Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8088, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző220221222223224225226Következő >>Utolsó

Képünk csak illusztráció! -  Az egyik nagykőrösi fogyatékosokat ellátó intézményből szökött meg az a hölgy, aki május 30-án felülről teljesen meztelenül csöngetett be egy házba. Az igencsak meglepett tulajdonostól melltartót akart kérni, ám ő inkább a rendőrséget értesítette. A kiérkező rendőrjárőr hamar azonosította a zavartan viselkedő nőt, akit ezt követően visszaszállítottak az otthonául szolgáló intézménybe. – HH -

Közbiztonság:

Mint már írtunk róla, a legutóbbi képviselő testületi ülésen beszámolt a helyi rendőrőrs vezetője és jelen volt a Ceglédi rendőrkapitány, Török Csaba is. Rendőreink a TV nagy nyilvánossága előtt gyakorlatilag kaptak hideget és meleget, na meg jó szót és dicséretet is. 

Közbiztonság:

A belvárosban sétáló polgárok és turisták így gondolják, nincs szebb az áradó Dunánál, hisz teljes biztonságban vannak. Egy másfél éve készített dokumentum szerint súlyos tévedésben vannak azok a polgárok, akik úgy gondolják, minden a legnagyobb rendben a pesti gátakkal. A gátak nem elég magasak és öregek is – a legnagyobb gond a Római-parton van, de a belvárosban is vannak árvízvédelmi szempontból kritikus pontok.

Közbiztonság:
Árvíz   

Tegnap reggel, azaz június 4-én személyi sérüléssel is járó koccanásos baleset történt, mely során jelentős anyagi kár keletkezett mindkét autóban. A Radák útról kikanyarodó egyik autó ütközött egy, a Szelei úton haladó másik személygépkocsival. A helyszínelés idejére a forgalmat elterelték. A forgalomirányításban az abonyi polgárőrök is részt vettek. Az egyik autós megkért, hogy ne fényképezzek és azt mondta, hogy ne tegyem fel sehova, mert „ nem kell reklám „. Kérését tiszteletben tartom, azzal a megjegyzéssel, hogy csak igen ritkán szoktam fényképezni baleseti helyszíneken és csakis akkor, ha véletlenül arra járok, direkt még hívásra, értesítésre sem nagyon megyek.

Közbiztonság:
Baleset   

veroniq - 2013.06.03. 16:38

MTI - Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. A kormányszóvivő kiemelte: a védekezéshez szükséges összegek rendelkezésre állnak, bármilyen komoly probléma megoldását lehetővé teszi a költségvetés. Magyarország tavasszal már bizonyította, hogy képes megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket, és a kormány az illetékes szervekkel "megfelelő előkészítés után áll ezen probléma megoldása elé" - fogalmazott. 

Közbiztonság:
Árvíz   

Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy Nagykőrös illetékességi területén jelentősen megemelkedett a közlekedési balesetek száma. Frekventált terület a 4601. számú út, ami Lajozsmizse és Tiszakécske városok között található, de Nagykőrös belterületén is sok helyen található úthiba. 2013. május hónapban 36 közlekedési baleset történt, melyből 23 volt úgynevezett „kátyús” baleset.

Közbiztonság:

A Polgárőr iroda megszűnik az eddigi helyén létezni, pedig már a jelek szerint rendezték a sorokat, nincs gond a pályázatok elszámolásával. Az Önkormányzat kiadja bérbe a tulajdonát képező helyiséget, melyben jelenleg a polgárőrök székelnek. Helyén trafik nyílik. Ez is szóba került a legutóbbi képviselő testületi ülésen, ahol az is kiderült, hogy a polgárőrök ideiglenesen hontalanná válnak. Dr. Egedy Zsolt megkérdezte a jelen lévő ceglédi rendőrkapitányt, Török Csabát...

Közbiztonság:

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja.- Vigyázzanak magukra és egymásra! Vezessenek óvatosan! - Május 13-án a Kocséri úton egy személygépkocsi az út menti szántóföldön fejtetőre borult pálya elhagyás miatt, a kiérkező tűzoltók áramtalanították a gépkocsit.- adta hírül lapunknak Fakan Zoltán Tűzoltó Parancsnok, Nagykőrösről.

Közbiztonság:

Erről is szó volt a mai abonyi képviselő testületi ülésen. A témát maga a polgármester, Romhányiné Dr. Balogh Edit hozta fel a rendőrségi beszámoló napirendi pontjánál. 

Közbiztonság:
Hirdetés   

FIZESS! Újra kell vizsgázni az autósoknak, ha elfogadják az új kreszt. Egy nagyon érdekes video. Egy gyermekülés hiányáért 60 ezer forintra is bírságolhatják az autóst, mely egy fideszes képviselő szerint a családok megélhetését is veszélyezteti..... Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.

Közbiztonság:
Első<< Előző220221222223224225226Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok