veroniq - 2016.11.10. 21:04
Úgy tűnik, ismét egy túlárazott beruházás zajlik a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület háza táján: a jórészt TAO pénzből épülő Városi Sportuszoda sportszállójának bekerülési költsége megelőzi a budapesti luxusingatlanok árait is. A 700 nm alapterületű ingatlan 400 millióból készül el. Az 570.000 Ft/nm-es ár háromszorosa(!) a Cegléden megszokott bekerülési áraknak.
veroniq - 2016.11.10. 18:54
A magánépítkezésekre is kiterjesztené a kormány jövőben azt a kötelezettséget, hogy a tervezőnek és kivitelezőnek kötelezően rendelkeznie kell felelősségbiztosítással. Sok tízezer építkezni vágyó család számára volt jó hír az év elején, hogy ezentúl nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok számára. Az építési hatóságok kivonása a rendszerből azonban jelentősen megnövelte a műszaki tervezők és kivitelezők felelősségét egy-egy épület szakszerű megvalósításával kapcsolatban.
veroniq - 2016.11.10. 17:51
Mészáros István, abonyi vállalkozó története immár szakállasnak nevezhető, már kilenc éve keresi az igazát. Nem leli, hiába tüntetett a Magyar Parlament előtt kétszer is, a rend őrein kívül szinte senkit sem érdekelt, hogy mit szeretne. Alvállalkozóként megjárta, valami felsőbb hatalom mindig közbeszólt, és a bűnös nem kapta meg méltó büntetését. Alvállalkozóként dolgozott, soha nem fizették ki, így csődbe ment, családi élete kis híján tönkrement. Mindene odaveszett, de a „ bűnös „ szabadlábon van. Most újabb fejezetéhez ért a történet, Mészáros úr elképedve meséli, hogy őt, hiába is volt károsult, becsapott, ki nem fizetett válallkozó, mégis csak tanúként kezelték a hivatalos szervek. Így aztán a mostani döntésről sem kapott hivatalos tájákoztatást. Ám ő megtudta, amit szeretett volna, igaz még jobban elkeseredett.
Kiderült, hogy a sok embert megkárosító személy simán megúszta. Gyakorlatilag csődbe ment építőipari vállalkozásokkal mintegy félmilliárd forintot sikkszatottak. A cégvezetőt ugyan elítélték csődbűntett miatt, még pedig keményen, de büntetését felfüggesztették próbaidőre. Hát nem megérte?
veroniq - 2016.11.09. 15:26
Sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes-gyárban - jelentette be a Vasas Szakszervezet.
A szakszervezet a Facebook oldalán közölte, hogy sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes-gyárban, mivel nem sikerült megfelelő eredményre jutni a bértárgyalások során. A bejegyzés szerint "a Vasas Szakszervezet továbbra is 15 százalékos béremelést követel."
veroniq - 2016.11.08. 17:52
Képünkon a Mátyás király út anno, azt is ők csinálhatták .... A Vértes úttal már voltak gondjai a városnak. Idézet korábbi cikkünkből: " Abonyban gondok adódtak az útrekonstrukciók minőségével, ezért például a Mátyás király út felülvizsgálatára igazságügyi szakértőt kérnek fel. A munkát a Vértes út végzi, alvállalkozót bízott meg, főként abonyiak dolgoznak. A lakossági felháborodás egyre nagyobb.
veroniq - 2016.11.07. 16:54
Egy évvel ezelőtt már megmutattuk Önöknek, hogy hol is termelik a nagyon finom és egészséges tejecskét Abonyban. Korábbi cikkünk IDE kattitntva olvasható. Most ismét nagy örömmel tettem eleget a Mucsi család szíves invitálásának és megmutatom, hogy a gondos gazdánál mi is a helyzet. Mucsi Sándor megint mosolyogva meséli, hogy mennyire szeretei azt, amit tesz. A jószágok szépek, egészségesek, gyönyörű tiszták, fénylik a szőrük.
veroniq - 2016.10.17. 20:50
A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében elnevezésű hitelprogramban 3,67 milliárd forint forrásból nulla százalékos kamattal igényelhetnek hitelt a vállalkozások 2016. október 15-étől, százhárom MFB Ponton - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pénteken az MTI-vel. Közleményében a pénzintézet kiemelte, hogy a 2014-2020-as időszakban korlátozottan áll rendelkezésre uniós forrás Pest megyei fejlesztésekre, ezen segít a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) lévő hitelkeret, amelyből a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásaik támogatásához jutnak finanszírozási forráshoz.
veroniq - 2016.10.14. 13:00
Lejárt alapanyagokkal is dolgozott a szentendrei Molnár Tanya Kft. reform termékeket előállító tésztaüzem, ahol szeptember végén tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. A feltárt hibák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését és több mint 1500 kg alapanyag, illetve gluténmentes száraztészta forgalomból történő kivonását rendelte el.
veroniq - 2016.09.21. 13:33
Már nem először kínálják eladásra a József Attila Nevelőotthon épületegyüttesét. A www.arveres.hu portálon olvasható, hogy 175 millió forintért eladó az ingatlan, melyre még hetekig lehet licitálni. Valaki kér egy JANO-t? A történteket inkább nem is kommentálom..... Lehet, hogy mégis az önkormányzatnak kellett volna megvennie ezt?
veroniq - 2016.09.16. 10:32
Más régiók és megyék dúskálnak, nekünk a következő jut: A beruházás helyszíne a kedvezményezettek Pest megyében bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet.
Visszatérítendő támogatást igényelhetnek mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) 3,7 milliárd forint keretösszegben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t kedden.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények