Nagypapámat 2012.december 31-én kísértük utolsó útjára. Eltelt egy hónap, mióta végleg elment közülünk, de hiánya feldolgozhatatlan. A temetésre írt búcsúbeszédet sajnos nem tudtuk elmondani, ezért szeretném megkérni, hogy ezt a levelet és képeket legyen szíves kitenni a honlapra, hogy így is emlékezzünk rá. 2012. december 31-én kísértük utolsó útjára Kovács Istvánt(Pista bácsit), az én szeretett nagypapámat, aki 1933. május 4-én született Cegléden. 1957-ben ismerkedett meg nagymamámmal, Margitkával.Házasságuk gyümölcseként két gyermekük született keresztapám , István és édesanyám, Hajnalka. Csodálatos férj, apa és nagyapa volt,aki mindent megtett családjáért. Boldogsággal töltötte el, hogy figyelemmel kísérhette 5 unokája mindennapjait. Úgy élt, mint akinek kőbe vésett alapigazság volt az, hogy segítsen minket. A legnagyobb tragédia számára 2007-ben történt, amikor jobb lábát elveszítette. A kezdeti elkeseredése után fiatalokat megszégyenítő akarattal próbált újra járni, ami sikerült is neki. Piros motorjával sokat közlekedett, amit a barátok, ismerősök csodálattal néztek. Mindenki számára volt egy kedves szava, derűs mosolya.