veroniq - 2013.06.19. 20:40
(MTI) - Költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), miután egy szegedi gazdasági társaság egy több mint 12 milliárd forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Barnáné Horváth Melinda elmondta: a nyomozók ezzel megakadályozták, hogy többmilliárdos kár érje az állami költségvetést. A felderítés adatai szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot.
veroniq - 2013.06.19. 20:12
Egyelőre nem hivatalos lapinformációink szerint a K. család harmadik tagjának a múlt héten volt a tárgyalása. Testvérei már korábban hűvösre kerültek, több bűncselekmény miatt. K. Gábort hosszú hónapokig kereste a rendőrség, miután betört az abonyi SHELL kútra, ő is börtönbe került. K. Lászlóval, a még szabadon lévő testvérrel nem voltak kegyesek a bírák, mert összesen öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték.
veroniq - 2013.06.19. 15:06
Olvasónk írja: Egy kéréssel fordulok hozzád. Ma reggel rohantam a vonathoz és a bicó kosarába csúszott a táskámból a mobil telefonom /samsung galaxy/, ami sajna ott is maradt. Kivehették belőle, mert már 10 perc múlva nem volt benne. Letiltattam, nem használható. Nem tudom, fel lehetne-e tenni egy felhívást a Miabonyunkra a készülék miatt..? Lehet, valami csoda folytán mégis megkerülne, nagyon hiányzik, soha nem hagytam el készüléket.
veroniq - 2013.06.19. 08:58
A Ceglédi Járási Ügyészség 102 sértett sérelmére elkövetett csalás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Ceglédi Járásbírósághoz a következő tényállás alapján: A miskolci vádlottak munkaviszonyából származó jövedelme nem fedezte a megélhetésüket, ezért 2012 júliusában elhatározták, hogy oly módon jutnak pénzhez, hogy egyikük egy internetes hirdetési portálon hirdetést ad fel, melyben otthon végezhető munkát kínálnak, havonta mintegy 55.000,- forint kereseti lehetőséggel.A hirdetés szerint kozmetikai termékek csomagolását, címkézését kellett volna végezni azonnali, vagy másnapi munkakezdéssel, melyhez szükséges anyagot Érden kellett volna átvenni. A vádlottak azt ígérték, hogy amennyiben a munkára jelentkezők nem tudnak a megjelölt címre néhány óra alatt eljutni, abban az esetben 3.500 Ft átutalása mellett a munkavégzéshez szükséges anyagot futárszolgálat útján elküldik. A pénzt a vádlottak által megjelölt bankszámlára kellett befizetni, vagy átutalni.
veroniq - 2013.06.18. 22:51
2013. június 14.-én körülbelül 15:00-17:00 között ellopták fiam biciklijét az abonyi Somogyi Imre Általános Iskolából. A bicikli úgy nézett ki mint a képeken látható, de elől tárcsafék volt rajta és elől-hátul volt rajta sárvédő. Aki látta vagy tud róla valamit az írjon, vagy hívjon a 06 30/ 506-9118-as telefonszámon.
veroniq - 2013.06.17. 16:58
Előző cikkünkben, mely ide kattintva elérhető, megírtuk, hogy az abonyi D. Gézát ismét elkapták. Ezúttal a rendőrségi közlemény szerint, mely a www.police.hu-n található egy 73 éves idős néni nyakából tépett le egy arany nyakláncot Szolnokon. Géza pár hónapja 30 napig házi őrizetben volt, mert Abonyban kerékpárt lopott. Írásunk megjelenését követően pár óra elteltével D. Géza édesanyja telefonon hívott fel és követelte, hogy a fiáról szóló cikket távolítsam el a honlapról. Közöltem vele, hogy ez egy hivatalos rendőrségi közlemény és eszem ágában sincsen onnan levenni. A visszaeső, alig 18 éves fiatalember anyukája közölte, hogy a rendőrségi hírt is köteles vagyok levenni, és ő mindent tud rólam és meg is írja. Közölte, ha nem szedem le a fiáról közzétett hírt, akkor feljelent. Mondtam neki, hogy természetesen állok elébe, tegye meg. Nincs miért törölnöm a cikket, tekintettel arra, hogy nem sért személyiségi jogokat.
veroniq - 2013.06.17. 13:59
D. Géza ismét lecsapott..... Ezúttal előzetesbe került. Lapinformációink szerint korábban kerékpárt lopott, akkor 30 napig volt háziőrizetben. Erről mi is beszámoltunk. Akkor még kevesebbel is megúszta. Valószínű, hogy most nem engedik ki.- Elfogták a szolnoki nyomozók azt az férfit, aki egy idős asszony nyakából egy kapualjban tépte ki a nyakláncot. A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen indított eljárást lopás bűntett elkövetésének magalapozott gyanúja miatt.
veroniq - 2013.06.17. 12:32
Olvasónk elmondta, hogy a Vasút út egyik házában pénteken este, június 14-én tűz ütött ki. Az ingatlant az ott élő elhunyt idős néni a Református Egyháznak adományozta végrendeletében. A lángokat a tűzoltóknak sikerült megfékezniük.
veroniq - 2013.06.14. 21:05
2013.06.14.-én 8 óra 01 perckor jelzés érkezett a Karcagi HTP-re, mely szerint Karcagon a Zöldfa u.-ban az uttest mellett egy szgk motortere ég.A gépjárműben nem tartozkodott senki. A kiérkező egység 2"D" sugárral a jármű motorterét eloltotta.A jármű benzin üzemű volt. Sérülés nem történt.
veroniq - 2013.06.14. 13:32
A kiszabható maximális büntetéssel, 50 ezer forintos bírsággal sújtották a rendőrök azt bábonymegyeri fiút, aki éjszaka láthatósági mellény nélkül gyalogolt egy mellékúton – közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal. Láthatósági mellény nélkül gyalogolt éjszaka egy mellékúton egy bábonymegyeri fiú, a rendőrség ezért nem figyelmeztette, hanem ötvenezer forintos bírságot szabott ki – közölte egy olvasói beszámoló alapján a sonline.hu.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények