívesen vásárolnak.

Gazdaság:
Abony   

 

Január 1-jén 27-ről 5 százalékra csökken a baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója. Az áfa csökkentésével a Baromfi Terméktanács elnöke szerint 55 milliárd forint marad a fogyasztóknál. Csorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója elmondta, a kedvezményes áfakulcs alkalmazását régóta szorgalmazta a szakmai szervezet.

Gazdaság:
Gazdaság   

 

Megkezdődött a Pest megyei lakóépületeknek szóló energiahatékonyságot és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram társadalmi egyeztetése.

Ahogy a vidéki tükörpályázatnál már láttuk, ebben is az áll, hogy hitelkérelmet természetes személy, társasház és lakásszövetkezet nyújthat be a közép-magyarországi régióban megvalósuló projektekre. Az ingatlanok energiahatékonyság javításra és megújuló energiafelhasználásra vehető igénybe az uniós kölcsön. Amire figyelni kell, hogy biztosíték nyújtása kötelező.

Gazdaság:

 

Megjelent a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknál az alapbér kötelező legkisebb összege havibér esetén 127 500 forint, hetibérnél 29 310 forint, napibérnél 5870 forint, órabér alkalmazásakor pedig 733 forint 2017. január 1-jétől. 

Gazdaság:

 

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez havonta 7 050 forint, naponta pedig 235 forint.
 

Gazdaság:
NAV   

 

Egyre többen választják a karácsony előtti bevásárláshoz a személyi kölcsönöket, nem mindegy viszont, hogy melyik banknál veszünk fel hitelt. A kamatok között akár kétszeres különbség is lehet, így a megfelelő termékkel százezreket spórolhatunk. Körképben mutatjuk meg, hol találod most a legolcsóbb személyi kölcsönt.


A cikk IDE kattintva folytatódik

Gazdaság:
Abony   

 

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.
Sztrájk a Mercedes-gyárban - Hogy reagált a vezetőség?

Gazdaság:
Mechanika   

 

Az amerikaiak ünnepe már Magyarországra is begyűrűzött: a várakozások szerint az online értékesítés egyre nagyobb térnyerésével idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma most pénteken, miközben folytatódhat a teljes kiskereskedelmi szektor bővülése is. De jobb óvatosnak lenni, és körültekintően vásárolni ezen a napon is!

Gazdaság:
Gazdaság   

 

Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Szijjártó Péter hozzátette, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első.
Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás – mondta. Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke – tette hozzá.

A kép a nagykőrösi sajtótájékoztatón készült, részletek erről később

Gazdaság:

 

Rovatunk támogatój a KLB Könyvelőiroda.-  Az egyre emelkedő fizetések szinte már minden cégnek problémát okoznak, ahogy a dolgozók mentális állapota és szinte állandóvá váló fáradtsága is. Azt is megtudtuk, hogyan változik jövőre a cafeteria és hogy várhatóan melyek lesznek a legnépszerűbb elemei. Összefoglaló a Napi.hu 2016. október 20-án, HR-vezetők Országos Konferenciája 2016 címmel megrendezett konferenciájáról.


IDE kattintva folytatódik a Napi.hu cikke

Gazdaság:
Abony   
KLB   
Első<< Előző9101112131415Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok