veroniq - 2013.05.29. 09:28
Nem mindennapi esettel találkoztak minap a nagykőrösi rendőrök. A Pálfájai útról nyíló Fűzfás út építési területéről elloptak egy úgynevezett toi-toi WC-t. A mobil illemhely 300 000,- forintba kerül, a rendőrség várja az információval rendelkezők jelentkezését.
veroniq - 2013.05.28. 18:16
Képünk csak illusztráció!- Kedves Olvasónk, aki maga a sértett, lapunknak elmondta, hogy már harmadszor fosztották ki őket a Táborhegy dűlőben. Ez alkalommal négy birkát loptak el, eddig ismeretlen tettesek. A sértett édesapja ott él, ki is ment körülnézni az éjszaka, ennek ellenére kelt lába a jószágoknak. Az okozott kár értéke mintegy 300.000 forint. Az elkövetők hétfőről keddre virradó éjszaka egy olyan kisméretű ablakon hatoltak be az épületbe, melyen felnőtt ember nem fér be. Ebből következtető, hogy a tolvajok gyermekekkel dolgoztatnak, mert egy 30 X 50 cm-es ablakon felnőtt ember nem igazán fér be, még akkor sem, ha nagyon sovány az illető. Az autónyomokból arra lehet következtetni, hogy egy Zsiguli lehet az a jármű, mellyel elvitték az állatokat, el is akadtak.
veroniq - 2013.05.27. 15:40
Elfogták az emberölés elkövetőjét (JNSZ MRFK)
2013.05.27. hétfő 19:55
A rendőrség elfogta a Szolnokon, 2013. május 27-én délelőtt történt emberölés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 49 éves T. Istvánt.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
veroniq - 2013.05.27. 13:31
Kedves Olvasónk kérte, hogy derítsem ki, mit rötént Szolnokon, mert az utat lezárták az APEH környékén. Az Új Néplap utdósítóját hívtam fel és csak annyit tudott még az ügyről, hogy gyilkosság történt. Mostanra nagyjából tudjuk már, hogy mi volt az ok, a www.szoljon.hu meg is írta. Lövések dörrentek Szolnokon a Hunyadi utcában délelőtt. Egy ismert vállalkozót gyilkolt meg saját otthonában egy férfi, miután autóvásárlás ürügyén bejutott a családi házba.
veroniq - 2013.05.24. 22:54
Soha még egyetlen éjszakát sem töltött nélkülem! Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy biztosan sír utánam! – nyelte könnyeit Fetter-Rimóczi Eszter, akinek válófélben lévő férje pénteken nyomtalanul eltűnt ötéves kisfiukkal. A Dunakeszi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított a bejelentés nyomán- nyilatkozta a Blikknek a Pest Megyei Rendőrkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea.
veroniq - 2013.05.24. 21:45
A 4609-es számú úton történt 2013. május 16-án, a kora esti órákban egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset. Egy gépkocsiban heten utaztak, amikor a gépkocsi vezetője a haladása során a sebességét nem megfelelően választotta meg és a menetirány szerinti jobb oldalról az elé ugró őzet elütötte. Ekkor a járműve irányítása felett az uralmát elvesztette és árokba hajtott, majd felborult.
veroniq - 2013.05.24. 21:36
A Ceglédi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatott nyomozást egyedi azonosító jel meghamisítása bűntettének megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 36 éves jászkarajenői lakos ellen. A férfi 2013. január elején a tulajdonát képező WV Póló típusú személygépkocsiba engedély nélkül átrakta egy másik WV Póló típusú személygépkocsi motorját, valamint hatósági jelzését, mellyel folyamatosan közlekedett.
veroniq - 2013.05.24. 21:14
A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati osztálya nyomozást folytatott szabálysértési értékre jogtalan behatolással elkövetett lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt F. Sándor 35 éves újszilvási lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a 35 éves gyanúsított 2013. március 29-én megjelent egy újszilvás területén található telephely hátsó udvarán, ahová lopási szándékkal ment be.
Kocsér, 2013. május 17. Összetört kisbusz a Pest megyei Kocsért és Kőröstetétlent összekötő út mentén, az árokban 2013. május 16-án. A kisbusz nagy valószínűséggel egy őzzel ütközött. A balesetben a nyolc utas közül ketten kirepültek a járműből, hat embert feszítővágó eszközökkel szabadítottak ki a tűzoltók. MTI Fotó: Donka Ferenc
veroniq - 2013.05.24. 10:21
A ceglédi kórház baleseti osztályán kötött ki az a két férfi, akik a nagykőrösi Hosszúhát dűlőből loptak el egy 500 ezer forint értékű Honda motort. A két lúzer a frissen szerzett zsákmánnyal fékevesztett motorozásba kezdett Cegléden, aminek következtében balesetet szenvedtek, amelynek ők voltak az okozói. Így elérték azt, hogy egyszerre két rendőrkapitányság is eljárást folytat ellenük: a kőrösi lopás, a ceglédi pedig baleset okozása miatt.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények